Gregorián fesztivál Vácott

Hazai – 2011. július 11., hétfő | 12:36

Ötödik alkalommal rendezték meg a Nemzetközi Gregorián Fesztivált Vácott, Béres György, a Magyar Gregorián Társaság elnökének vezetésével.

A négynapos egyházzenei rendezvény kezdetén Lieber Éva textilművész Égi harmat című kiállítását nézhették meg a Credo-házban az érdeklődők. Varga Lajos segédpüspök nyitotta meg a tárlatot; közreműködött a budapesti Cantate Schola, ifj. Sapszon Ferenc vezényletével.

Béres György a következő gondolatokkal köszönte meg a püspök szavait: „a gregorián fesztiválok célja nem csupán az, hogy a magyar közönség megismerkedjen a gregorián előadásformáival és a legújabb tudományos kutatások eredményeivel, hanem elsősorban az, hogy visszataláljon ahhoz az örökké fiatal nyelvhez, amelyről a Jelenések könyvében olvasunk - az első szeretet nyelvéhez(Jel 2,4). Köszöntöm mindazokat, akik a gregorián énekben felismerik a hozzánk szóló Istent."

A fesztivál ünnepélyes megnyitóját, gregorián szentmise keretében, a székesegyházban mutatta be Seregély István érsek. A liturgia kezdetén Varga László OMCE igazgató, a váci székesegyház karnagya ünnepélyes szavai hangzottak fel, majd felcsendült a római katolikus egyház ősi éneke.

A liturgia után a szkólák hangversenye következett, mely minden nap visszatérő program volt. Megszólalt: Choralschola des Institutes für Kirchenmusik der KU Graz (Ausztria, Franz Karl Prassl), Schola Resupina (Bécs, Isabell Köstler), Schola Gregoriana Maynooth (Írország, Hanna Evans), Capella Gregoriana – Chorus Instituti St. Gregorius (Japán, Veronika Hashimoto), Schola Cantate et Iubilate (Budapest, ifj. Sapszon Ferenc), Schola Gregoriana Budapestinensis (Béres György), Vox Werdensis (Németország, Stefan Klöckner), Consortium Vocale (Norvégia, Alexander M. Schweitzer), Schola Monostorinensis (Erdély, Jakabffy Tamás) és a Schola Gloria Dei (Szlovákia-Pozsony, Gloria Braunsteiner). A laudesek és vesperások a Fehérek templomában, illetve a barátoknál és a piaristáknál hangzottak fel.

A találkozó keretében három tudományos előadásra is sor került a Kolping házban: Kompozíció és interpretáció a gregorián énekben (Cornelius Pouderoijen OSB, Ausztria), Az írásban elsőként megjelenő többszólamú darabok a Musica et Scholica Enchiriadis kéziratban 900-ből (Stefan Klöckner, Németország), A különböző neumaformák szerepe a szöveg értelmezésében (Godehard Joppich, Németország). A gazdag és változatos programok között nyílt napot is tartottak a piarista templomban. A következő nap főpapi gregorián szentmiséjét Takács Nándor püspök mutatta be. A fesztivált záró misét az OMCE-elnöki tisztségben utódja, Beer Miklós váci megyéspüspök, a találkozó fővédnöke celebrálta, aki a a következőket mondta: „a gregorián a mennyei karok éneke, emberek ajkán. A gregorián ének a kegyelem nagy csodája, amelyet ugyanolyan felelősséggel szólaltassunk meg, amilyen felelősséggel éljük keresztény életünket. A kegyelem szépsége és örök éltető szelleme, amely a gregoriánban, mint Isten Igéjének legmagasabb esztétikájú formájában nyilvánul meg, hatással van szociális és karitatív jelenlétünkre ebben a világban."

Az ötödik gregorián fesztivál a Te Deum hangjaival zárult – írta beszámolójában Tóth Rita, a Váci Egyházmegyei honlap felelős szerkesztője.

Magyar Kurír