Ferenc pápa Dublinban: Nincs hibátlan család, a megbocsátás az alapja mindennek!

2018. augusztus 26. vasárnap 12:27

Augusztus 25-én a dublini Croke Park stadionban rendezték meg a családok ünnepét, a családok világtalálkozójának legszínesebb programját. Az énekeket és táncokat követően öt, különböző országból érkezett család tanúságtétele hangzott el, a Szentatya ezt követően mondta el beszédét.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

Ferenc pápa beszédének fordítását teljes terjedelmében közöljük.

Kedves testvéreim, jó estét kívánok!

Köszönöm a meleg fogadtatást! Jó veletek lenni! Jó dolog ünnepelni, mert az emberibbé és keresztényibbé tesz bennünket. Segít annak a tudatnak az örömét is megosztani egymással, hogy Jézus szeret bennünket, kísér életünk útján, és mindennap közelebb vonz bennünket magához.

Minden családi ünnepen megfigyelhető, hogy ott van mindenki: apák, anyák, nagyszülők, unokák, nagybácsik és nagynénik, unokatestvérek, és valamiképpen azok is jelen vannak, akik nem tudtak elmenni, és akik túl messze laknak; mindenki. Ma Dublinban családi ünnepre gyűltünk egybe, hogy hálát adjunk Istennek azért, amik vagyunk: az egész földet behálózó egyetlen család Krisztusban. Az Egyház Isten gyermekeinek a családja. Olyan család, amelyben együtt örülünk az örvendezőkkel, és együtt sírunk azokkal, akiket lesújt a fájdalom, vagy úgy érzik, hogy az élet padlóra küldte őket. Olyan család, amelyben mindenkivel törődünk, mert Isten, a mi Atyánk valamennyiünket az ő gyermekévé tett a keresztségben. Ezért buzdítom állandóan a szülőket, hogy amint lehetséges, kereszteltessék meg gyermekeiket, hogy azok Isten nagy családjához tartozzanak. Mindenkit hívni kell az ünnepre, a legkisebb csöppséget is! Ezért kell korán megkeresztelni. Van egy másik szempont is: ha a gyermeket már kisgyermekkorában megkeresztelik, beköltözik szívébe a Szentlélek. Hasonlítsuk össze: van egy keresztség nélküli gyermek, mert a szülei azt mondják: „Most nem kereszteljük meg, hanem majd akkor, ha nagy lesz”; és van a megkeresztelt gyermek, szívében a Szentlélekkel: emez erősebb, mert belül magában hordozza Isten erejét!

Kedves családok, ti alkotjátok Isten népének túlnyomó többségét. Milyen képet mutatna az Egyház nélkületek? Szobrokból álló Egyház, egyedülálló emberekből álló Egyház lenne. A szeretet öröméről szóló Amoris laetitia buzdítás azért íródott, hogy segítse a család szépségének és fontosságának felismerését, annak fényeivel és árnyaival együtt, s ezért akartam, hogy a családok mostani világtalálkozójának „A család evangéliuma, öröm a világnak” legyen. Isten arra vágyik, hogy minden család világítótorony legyen, mely az ő szeretetének örömét árasztja a világba. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy mi, miután találkoztunk a megmentő Isten szeretetével, igyekszünk – szavakkal vagy azok nélkül – nyilvánvalóvá tenni azt a jóság gesztusaival a mindennapi rutinban és a nap legegyszerűbb mozzanataiban.

És ezt hogy hívják? Életszentségnek hívják. Szívesen beszélek a „szomszédos ajtó” szentjeiről, azokról a mindennapi emberekről, akik Isten jelenlétét tükrözik az életben és a világ történelmében (vö. Gaudete et exsultate apostoli buzdítás, 6–7). A szeretetre és a szentségre szóló hivatás nem kevesek kiváltsága. Nem! Ma is, ha van szemünk meglátni, észrevehetjük körülöttünk. Csendesen ott van minden olyan család szívében, amely szeretetet, megbocsátást és irgalmasságot kínál fel, amikor látja, hogy arra van szükség, és ezt csendesen, kürtszó nélkül teszi. A család evangéliuma valóban öröm a világ számára, minthogy ott, családjainkban, Jézus mindig megtalálható; ott lakozik egyszerű és szegényes körülmények között, mint annak idején a názáreti szent család házában.

A keresztény házasságot és a családi életet akkor tudjuk felfogni a maga teljes szépségében és vonzerejében, ha az Isten szeretetében horgonyoz, aki saját képére teremtett bennünket, hogy szeretetének és szentségének ikonjaként megdicsőíthessük őt a világban. Apukák és anyukák, nagypapák és nagymamák, gyermekek és unokák, mind arra hívattak, hogy megtalálják a családban a szeretet teljességét. Isten kegyelme segít, hogy mindennap egy szívvel, egy lélekkel tudjunk élni. Az anyósok és a menyek is! Senki sem állítja, hogy könnyű lenne; ti jobban tudjátok ezt nálam. Olyan ez, mint a teakészítés: könnyű felforralni a vizet, de a jó teához idő és türelem kell; ki kell várni, míg a tea szétáradása megtörténik, míg a főzet elkészül. Ugyanígy, Jézus nap nap után felmelegít bennünket szeretetével, úgy, hogy áttárja egész lényünket. Szent szívének kincsestárából megadja annak kegyelmét, hogy begyógyuljanak sebeink, megnyíljon elménk és szívünk arra, hogy meg tudjuk hallgatni, érteni egymást, és meg tudjunk bocsátani egymásnak.

Az előbb hallhattuk Felicité, Isaac és Ghislain tanúságtételét, akik Burkina Fasóból jöttek. Egy megrendítő megbocsátási történetet meséltek el, mely a családjukban történt. A költő azt mondta: „Tévedni emberi, megbocsátani isteni dolog.” [Alexander Pope] Így igaz: a megbocsátás Isten különleges ajándéka, mely begyógyítja sebeinket, közelebb visz a többiekhez és őhozzá. A megbocsátás apró, egyszerű, mindennap gyakorolt gesztusai képezik azt az alapot, amelyre egy szilárd keresztény családi életet építeni lehet. Ezek arra köteleznek bennünket, hogy legyőzzük a gőgöt, a félrehúzódást, a kibéküléssel szembeni zavarodottságot. Gyakran előfordul, hogy megharagszunk egymásra, és szeretnénk kibékülni, de nem tudjuk, hogyan tegyük. Zavarban vagyunk, nem tudjuk, hogyan béküljünk ki, de ki akarunk békülni. Nem olyan nehéz ez! Könnyű! Cirógasd meg a másikat, s már meg is történt a kibékülés. Szívesen szoktam arról beszélni, hogy a családban meg kell tanulnunk három szót, te [Ghislain], kimondtad ezt a három szót: „bocsánat”, „kérlek”, „köszönöm”. Három szó. Melyik három szóról van szó? Mindenki mondja! [Sorry, please, thank you.] Ismételjük meg! [Sorry, please, thank you.] Nem hallom… [Sorry, please, thank you.] Nagyon köszönöm! Amikor veszekedtél otthon, mielőtt ágyba mész, gondolkodj el, hogy bocsánatot kértél-e, és mondtad-e, hogy sajnálod. Mielőtt befejeződik a nap, ki kell békülni! Tudjátok-e miért kell kibékülni a nap befejezése előtt? Azért, mert ha nem békültök ki, másnap kezdődik a „hidegháború”, amely roppant veszélyes! Óvakodjatok a hidegháborútól a családban! De időnként kedved támadhat, hogy egy másik szobába menj aludni, külön, egyedül; ha így érzed, akkor egyszerűen kopogj be az ajtón, és mondd: „Bejöhetek?” Csak egy tekintetre, egy kedves szóra, egy csókra van szükség… és minden olyan lesz, mint korábban. Azért mondom ezt, mert amikor a családok ezt megteszik, életben maradnak. Nem létezik hibátlan család; a megbocsátás szokása nélkül a család betegen fejlődik, és egy idő után szétesik.

Megbocsátani azt jelenti, hogy valamit magunkból a másik rendelkezésére bocsátunk. Jézus mindig megbocsát nekünk. Az ő bocsánatának erejében mi is meg tudunk bocsátani másoknak, ha tényleg akarjuk. Nem ezért imádkozunk, amikor a Miatyánkot mondjuk? A gyermekek akkor tanulnak meg megbocsátani, amikor látják, hogy szüleik megbocsátanak egymásnak. Ha megértjük ezt, akkor fel tudjuk mérni Jézusnak a házassági hűségről adott tanításának nagyságát. Messze nem egy hűvös törvényi kötelezettségről van szó, hanem főleg magának Istennek a hatalmas ígéretéről, ő ugyanis megígéri hűségét szavához és korlátlan kegyelméhez. Krisztus meghalt értünk, hogy mi is képesek legyünk megbocsátani egymásnak és kibékülni egymással. Ily módon, mint személyek és mint családok megértjük Szent Pál szavait: minden elmúlik, de „a szeretet sosem múlik el” (1Kor 13,8).

Nisha és Ted, köszönjük tanúságtételeteket, melyet Indiából hoztatok, ahol arra tanítjátok gyermekeiteket, hogy igazi család legyenek. Segítettetek azt is megértenünk, hogy a közösségi média nem szükségszerűen problémát jelent a családoknak, hanem segíthetik a családokat, hogy hálózatot alkossanak barátságból, szolidaritásból, egymás segítéséből. A családok az interneten keresztül saját javukra egymáshoz kapcsolódhatnak. A közösségi média jótékony hatású lehet, ha mértékkel és megfontoltan használjuk. Például ti, akik részt vesztek a családoknak ezen a világtalálkozóján, spirituális „hálót” alkottok, a barátság szövetét alkotjátok; és a közösségi média segíthet benneteket, hogy kapcsolatban maradhassatok egymással, és ezt a kapcsolatot ki tudjátok bővíteni a világ más tájain élő többi család felé. Ugyanakkor nem szabad engedni, hogy ezek az eszközök veszélyeztessék az igazi, hús-vér kapcsolatot, és virtuális világba zárjanak be bennünket, és így elszigeteljenek a konkrét kapcsolatoktól, amelyek arra ösztönöznek, hogy közösségben másokkal a legjobbat adjuk magunkból. Ted és Nisha története valószínűleg segítheti az összes családot, hogy elgondolkodjanak, nem lenne-e jobb kevesebb időt szánni ezekre a technikai eszközökre, és több minőségi időt tölteni egymással és Istennel. Amikor túlzásba viszed a közösségi média használatát, akkor „külső keringési pályára állsz”. Amikor az asztalnál ültök, és ahelyett, hogy beszélgetnétek egymással a családban, mindenki a mobiltelefonját böngészi és a kinti világhoz kapcsolódik, akkor „külső keringési pályán” vagytok. Ez veszélyes! Miért? Mert elvon a család konkrétságától, egy „légnemű”, tartalom nélküli életbe sodor téged. Vigyázzatok erre! Emlékezzetek Ted és Nisha történetére, akik azt tanítják nekünk, hogy helyesen használjuk a közösségi médiát.

Hallottuk Enasstól és Sarmaadtól, hogy lehet a családon belüli szeretet és hit az erő és a béke forrásává a háború és üldözés kiváltotta erőszak és pusztítás közepette is. Az ő történetük eszünkbe juttatja azokat a tragikus helyzeteket, amelyeket sok család elszenved, sokan kénytelenek elhagyni otthonukat, máshol keresve biztonságot és békét. De Enass és Sarmaad azt is megmutatták nekünk, hogyan lehet a családból kiindulva és sok más család szolidaritásának köszönhetően újraépíteni az életet, és hogyan születhet újjá a remény. Láttuk ezt a támogatást Rammynek és testvérének, Meeladnak a videóján, amelyen Rammy kifejezte mélységes háláját a bátorításért és segítségért, amelyet családja kapott sok keresztény családtól, a világ minden tájáról, akik lehetővé tették, hogy visszatérhessenek településeikre. A családok minden társadalomban békét szülnek, mert megtanítják a szeretetet, a befogadást és a megbocsátást, melyek a legjobb ellenszert jelentik a gyűlölködésre, az előítéletre és a bosszúra, amelyek megmérgezik az egyes emberek és a közösségek életét.

Amint egy kiváló ír pap [Patrick Peyton] tanította: „a család, amely együtt imádkozik, együtt is marad”, és békét sugároz. Az ilyen család nagy segítséget nyújthat olyan családoknak, amelyek nem élnek békében. Ganni atya halála után Enass, Sarmaad és családjaik a megbocsátást és a megbékélést választották a gyűlölet és a harag helyett. A kereszt fényénél felismerték, hogy a rosszat csak a jóval lehet legyőzni, a gyűlöleten csak a megbocsátással lehet felülkerekedni. Szinte hihetetlen, hogy békére tudtak lelni Krisztus szeretetében, egy olyan szeretetben, amely mindent újjáalkot. Ma este velünk osztják meg ezt a békét. Imádkoztak. Az imádság. Az együttimádkozás. Miközben hallgattam a kórust, láttam ott egy anyukát, aki tanította gyermekének a keresztvetést. Kérdezem tőletek: ti megtanítjátok gyermekeiteknek a keresztvetést? Igen vagy nem? [Yes.] Vagy azt tanítjátok, hogy valami ilyesmit csináljanak [gyors, jelentéstelen kézmozdulatot végez], amiről azt se lehet tudni, mit fejez ki? Nagyon fontos, hogy a gyermekek már kiskorukban megtanuljanak helyesen keresztet vetni: ez az első hitvallás, amelyet megtanulnak, az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben való hit megvallása. Ma este, mielőtt lefeküdnétek, ti, szülők, tegyétek fel magatoknak a kérdést: megtanítom-e gyermekeimnek a helyes keresztvetést? Gondolkodjatok el ezen, ez ugyanis a ti feladatotok!

Krisztusnak a mindent megújító szeretete az, ami lehetővé teszi azt a házasságot és házastársi szeretetet, amelyet hűség, felbonthatatlanság, egység és az élettel szembeni nyitottság jellemez. Ez látható az Amoris laetitia negyedik fejezetében. Ezt a szeretetet láttuk Maryben, Damianben és tízgyermekes családjukban. Kérdezlek benneteket [Maryhez és Damianhez fordul]: gyermekeitek fel szoktak idegesíteni benneteket? [Bólogatnak.] Igen, az élet már csak ilyen! De milyen jó dolog, ha valakinek tíz gyermeke van! Köszönöm! Köszönjük szavaitokat, a szeretetről és hitről tett tanúságtételeteket! Ti megtapasztaltátok, hogy Isten szeretete képes teljesen átalakítani életeteket, és képes megáldani benneteket egy szép család örömével. Azt mondtátok, hogy családos életetek kulcsa az őszinteség. Megértjük elbeszélésetekből, mennyire fontos, hogy állandóan felkeressük az igazságnak és a szeretetnek azt a forrását, amely képes átalakítani életünket. Kicsodát? Jézust, aki nyilvános működését épp egy lakodalmon kezdte. Ott, Kánában a vizet finom újborrá változtatta, mely lehetővé tette, hogy pompásan folytathassák az örömteli ünneplést. Elgondolkodtatok-e már azon, mi lett volna, ha Jézus nem tette volna meg ezt? Gondoltatok-e már arra, mennyire szörnyű egy lakodalmat vízzel befejezni? Szörnyű! Mária megértette ezt, és ezért mondta a fiának: „Nincs boruk.” Jézus pedig megértette, hogy az ünnep rosszul végződne, ha csak víz maradna. Így van ez a házastársi szeretettel is. Az újbor érlelődik a jegyesség szükséges, átmeneti ideje alatt, a házas élet folyamán pedig éretté válik a kölcsönös önátadásban, mely lehetővé teszi, hogy a házasok, ketten, „egy testté” váljanak. És hogy meg tudják nyitni szívüket a szeretetre szomjazók felé, különösen azok felé, akik egyedül, elhagyatottan élnek, akik gyengék, sebezhetők, a kidobás kultúrája által félresöpörtek. Ma ugyanis ilyen kultúrában élünk, ez mindent kidob: mindent kidob, ami nem hoz hasznot, kidobja a gyermekeket, mert kellemetlenséget okoznak, kidobja az öregeket, mert nincs rájuk szükség… Csak a szeretet ment meg bennünket ettől, a kidobás kultúrájától!

A családok mindenhol arra kaptak meghívást, hogy növekedjenek és boldoguljanak, a nehézségek és korlátok között is, ahogyan azt a korábbi nemzedékek is tették. Valamennyien a családok hosszú láncolatának vagyunk a részei, mely az idők kezdetéig nyúlik vissza. Családjaink emlékezetből élő kincsek, gyermekekkel, akik majd maguk is szülők és nagyszülők lesznek. Tőlük kapunk identitást, értéket és hitet. Láthattuk ezt Aldónál és Marissánál, akik több mint ötven éve házasok. Házasságuk egy a szeretetnek és a hűségnek emelt emlékmű! Unokáik fiatalon tartják őket; otthonuk tele van örömmel, boldogsággal és tánccal. Jó volt látni [a videón], ahogy a nagymama tanítja táncolni az unokákat! Kölcsönös szeretetük Isten ajándéka, melyet örömmel adnak tovább gyermekeiknek és unokáiknak.

Az a társadalom – erre jól figyeljetek! –, amely nem becsüli meg a nagyszülőket, egy jövő nélküli társadalom. Abból az Egyházból, amely nem viseli szívén a nemzedékek közötti szövetséget, hiányozni fog az, ami valójában számít, a szeretet. Nagyszüleink megtanítják nekünk a házas és szülői szeretet jelentését. Ők maguk is családban nőttek fel, és gyermekként és testvérként is megtapasztalták a szeretetet. Ezért a tapasztalat és a bölcsesség gazdag kincsestárát jelentik az új nemzedékek számára. Nagy hiba, ha nem kérdezgetjük az időseket tapasztalataikról, vagy ha azt gondoljuk, hogy a velük való beszélgetés csak időpocsékolás. Szeretnék itt köszönetet mondani Missynek a tanúságtételéért. Azt mondta, hogy a nomádok között a család mindig az erő és a szolidaritás forrása volt. Tanúságtétele emlékeztet bennünket arra, hogy Isten házában mindenkinek van hely az asztalnál. Senkit sem szabad kizárni, szeretetünknek és figyelmünknek mindenkire ki kell terjednie.

Késő van, fáradtak vagytok, és én is az vagyok. De hadd mondjak egy utolsó dolgot! Ti, családok, az Egyház és a világ reménye vagytok! Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek a saját képére és hasonlatosságára teremtette az emberiséget, hogy részesévé tegye szeretetének, hogy az emberiség a családok családja legyen, és annak a békének örvendhessen, amelyet egyedül ő adhat meg. Az evangélium melletti tanúságtételetekkel segíthetitek Istent, hogy megvalósíthassa álmát. Hozzájárulhattok ahhoz, hogy Isten gyermekei mind közeledjenek egymáshoz, hogy növekedjenek az egységben, és megtanulják, mit jelent az egész világ számára egyetlen nagy családként békében élni. Ebből a megfontolásból kiindulva kívántam mindnyájatoknak adni egy-egy példányt az Amoris laetitiából, amelyet a családdal foglalkozó két szinódus készített elő, és azért íródott, hogy egyfajta útikalauzként szolgáljon ahhoz, hogy örömmel tudjátok élni a család evangéliumát. Mária, a mi anyánk, a családok és a béke királynője támogasson mindnyájatokat életutatokon, a szeretet és a boldogság útján!

Most pedig az est befejezéseképpen elmondjuk a családok találkozójának imáját! Mindnyájan közösen mondjuk el a családtalálkozó hivatalos imáját! [Nagy taps.]

God, our Father…

[Imádság és áldás, angolul.]

Jó éjszakát, aludjatok jól! A holnapi viszontlátásra!


Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Vezető híreink - olvasta már?
a-filmek-reven-kozelebb-kerulhetunk-istenhez-dancsak-viktor-kereszteny-film-es-konyvnapokrol
A filmek révén közelebb kerülhetünk Istenhez – Dancsák Viktor a Keresztény Film- és Könyvnapokról

Az Etalon Film Kiadó november 23. és 25. között hetedik alkalommal rendezi meg a Keresztény Film- és Könyvnapokat az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Dancsák Viktor hittanárral, az esemény szervezőjével beszélgettünk.

09:48
segitettbol-lett-segito-bemutatjuk-szent-erzsebet-rozsaja-dij-idei-kituntetettjet
Segítettből lett segítő – Bemutatjuk a Szent Erzsébet rózsája díj idei kitüntetettjét

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia idén Horváth Kálmánnét, a Katolikus Karitász győri csoportjának önkéntesét tüntette ki a Szent Erzsébet rózsája díjjal, melyet Veres András, az MKPK elnöke adott át november 17-én a Szent István-bazilikában. A díjazottról szóló riportunkat olvashatják.

2018. november 19. hétfő