Ferenc pápa nyolc tanácsa jegyes- és házaspároknak – VIDEÓVAL

Nézőpont – 2014. november 14., péntek | 19:56

Ferenc pápa jegyespároknak tartott februári tanítása alapján készült a Rome Reports összeállítása, melyet kiegészítettünk a beszéd teljes szövege alapján.

1. „A házasságon nap mint nap dolgozni kell. Azt is mondhatnánk, olyan, mint egy mesterember munkája, mint az aranyművesség, hisz a férj feladata, hogy még inkább nővé tegye a feleségét, a feleség feladata pedig még inkább férfivá tenni a férjét. Az emberségben is együtt növekednek, férfiként és nőként.”

2. „A szeretet kapcsolat. Olyan valóság, amely napról napra növekszik. Ha példával szeretnénk illusztrálni, azt mondhatnánk: úgy épül, mint egy ház. Együtt építitek a házat, nem egyedül!”

3. „A házasságot ne az érzelmek homokjára építsétek, melyek jönnek-mennek. Építsétek a valódi szeretet sziklájára, a szeretetre, amely Istentől való.”

4. „Nem csak az a fontos, hogy sokáig tartson a házasság. A házasság minősége is számít.”


5. „Amikor a Miatyánkot imádkozzuk, azt kérjük: mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. A házastársak megtanulhatnak így imádkozni: Urunk, mindennapi szeretetünket add meg nekünk ma.”

6. „Szabad? Így kérhetjük kedvesen, hogy beléphessünk a másik ember életébe, tisztelettel és figyelemmel. Tudjuk, hogyan kell köszönetet mondani? Jegyesként, hamarosan házaspárként fontos éltetni magatokban annak tudatát: házastársatok Isten ajándéka. És amikor az ember ajándékot kap Istentől, azt mondja: Köszönöm.”

7. „Mindannyian jól tudjuk, nem létezik tökéletes család, tökéletes férj, tökéletes feleség. A tökéletes anyósról nem is szólva… Mi létezünk, mi, bűnösök. Jézus jól ismer minket, és elárul nekünk egy titkot: soha ne fejezzük be úgy a napot, hogy ne kérnénk bocsánatot, ne bocsátanánk meg egymásnak.”

8. „Tegyetek róla, hogy [az esküvő] valóban ünnep legyen, mert a házasság ünnep. Keresztény ünnep, nem világi. Arra gondoltatok, teát iszogattok majd? Semmi esetre se, bor nélkül nem ünnep az ünnep. (...) Ami kétezer évvel ezelőtt Kánában történt, valójában minden esküvőn megtörténik: az Úr jelenléte lesz az, ami teljessé, mélyen igazzá teszi a házasságotokat. (...) És az Ő jelenléte az, ami megadja a jó bort.”

Magyar Kurír
(tzs–vn)

Kapcsolódó fotógaléria