Frank Vajda: Bosszúállás helyett a segítők példáját mutassuk fel

Hogyan jelentkezik a zsidó gondolkodásban a Soá – erről a témáról rendezett konferenciát a a Pápai Gergely Egyetem. Előadást tartott Benedetto Carucci Viterbi professzor és Roberto Della Rocca rabbi.

Ehhez a témához fűződik Frank Vajda Ausztráliában élő magyar származású ideggyógyász, az orvostudományok kandidátusának „hangos levele”, amelyben felidézi személyes történetét. Vajda professzor szeptemberben részt vett Rómában a jubileumi Wallenberg ünnepségeken. Családjának 35 tagját irtották ki. Édesapja az ausztriai Ebensee koncentrációs táborában halt éhhalált.

„Amint említettem római beszélgetésünk idején, a tény az, hogy ami történt velünk 1944-ben, az emberégés korszakában, azt nem lehet elfelejteni.

A több mit félmillió ember meggyilkolását, csupán a magyar nyelvterületekről, amit egy őrült ideológia, a nemzetiszocialista bűnös tanok nevében elkövettek, ártatlan emberek megkínzása, kirablása és életük kioltása, az a túlélőkre olyan borzasztó hatást keltett, hogy egész életük folyamán naponta gondolnak a szörnyűségekre, és nagyon sok emberben elmezavart, és depressziót váltottak ki. Többen pedig próbálják elnyomni a megtörténteket és - ha lehet, nem gondolnak rá, és nem beszélnek róla.

Nem meglepő módon, ez a gyilkosok köreiben is fent áll és sokan nagy lelki válságon mennek keresztül, a háború alatt megélt tapasztalataik során. Tehát felejtés nincs, nem is várható és nem is lesz. A következő generációk pedig szintén fognak emlékezni a szörnyűségekre, jobban elvontan, de talán megértve hogy szüleik, nagyszüleik miken mentek keresztül a háború szörnyűségei során.

Megbocsátás az én esetemben elképzelhetetlen. Sok közeli családtagot vesztettem el, Apámat meggyilkolták 36 éves korában és gyakran gondolok arra, hogy az éhenhalás során milyen kínokon ment keresztül. Én nem tudok egy falat ételt otthagyni a tányéron, ha már kértem, mert őrá gondolok a haláltáborban, ahol egy falat kenyér talán megmenthette volna.

Én nem vagyok vérszomjas és nem töltöm az időmet büntetési feladatok kutatásával. Nem
érzem, hogy az embernek van joga, a szerencsétlen áldozatok nevében megbocsájtani a gonosztettekért. Ha azt mondanám, hogy megbocsájtok, akkor hamisan jellemezném az igazságot. Én nem vagyok se filozófus, se lelkész.

Én próbálok józanésszel gondolkodni, ami szükséges a munkámhoz, és úgy érzem, hogy többet használok embertársaimnak, ha elismerést szerzek azoknak, akik megérdemlik emberséges magatartásuk miatt, a nácik által fenyegetett halálos veszély ellenére, hogy lelkiismeretük parancsának engedelmeskedjenek, ahelyett hogy a könnyű utat választanák, és ezúttal elkerüljék a veszedelmet és gyarapítsák magukat. Ahogy ezt mondtam Önnek Rómában: nincs felejtés, de nem tudok megbocsátani a bűnözőknek”.

Frank Vajda ideggyógyász professzor, az orvostudományok doktorának  „hangos leveléhez” Simon Ferenc, bécsi esperes-plébános, az ausztriai magyarok főlelkésze -  aki különösen elkötelezett a zsidó-keresztény párbeszédben -  fűzött kommentárt. Ebben leszögezi, hogy tiszteletben kell tartani egy sokat szenvedett ember személyes érzést, és azt, hogy nem tud megbocsátani - még akkor is, ha a keresztény vallás a megbocsátást tanítja. Ez azonban nem egyszerű, nekünk sem - ezt kell figyelembe vennünk. Simon Ferenc fontosnak tartja, hogy tanúságtételében Frank Vajda professzor nem a bosszúra és a büntetésre helyezi a hangsúlyt.

A teljes interjú a Vatikáni Rádió honlapján olvasható, illetve  hallgatható meg.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír