Hálaadó istentiszteletet tartottak a húszéves baracskai börtönkápolnában

A jelenlévők megosztották egymással tapasztalataikat. Kiemelték a hitet, a közös bizakodást és akaratot a büntetés-végrehajtási intézet és az egyházak között. Szó esett a börtönmissziósok által végzett szolgálat fontosságáról, eredményeiről, a társadalom számára is kiemelkedő hatásairól. A liturgián részt vett az objektum vezetősége, valamint huszonnyolc fogvatartott.

Szénási Jonathan Sándor intézeti lelkipásztor köszöntőjében bemutatott egy héber–magyar nyelvű Károli-bibliát, amelynek megjelenése többek között egy fogvatartott munkájának is köszönhető.

Korbeák Sándor, a Hetednapi Adventista Egyház képviseletében felidézte, hogy adventistaként ő maga is a baracskai börtön lakója volt több mint két és fél évig az előző rendszerben. „Bibliát csak rejtve tudtunk olvasni, lelki olvasmányt még engedéllyel sem. Állandó ellenőrzés alatt csak titokban, nagy nehézségek árán tudtunk hittárgyú irodalomhoz jutni, istentiszteletet tartani. Akkor arról ábrándoztam, jó lenne a börtönben egy olyan hely, ahol Istenhez lehet fordulni és emberhez méltón elcsendesedni.”

Elsőként Szabó József mehetett be a Magyar Evangéliumi Börtönmisszió képviseletében a fegyházba 1988-ban. Azóta hirdeti: „Isten segítségével minden körülmények között van lehetőség új életet kezdeni.”

Csere László nyugalmazott parancsnok köszöntötte a börtönlelkészi szolgálat önkénteseit és az intézmény munkatársait, és felidézte a kezdeteket, megemlékezve mindazokról, akik sokat tettek a kápolna létrejöttéért. Megemlítette, hogy a börtönkápolna titulusában a jobb latorról emlékezik meg, akit a hagyomány Dizmásznak nevez, és aki félelmetes bűnöző volt, embert is ölt, de hite miatt a megtérő bűnösök pártfogója lett.

„Isten az, aki a görbe utakat egyenessé teszi” – idézte a mondást Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, aki a bűnbánatról beszélt a fogvatartottaknak. „A Biblia első története a bűnbeesésé. Attól kezdve mindnyájan tapasztaljuk önmagunkban és a körülöttünk lévő világban, hogy számos kísértés leselkedik ránk. Ki az, aki bűn nélkül van? A bűn saját belső világunkban kezdődik, ott leszünk gyengék. Gyerekkorunkban megkaptuk a büntetést szüleinktől azért, amit nem lett volna szabad megtennünk. A közösségben elkövetett bűntettek után is megvan a büntetés ideje és helye. De megvan a bűnből való megsebzettségünk gyógyulásának helye is a szívünkben és lelkünkben. Ahogy Dizmásznak vagy a tékozló fiúnak is szüksége volt a bűnbánatra, úgy nekünk is ki kell mondanunk, vétkeztünk az Atya ellen. Így Jézus Krisztus által, aki jóvá tette bűneinket, a kegyelem erejében új életet nyerünk el.”

Steinbach József református püspök Szent Pál szavait idézte, aki hálát adott Istennek az első európai gyülekezetért, a filippiekért, akik részt vállaltak az evangélium hirdetésében. „Bízom benne, hogy aki megkezdte bennetek a jót, Krisztus Jézus napjára be is fejezi. Ez a kápolna is a hálaadás helye, mert Isten a Szentlélek által megmutatta hatalmát és erejét, hogy akik ide betérnek, megismerjék a szabadítás evangéliumát, az örömhírt. Urunk ott van minden életállapotunkban, minden körülmények között. Nem feledkezett meg rólunk. Isten rendkívüli ajándéka, hogy a legnehezebb helyzetben is hálát tudunk adni, mert mindennek a lényege, hogy Ő cselekszik. És semmi sem választhat el minket az Ő szeretetétől. Isten előtt nincs tabu, mindent letehetünk elé, amit akarunk, hogy a profán dolgaink mind szentté váljanak” – fogalmazott a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke.

Radnóti Zoltán, a dél-budai Bét Sálom zsinagóga főrabbija a hanuka ünnepéről is beszélt, melynek során a jeruzsálemi templom újraszenteléséről emlékeznek meg. Felhívta a figyelmet arra, hogy a hanukkah szó nemcsak felavatást jelent, hanem oktatást is: „Ez a kápolna egy köpönyeg, ami védelmet nyújt, ami a gyülekezés háza, ahol tanulni lehet. Aki ide bejön, üljön le, és gondolja végig az életet. Az imádság mellett legyen ez a hely a gondolkodás helye, és a tanulásé. Olyan hely, ahol a test és a lélek megnyugszik, és az ember többé válik.”

Kiszely Pál intézetparancsnok zárszavában felidézte, hogy az egyházak ötven éven keresztül ki voltak tiltva a fegyintézetből.  Hosszú út vezetett oda, hogy ma már a munkáltatás és a fegyelmezés mellett a vallásgyakorlás a legfontosabb eszköz a fogvatartottak reintegrálásában. A parancsnok személyes élményeit is megosztotta. Amikor 1985-ben Baracskára került nevelőként, a nevelési koncepcióba még nem fért bele a vallásgyakorlás, a vallásos irodalom. Nagy fordulatot jelentett a 8/1990-es rendelet, amely a fogvatartottak vallásgyakorlásának lehetőségeit rögzítette. „Akkor még senki sem tudta, mit hoz jövő. Ma már minden parancsnoknak kivétel nélkül feladata, hogy biztosítsa a vallásgyakorlás lehetőségeit. A lelkigondozás nem könnyű munka. A fogvatartottaknak az itt töltött idő azonban alkalmas arra, hogy akár segítséggel áttekintsék az életüket, és felülbírálják azt. Szembenézzenek mindazzal, ami velük történt. Sokat jelent, hogy az egyházak a szabadon bocsátás után támaszt nyújtanak ezeknek az embereknek.” A parancsnok megköszönte a börtönmissziósok évtizedek óta végzett munkáját.

Az istentisztelet végén Szénási Jonathan Sándor intézeti lelkipásztor áldást mondott a jelenlevőkre. Felolvasta a kápolna falán olvasható szentírási részt: „Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom, idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és felkerestetek.”

Forrás és fotó: Székesfehérvári Egyházmegye

Magyar Kurír