Ferenc pápa nagyböjti üzenete: Az irgalmasság cselekedetei a jubileumi szentév útján

2016. február 9. kedd 10:50

A Szentatya hagyományos nagyböjti üzenetének témája 2016-ban: „Irgalmasságot akarok, nem áldozatot.” (Mt 9,13)

1. Mária egy olyan egyház jelképe, amely evangelizál, mert már befogadta az Evangéliumot

A jubileumi szentévet meghirdető bullában arra hívtam fel mindenkit, hogy „a jubileumi szentév nagyböjtjét fokozottabban éljük meg, úgy mint Isten irgalmassága ünneplésének és megtapasztalásának intenzív időszakát” (Misericordiae vultus, 17). Isten Igéjének hallgatására és a „24 óra az Úrért” kezdeményezésre való felhívással szerettem volna kiemelni az Ige, különösképpen a prófétai ige imádságos meghallgatásának elsődlegességét. Isten irgalmassága ugyanis üzenet a világ számára: de az üzenet átadását minden kereszténynek magának kell megtapasztalnia. Ezért küldöm el nagyböjt idején az irgalom misszionáriusait, hogy mindenki számára Isten közelségének és megbocsátásának konkrét jelévé váljanak.

Miután Mária megkapta Gábriel arkangyaltól a jó hírt, a Magnificatban prófétai módon megénekli az irgalmat, amellyel Isten kiválasztotta őt. A názáreti Szűz, József jegyese ily módon az Egyház tökéletes jelképévé válik, amely evangelizál, mivel ő az, aki a Szentlélektől szűz méhébe fogadta az Evangéliumot. A prófétai hagyományban az irgalom valóban már etimológiai szinten is szoros kapcsolatban van az anyaméhvel (rahamim), valamint azzal a nagylelkű, elkötelezett és hűséges jósággal (hesed), amely a rokoni és szülői kapcsolatokat jellemzi.

2. Az Isten emberekkel kötött szövetsége: az irgalmasság története

Az isteni irgalmasság misztériuma az Isten és népe, Izrael közötti szövetség történetében mutatkozik meg. Isten valójában mindig irgalommal teli, minden körülmények között kész arra, hogy népére feltétlen együttérzéssel és gyöngédséggel tekintsen, főleg a legdrámaibb időszakokban, amikor a hűtlenség eltépi a szövetségi köteléket, és az egyezséget a jog és igazság talaján kell újra megkötni. Itt állunk a szeretet igazi drámája előtt, amelyben Isten az atya és az elhagyott férj szerepét játssza, miközben Izrael a tékozló fiú/lány vagy hűtlen feleség. Tulajdonképpen ez a családot lefestő kép az – mint Ozeás esetében (Oz 1-2) –, amely kifejezi, milyen mértékben szeretne Isten kötődni népéhez.

A szeretetnek ez a drámája a megtestesült Fiúban éri el csúcspontját. Őáltala Isten határtalan irgalma árad ki, egészen addig a pontig, amíg „megtestesült irgalmassággá” válik (Misericordiae vultus, 8). Emberként a názáreti Jézus minden tekintetben Izrael fia. És olyannyira az, hogy megtestesíti Isten tökéletes befogadását, amelyet a Shemá elvár minden zsidótól, amely még ma is az Isten és Izrael közötti szövetség szíve: „Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet szíved, lelked mélyéből, minden erőddel!” (MTörv 6,4–5) Az Isten Fia a Vőlegény, aki mindent megtesz, hogy elnyerje Jegyese szeretetét, akihez az a feltétel nélküli szeretet köti, amely a vele való örök menyegzőn mutatkozik meg.

Ez az apostoli kérügma dobogó szíve, amelyben az isteni irgalmasságnak központi és alapvető helye van. Ez az „Isten üdvözítő szeretetének a szépsége, amely a meghalt és feltámadott Jézus Krisztusban nyilvánult meg” (Evangelii gaudium, 36), az első kinyilatkoztatás, amelyet „különféle módokon újra és újra meg kell hallgatni, s amelyet újra és újra kell hirdetni a katekézis során” (Uo. 164). Az irgalmasság tehát „Istennek a bűnös iránti magatartását fejezi ki, mellyel további lehetőséget nyújt számára, hogy átgondolja életét, megtérjen és higgyen” (Misericordiae vultus, 21), ily módon újból megerősítve a vele való kapcsolatot. És a keresztre feszített Jézusban Isten elérkezik odáig, hogy a bűnöst szeretné elérni, bármilyen távol legyen is tőle, éppen ott, ahol elvesztette őt és eltávolodott tőle. Mindezt abban a reményben teszi, hogy végre meg tudja lágyítani Jegyese megkeményedett szívét.

3. Az irgalmasság cselekedetei

Isten irgalma átalakítja az ember szívét, megmutatva neki a hűséges szeretetet, ezzel alkalmassá téve őt az irgalmasságra. Ez egy mindig megújuló csoda, hogy az isteni irgalmasság be tudja ragyogni bármelyikünk életét a felebarátaink iránti szeretetre ösztönözve bennünket és arra indítva minket, amit az egyházi hagyomány az irgalmasság testi és lelki cselekedeteinek nevez. Ezek arra emlékeztetnek minket, hogy a hitünk mindennapos és kézzelfogható cselekedetekben mutatkozik meg, amelyek arra irányulnak, hogy felebarátunkat testileg és lelkileg segítsük, és amelyek alapján meg leszünk ítélve: enni kell adnunk nekik, látogatnunk, vigasztalnunk, tanítanunk kell őket. Ezért fejeztem ki vágyamat, hogy „a keresztény nép a Jubileum ideje alatt elmélkedjen az irgalmasság testi és lelki cselekedeteiről. Ez az egyik módja annak, hogy lelkiismeretünk – mely gyakran elszunnyad a szegénység drámája előtt – fölébredjen, és egyre mélyebbre hatoljunk az Evangélium szívébe, ahol a szegények az isteni irgalmasság különleges kedvezményezettjei” (Uo. 15). A szegény emberben valóban Krisztus teste „válik újra láthatóvá mint megkínzott, megsebzett, megostorozott, kiéheztetett, menekülő test…, hogy fölismerjük, megérintsük és ápoljuk” (Uo.). Ez hallatlan és botrányos misztérium, melynek során az ártatlan Bárány szenvedései meghosszabbodnak a történelemben. Az önzetlen szeretet égő csipkebokra ez, amely elé Mózeshez hasonlóan csak levetett saruval állhatunk (vö. Kiv 3,5); még inkább így van ez, ha a szegény ember olyan testvérünk Krisztusban, akit a hitéért üldöznek.

Ez előtt a szeretet előtt, amely erős, mint a halál (vö. Én 8,6), a legszerencsétlenebb szegény ember az, aki saját magát nem tartja szegénynek. Gazdagnak hiszi magát, de valójában a szegények között a legszegényebb. Azért szegény, mert a bűn rabja, amely arra sarkallja, hogy gazdagságát és hatalmát ne Isten és a többi ember szolgálatára használja, hanem hogy elfojtsa magában a mély meggyőződést, hogy ő sem más, mint egy szegény koldus. És minél nagyobb a rendelkezésére álló gazdagság és hatalom, annál nagyobbá válik hazug vaksága. Elérkezik oda, hogy látni sem akarja az ajtajánál kolduló szegény Lázárt (vö. Lk 16,20–21), aki maga Krisztus, aki a szegényeken keresztül a megtérésünket koldulja. Lázár a megtérés lehetősége, amelyet Isten felkínál, és amit talán nem veszünk észre. És ehhez az elvakultsághoz a hatalom gőgjének önkívületi érzése társul, amelyben baljóslatúan visszhangzik az „olyanok lesztek, mint az Isten” (Ter 3,5) démoni mondata, amely minden bűn forrása. Ez az elvakultság társadalmi és politikai struktúrák alakját is öltheti, amint az a 20. század totalitárius rendszereiben is megmutatkozott, és amint ez napjaink technokrata és egyeduralkodó ideológiáiban is megjelenik, amelyek megkísérlik Istent jelentéktelenné tenni és az embert kihasználható tömeggé alacsonyítani. És ezt mutatják meg napjainkban a bűnözés kialakult struktúrái, amelyek a pénzt bálványozó, hamis fejlődési modellhez kapcsolódnak, amely közömbössé teszi a leggazdagabb embereket és társadalmakat a szegények sorsa iránt, bezárják előttük a kapukat, és még látni sem akarják őket.

Ennek a jubileumi szentévnek a nagyböjti időszaka tehát mindenki számára alkalmat nyújt arra, hogy végre kilépjen saját elidegenedett létezésmódjából az Ige hallgatásának és az irgalmasság cselekedeteinek köszönhetően. Ha a testi szükségleteiken keresztül megérintjük Jézus testét rászoruló testvéreinkben, akiknek ételt, ruhát, szállást adunk, akiket meglátogatunk, a lelki szükségleteik – tanácsadás, tanítás, megbocsájtás, figyelmeztetés, imádkozás – közvetlenebbül megérintik bűnös voltunkat. A testi és lelki cselekedeteket ezért soha sem szabad szétválasztani. És valóban, a keresztre feszített Jézus testének a szükséget szenvedőben történő megérintésével válhat tudatossá a bűnös ember számára a meggyőződés, hogy ő maga is csak egy szegény koldus. Ezen az úton járva a „gőgösök”, a „hatalmasok” és a „gazdagok”, akikről a Magnificat beszél, megkapják a lehetőséget annak megtapasztalására, hogy érdemtelenül őket is szereti a keresztre feszített, aki őértük is meghalt és föltámadt. Csak ez a szeretet lehet válasz a boldogság és szeretet iránti végtelen szomjúságra, amelyet az ember a tudás, a hatalom és a birtoklás bálványaival képzel csillapítani. De mindvégig fennmarad annak veszélye, hogy a Krisztustól történő mind nagyobb elzárkózás miatt, aki a szegényeken keresztül tovább kopogtat szívük ajtaján, a gőgösök, a hatalmasok és a gazdagok végül önmagukat ítélik arra, hogy alámerülnek a magány örök örvényébe, amely a pokol. Emiatt kell értük és mindnyájunkért elismételni újra Ábrahám szívből jövő szavait: „Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak” (Lk 16,29). Ez a cselekvő odafigyelés a legjobb módja annak, hogy felkészüljünk a már feltámadt Vőlegény halál és bűn fölötti végleges győzelmének megünneplésére, aki szeretné megtisztítani Jegyesét, miközben jövetelére vár.

Ne vesztegessük el a nagyböjt alkalmas időszakát, amely a megtérésünket szolgálhatja! Szűz Mária anyai közbenjárásával kérjük ezt, aki az ajándékba kapott isteni irgalom nagysága előtt elsőként ismerte fel saját kicsinységét (vö. Lk 1,48), és az Úr alázatos szolgálójává vált (vö. Lk 1,38).

Vatikán, 2015. október 4.
Assisi Szent Ferenc ünnepén

Ferenc pápa

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
elindult-karitasz-iskolakezdesi-akcioja
Elindult a Karitász iskolakezdési akciója

Már csak néhány nap, és kezdődik az iskola, a tanév kezdete azonban minden évben nagy anyagi megterhelést jelent a kisgyermekes családoknak. Ezt enyhítendő, ismét támogatási akciót indít a Katolikus Karitász.

2016. augusztus 23. kedd
megjelent-az-imaorak-liturgiaja-iii-kotete
Megjelent „Az imaórák liturgiája” III. kötete

Szent István király ünnepére megjelent „Az imaórák liturgiája”, vagyis a szent zsolozsma III. kötete, amely az évközi idő I–XVII. hetét öleli fel. Farkas Olivér, a zsolozsmáskönyvet kiadó Szent István Társulat igazgatója az új kötet megjelenése alkalmából tájékoztatta szerkesztőségünket.

2016. augusztus 23. kedd