Főpásztori „primícia” Kézdivásárhelyen – Szülővárosában mutatott be szentmisét Kovács Gergely érsek

A koncelebrált érseki szentmise elején Vargha Béla kézdi-orbai kerületi főesperes, plébános köszöntötte a főpásztort, kifejezve, mily nagy öröm, kitüntetés számukra, hogy püspökké szentelése és érseki beiktatása után első útja szülővárosába vezetett – abba a templomba, ahol huszonhét évvel ezelőtt a papság szentségében részesült, s két évvel ezelőtt ezüstmiséjét tartotta.

„Egy héttel ezelőtt nagyszabású ünnepségen vettünk részt Gyulafehérváron a püspökszentelésen” – mondta Vargha Béla. Hozzátette: „A mai szentmisét (...) úgy is nevezhetnénk, hogy püspöki, érseki primícia. Ha van egyáltalán ilyen kifejezés.

A primíciák alkalmával az újmisést el szoktuk látni jótanácsokkal, ma, itt és most egészen másképp történik. Fordítva. Mert hiszen mi kérjük érsek atyánkat, hogy buzdítson, bátorítson, erősítsen meg bennünket. Imádkozzék népünkért, a kézdivásárhelyi hívekért, egész Háromszék hívő közösségéért, hogy a hit meg ne fogyatkozzon a lelkekben.”

Az ünnepi szentmisét Kovács Gergely gyulafehérvári érsekkel Dávid György, a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templom plébánosa és Oláh Zoltán teológiai tanár mutatta be, a környékbeli papság részvételével.

Homíliájában a főpásztor a nagyböjti időszak helyes értelmezéséről szólt, hangsúlyozva, hogy a hamvazószerdával kezdődő időszaknak nem a böjt, az alamizsnálkodás a fő célja, hanem a kereszténység legnagyobb ünnepére, a húsvétra való felkészülés. Példaként állította a hívek elé Jézus megkísértését; figyelmeztetett, hogy a böjtnek, lemondásnak csak akkor van értelme, ha azáltal jobbá válunk.

A szentmise végén Kovács Gergely érsek rövid beszédében kiemelte: 

Szándékom az volt: hazajönni. Egyszerűen hazajönni oda, ahonnan indultam. És ezt egyszerűen tenni, úgymond feltűnés nélkül.

De hétfőn már rá kellett jönnöm, hogy ettől arrafele ez már nem lesz lehetséges… Fölemelő és szép, amikor nem lehet csendben, elvonultan hálát adni, ünnepelni. Nehéz lesz, amikor az ember botlik, s akkor is a helyén kell lennie. Az Úr Jézus példáját fogom felhozni: virágvasárnap pálmaágakat lengettek, hozsannát zengtek, majd jött a húsvétvasárnap. Nekem most virágvasárnapom van. Arra kérem, hogy akkor is imádkozzanak, amikor majd a húsvét jön.

Megpróbáltam a köszönőszavakat írásban megfogalmazni, hogy könnyebb legyen, de rájöttem: nem fog menni. Elmúlt közel ötvenkét évem, ami Kézdivásárhelyhez (is) kötött, s bizony nem tudnám megköszönni mindenkinek mindazt, amiért és akiknek köszönettel tartozom. Ezért most egyszerűen ezt mondom: köszönök szépen mindent.”

„Mindig úgy szeretnék hazajönni, mint az a Gerike, Geri, ember, aki mindig is voltam – fogalmazott Kovács Gergely. – Nagyon szeretném, hogy elsősorban az embert lássák, én magam úgy viselkedjem, úgy éljek, hogy az embert láttassam, utána a keresztényt, és utána a püspököt, az érseket.

A kereszt, ami a vállamon van, még én sem mondhatom el, hogy érzem annak teljes súlyát, de egész biztos, hogy ez a kis kereszt, amit önöktől kaptam, fog arra emlékeztetni, hogy nem egyedül kell vinnem a keresztet. A szenteléskor nem tudtam ezt viselni, de most ragaszkodtam hozzá, hogy az önöktől kapott keresztet viseljem, és azzal a kehellyel és paténával mutassam be a szentmisét, amelyet a kerület papságától kaptam. Kérem, imádkozzunk egymásért! Járjunk együtt az úton, ahogy Ferenc pápa is kéri tőlünk: együtt, közösen. Kis ajándékot, mindössze az emlékképet hoztam, fogadják szeretettel.”

A hívek nevében Fekete Miklós nyugalmazott zenetanár, a férfiak rózsafüzér csoportjának vezetője, a kézdiszéki Székely Tanács elnöke köszöntötte a főpásztort. „A Szentírásból tudjuk, hogy »mindennek rendelt ideje van«. Most nem a gratulációnak, hanem az imádságnak, a segítésnek jött el az ideje, mikor is a gondviselő Isten segítségét kértük ebben a liturgiában (...). Álljon itt bátorításul Kodály Zoltán biztatása: »Ne félj a kereszttől, mert az, akárcsak a zenében, mindig felemel!« – mondta Fekete Miklós, majd Ferenc pápa Csíksomlyón elhangzott szavaira utalt: „...merjünk kockáztatni, mint ahogyan Mária is mert az angyali üzenet által kockáztatni, és ezáltal az üdvtörténet részesévé, szereplőjévé vált. Járjunk együtt az úton (…), tanuljuk meg összevarrni a jövő szálait!”

Szöveg: Fórika Balázs

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Bartos Lóránt

Magyar Kurír