Hamarosan szerkezetkész a Boldog Meszlényi Zoltán-templom

Hazai – 2014. február 27., csütörtök | 16:34

Március 4-én ötödik alkalommal ünnepli idén a magyar egyház Meszlényi Zoltán vértanú püspök emléknapját. A Magyar Kurír ennek kapcsán Budapest tizenegyedik kerületébe látogatott, ahol Magyarország első Meszlényi Zoltánról elnevezett temploma épül.

A Szent Adalbert Plébániához tartozó közösség jelenleg egy lakóházban kialakított kápolnában gyakorolhatja hitét, ami azt jelenti, hogy mintegy 35 ezer, többnyire lakótelepen élő ember nélkülözi a jól látható Isten házát – számolt be munkatársunknak Musits Antal plébános.

A plébánia területén 1919 óta miséznek rendszeresen, amikor a Hengermalom úti iskola tornatermében Havlicsek Vince hitoktató mondott szentmisét vasárnapról vasárnapra. Már 1928-ban felvetődött az önálló templom igénye, és tervek is készültek, az 1930-ban megalakult egyházközségnek azonban a háború előtt annak ellenére sem lett temploma, hogy  – az építkezést megkönnyítendő – plébániai rangot kapott.

A rendszerváltás után jöhetett szóba újra komolyabban a templomépítés terve, amelyet az könnyített meg igazán, hogy a plébánia 2008 decemberében az önkormányzattól 99 évre ingyen megkapta az Etele út–Petzvál József utca sarkán álló, mintegy 2300 négyzetméteres területet. Tavaly Szent Adalbert ünnepén, április 23-án Erdő Péter bíboros letűzte a templom helyén a keresztet, és elhelyezte az épülő templom alapkövét. Várhatóan március második hetében kerülhet sor a Boldog Meszlényi Zoltán-templom bokrétaünnepére, amelyet az építők és az építtetők a tartószerkezet elkészültekor tartanak.

Meszlényi Zoltán vértanú püspökről első alkalommal neveznek el templomot Magyarországon, amióta 2009-ben megtörtént boldoggá avatása. Az esztergomi Szent Adalbert-oltárt éppen Meszlényi Zoltán szentelte fel annak idején, így van is némi kapcsolódása a Szent Adalbert plébániához –  tudtuk meg Musits Antaltól.

A templomot az előzetesen tervezettnél majdnem két évvel korábban, előreláthatólag idén augusztusban fogja felszentelni Erdő Péter bíboros-főpásztor. Addig csak korlátozott mértékben tud működni a plébánia, hiszen irodával és minden más helyiséggel együtt csak egy szükségkápolna fogadja be a híveket egy elrejtett kis üzlethelységben, 250 négyzetméteren. Így visszafogottan működhet a plébániai hitoktatás, hiszen egy csoport lehet csupán egyszerre a kápolnában. Az új, templomból és plébániából álló épületegyüttesben ezzel szemben három helyiségből álló oktatóbázis lesz majd, és idősek napközije is rendelkezésre fog állni. Ahogyan XVI. Benedek Deus caritas est kezdetű enciklikája szellemében – amely szerint a megszentelés, az oktatás és a karitász az egyház hármas feladata – az új templom vonzáskörzetében mindhárom szolgálatra sokkal több lehetőség nyílik majd.

A templom és plébánia épületének terveit a Jahoda és Páricsy Építésziroda készítette, a kivitelezési munkák szakmai lebonyolítására és a műszaki ellenőrzésére a BAU-RAT Kft. kapott megbízást. A Boldog Meszlényi Zoltán-templom tornyában három harang lakik majd, köztük egy új, amelyet  a névadó püspök tiszteletére öntetett egy mecénás.

A plébániaépületnek csupán az alapjai készülnek el a templom felépülésével egyidőben, az csak a későbbiekben épülhet fel teljes egészében.

A Boldog Meszlényi Zoltán vértanú-püspök liturgikus emléknapját megelőző szombaton, március 1-jén 15 órakor az esztergomi bazilikában ünnepi szentmisét mutat be Erdő Péter bíboros. A szentmisét a Bonum TV közreműködésével a honlapunkon élőben közvetítjük.

Magyar Kurír
(asz)

Kapcsolódó fotógaléria