François Varillon: A szeretet paradoxona

„Aki engem lát, az látja az Atyát is” (Jn 14,9)

Csak akkor közelítjük meg az igaz Istent, akit Jézus Krisztus mutatott meg nekünk, ha megtérünk a szeretet titkához, amit Szent Pál „kiüresedésnek” mond (Fil 2,1–11). Máskülönben ki vagyunk téve annak a veszélynek, hogy feltámadnak szívünkben a bálványok.

A szeretettől elválaszthatatlan a szegénység. Aki szeret, az a másikban leli örömét, a másik az ő mindene. Nélküle az élet mindenből kifosztott, megcsúfolt koldusa lenne. A másikból és a másikért él. Semmi sem a sajátja, mindent a másiknak köszönhet és mindent neki ajándékoz. Ha pedig ez így van, akkor az, aki végtelenül szeretett, végtelenül szegény.

A másik a kiszolgáltatottság. Aki szeret, a másiktól függ; minden igyekezete a másikra és nem önmagára irányul. A szeretetben kiszolgáltatja magát az ember a másiknak. A végtelen szeretet végtelen kiszolgáltatottság.

Végül nézzük az alázatosságot. Aki szeret, fel akar nézni a másikra. A fölény nem egyeztethető össze a szeretettel. Aki végtelenül szeret, az végtelenül alázatos.

Ha ezek a meglepő fogalmazások túlerőltetik a hívő értelmet, ha ellentmondásosnak tűnik a szegény, kiszolgáltatott és alázatos Végtelen, akkor másképp is mondhatjuk. Isten léte olyan túlcsorduló bőség, hogy nincs szüksége semmire, semmi sem akadályozza abban, hogy a végsőkig szerethessen, hogy önmagát adja oda. Aki nem ismeri a testvéri, baráti vagy hitvesi szeretetet, aki nem tapasztalta meg valamiképpen a szeretet paradoxonát, az nem ért semmit a szeretetnek abból a felfoghatatlan titkából, amit a szegény, engedelmes, kiszolgáltatott Krisztus fordít le emberi fogalmainkra és gondolatainkra.

Forrás és fotó: Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala

Magyar Kurír