A családias hangulatú összejövetelen a veszprémi családok közül ezúttal Gerstmár Ferenc és felesége Gerstmárné Takács Beatrix ötlete és felolvasóestje révén megelevenedett Kosztolányi Dezső és Harmos Ilona az ifjú házaspár szerelmes levelezése az első világháború idejéből, 1915-ből, amikor az asszonyt súlyos tüdőbetegségével Tátraszéplakon, a szanatóriumban gyógykezelték. A kisgyermeküktől, Ádámkától elszakítva lábadozó Ilonának naponta néha négy-öt levelet is írt az ifjú férj, az akkor már ünnepelt költő, a Nyugat-nemzedék nagyformátumú lírikusa. Irodalmi-szerkesztői elfoglaltságai, hivatalos útjai során is meg-megszakítva sürgölődését, néhány sort vetett levelezőlapokra (kártyákra), s azokon tájékoztatta nejét budai otthonukban gyermekük gyógyulásáról, fejlődéséről, növekedésének apró örömeiről, a világot felfedező kedves megnyilvánulásairól – Ilona édesanyja és a betegápoló nővér vigyázó felügyelete mellett. A levelekben megszólalt a férj óvó-féltő szeretete felesége iránt, törődő aggódása és szerelmes vágyakozása a távoli kedveshez, gyermeke édesanyjához.
A hallgatóság, az egybegyűlt párok átérezhetták az újra- és újratalálkozás, a család egységének megújulása, a szétszakítottságban élő férj és feleség bensőséges családi fészek iránti vágyát. Bár végig csak Dide, azaz Kosztolányi Dezső levelei voltak hallhatók (ezek maradtak fenn; 1996-ban könyvalakban is megjelentette az Osiris Kiadó), mégis az utalások alapján következtetni lehetett a válaszok tartalmára is.
Az ünnepi műsor a lírai szófordulatok és az előadás végén megszólaló Kosztolányi-versek (Szerenád, Szerelmesek), a zenei illusztrációk révén a házasság és a család küzdelmek idején is megnyilvánuló összetartozásának szépségét, gazdagságát mutatta be, erősítette meg.
A program bensőséges beszélgetéssel és szeretetvendégséggel folytatódott a Szaléziánum kávéházában.
Toldi Éva/Magyar Kurír