Gondolatok az irgalmasságról

Szocska.A.Ábel OSBM (bazilita): „Számomra az irgalmasság éve két feladat megélésében nyilvánul meg, a befogadásban és a továbbadásban. Egyrészt Isten végtelen irgalmának a befogadásában, amely nagyon szépen megnyilvánul a kereszten függő bűnös, de mégis bűnbánó rabló Krisztushoz való közeledésében. Másrészt az irgalmasság testi-lelki cselekedeteinek a felebarátaink iránt történő gyakorlásában, továbbadásában.” 

Tóth Konstantin OSB (bencés): „»És Isten irgalma felől soha kétségbe ne essél.« – Szent Benedek szerzeteseinek írt szabálykönyvének (Regula) az egyedüli célja, hogy az evangélium megélésére adjon útmutatást a hétköznapokban, de nyugodtan mondhatjuk, hogy nemcsak egy szerzetesi, hanem bármely emberi közösségben. Mindjárt az elején, a 4. fejezetben, amely Melyek a jócselekedetek eszközei? címet viseli, rövid mondásokban fogalmazza meg a Krisztust követő ember számára a követendő utat. Maga a cím is az evangéliumra utal, amikor a gazdag ifjú megkérdezi Jézust: »Jó Mester, mit kell tennem, hogy elnyerjem az örök életet?« És mit kell tenni: Szent Benedek felsorolja a parancsokat, és közülük is az elsőt: »Szeresd az Úristent teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből, aztán felebarátodat, mint önmagadat.« Ezután következik további 71 megfogalmazás, amelyek mindegyike az evangéliumok szellemiségét fordítja le a hétköznapi életre, utolsóként a legnehezebbek: »Ellenségeidért Krisztus szeretetében imádkozzál. Haragosoddal még napszállta előtt békülj ki.« Vajon meg lehet-e ezeket tartani, van-e a szerzetesben, vagy bármely emberben ehhez elég erő? Nyilvánvaló, hogy nincs: a gyenge, esendő ember magától erre képtelen, bele-belefog, de gyakran elbukik. Szent Benedek azonban egy vígasztaló mondattal fejezi be: »És Isten irglma felől soha kétségbe ne essél.« Isten megbocsátó irgalma erőt ad a mindennapi újrakezdéshez, ezért ne adjuk fel soha, hogy újra és újra elkezdjük az evangéliumot megélni, ugyanis ezt nem pusztán saját erőnkből tesszük, hanem »velünk az Isten«, Szent Pál megfogalmazásában: »nem azon múlik, aki erőlködik, vagy aki törtet, hanem az irgalmas Istenen.«” 

Fülöp testvér: „Isten irgalma nem csupán a bűn után jelenik meg. Nem csak gyógyító, megbocsátó, visszafogadó szeretet. Isten felénk irányuló első tette az irgalom. A teremtés nem más, mint a Teremtő szeretetének túlcsordulása. A Szentháromság belső, tüzes serlegéből kicsorduló csepp a világ, mely magába foglalja a serleg tartalmát, mindazt, amit a Személyek egymás között megélnek: az egymásnak teljesen odaadó szeretetüket. Ezért e hármas szerelemből megteremtett világ alaptörvénye is ugyanez: elfogadó, befogadó, önátadó szeretet. Az fogja ezt föl, aki ezt befogadja, s ebből fakadóan maga is szeret. A szeretet nem cselekedet, hanem ez a befogadás: az Isten önközlésének elfogadása és továbbadása. Aki ide eljut, vagy inkább, aki ezt megkapja, az már nem saját tetteit cselekszi, hanem Istenét, akit befogadott a szívében. Miként Jézus is: »Nem azért szálltam alá a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem annak akaratát, aki küldött.« Ezért boldogok az irgalmasok, mert amikor irgalmasan szeretnek, csak egyre növekednek ebben az Istentől kapott szeretetben.” 

Böjte Csaba OFM (ferences): „Sokszor úgy érzem, hogy én is – mint minden szülő vagy pedagógus – felszántott föld vagyok, és dolgom irgalmas szeretettel befogadni a kicsiny magot, csendben dajkálni, segíteni, hogy gyökeret eresszen, belém kapaszkodva naggyá nőjjön és virágot bontson, gyümölcsöt érleljen! ... Az évek alatt több, mint ötezer gyermeket fogadtunk be irgalmas szeretettel. Senki nem kényszerített, erőltetett arra, hogy igent mondjunk az életre, hogy teremtő Istenünk nevében segítséget kérő gyermekeket otthonunkba, életünkbe befogadjuk. A kis, gyámoltalan gyermekek vagy az ők rokonai, Isten nevében jöttek segítséget kérni, és mi a kollégáinkkal bizalommal befogadtuk őket, megosztottuk velük otthonunkat, kenyerünket, mindazt, mit Isten gondviselő jósága nekünk kirendelt. Peregnek az évek és az arcok előttem. Tudom, hogy nem minden szem hozott százszoros termést – annak ellenére, hogy sokszor megmostuk határozottan a fejüket vagy könnyezve a lábukat, de ennek ellenére nem tudnék egyetlen egy gyermeket sem megnevezni, és határozottan azt mondani, hogy kár volt őt befogadni. Valahogy minden pislákoló életben az Élet Ura jött közénk, s büszke örömmel tölt el, hogy mi nem kioltottuk a pislákoló mécsbelet, hanem gyarlóságaink ellenére szeretettel ápoltuk, élesztettük azt. Visszagondolva a sok-sok gyermekre, úgy érzem, hogy az irgalmas szeretettől vezetve jól döntöttem, jól döntöttünk, mikor nem elzárkóztunk az ajtónkon kopogtató családok elől, hanem az isteni irgalomtól vezetve az életet átkaroltuk, és sokszor verejtékes munkával szolgáltuk. Végtelen öröm van bennem, amiért Ferenc pápa megajándékozta világunkat az isteni irgalmasság drága évével! Imádkozom, hogy merjük szíveinket nagyra tárni, és az életet szeretettel továbbra is befogadni, hordozni! Fohászkodom, hogy szülessenek szerelmek, élő családok, gyönyörű gyermekek, életre szóló jó barátságok, tiszteletre épülő, viharokat kiálló kapcsolatok ebben a kegyelmi évben! Ne méricskéljünk, válogassunk, selejtezzünk, hanem merjünk irgalmas szeretettel az élet mellett dönteni, merjünk társaink mellett dönteni, egymás kezét határozottan, bizalommal-egy életre megszorítani!” 

Barna Máté OP (domonkos): „Isten irgalmassága abból indul ki, hogy mindenkit üdvözíteni akar, s nem akarja, hogy az ember elkárhozzon, mert az nagyon szörnyűséges. Az emberi irgalmasság cselekedeteit a megbocsátásban, a szelídségben, a jótettekben szintén annak az együttérzésnek kell meghatároznia, hogy nem akarjuk, hogy az a másik elkárhozzon, s ezért hajlandóak vagyunk még magunkon is átlépni, éppen úgy, ahogy Isten tette.” 

Szerző Rita Judit TORG (ferences kisnővér): „Uram, ki nem állhatom, amikor rengeteget készülök egy órára, és azzal jön egy gyerek: »nincs kedvem« odafigyelni, részt venni az órán. Jézus viszont azt mondja: „»én szeretlek akkor is, amikor úgy jössz hozzám imádkozni, hogy nincs kedvem.« 

Faragó M. Flóra SSND (szegény iskolanővér): „Az irgalom az egyik legradikálisabb cselekedet, melyben Isten nyilatkoztatja ki magát. Így lassan, de ellenállhatatlanul egyre közelebb von magához, és saját irgalmas képmására alakít minket. Ezt a belénk teremtett isteni irgalmasságot felismerve és befogadva tudunk csak önmagunk és embertársaink felé fordulni, s az Ő lelke által továbbadni: újra s újra figyelmesen odahallgatva válunk az irgalmasság cselekvőivé.” 

P. Francis Succar OLM (maronita): „Az irgalmasság nem részvétben és együttérzésben nyilvánul meg elsősorban, hanem leginkább abban, hogy hogyan viseltetünk a segítségre szorulókkal és a szükséget szenvedőkkel szemben. Példa erre számomra Boldog Kalkuttai Teréz anyának és nővéreinek munkássága. Életem során soha nem éreztem kézzelfoghatóbban az irgalmasság örömét, mint mikor ragyogó tekintetüket láthattam. Ők, akik maguk is tökéletes szegénységben élnek, az irgalmasság által ajándékozzák oda magukat másoknak.” 

Pradeep Loyd Fernandes SVD (verbita): „Számomra az irgalom alapvetően azt jelenti, hogy felismerem mit jelent embernek lenni. Az irgalmasság Isten egyik fő ismertetőjegye számunkra is. Mivel Indiából származom, mondhatom, hogy több vallás jelenlétében tapasztaltam meg az Ő irgalmasságát. Gondoljunk a hinduizmusra vagy a buddhizmusra. A buddhista szerzetesek például minden reggel körbejárják a várost, és ételt, ruhaneműt kéregetnek 0 nem maguknak, hanem a szegényeknek. Ebédkor nagy asztaluk mindenki előtt megterítve áll. A szerzetesek esznek utoljára: ez az irgalmasság. Az irgalmasság másik oldala az igazságosság. Az ember akkor tud sebeket gyógyítani, ha azt az igazságossággal karöltve gyakorolják.” 

Ferenc pápa (jezsuita): „Az irgalmas szeretetre rá kell találni. Az irgalmas szeretetet meg kell tanulni. Hozzá kell segítenünk a fiatalokat ahhoz, hogy rátaláljanak, hogy megtanulják az irgalmas szeretetet. Hogyan lehetséges ez? Nagyon egyszerű. Gyakorolni kell az irgalmat. Menjenek el a fiatalok kórházba betegeket ápolni, idősekhez, hogy gondozzák őket, keressenek föl szegényeket, és segítsenek rajtuk. Miközben látják az emberi nyomorúságokat, irgalom ébred a szívükben. Minél többször teszik ezeket a cselekedeteket, annál mélyebbre gyökerezik bennük az irgalmas szeretet. S minél nagyobb bennük ez a szeretet, annál inkább fölfedezik, hogy Isten szeretete milyen hatalmas. Így tudjuk elérni, hogy egyre jobban átjárja őket a tudat, mennyire kimeríthetetlen és végtelen az Isten irglamas szeretete.”

Anasztázia, a kenethozókról nevezett közösség szerzetese: „Egy testvér azt mondta Antal abbának: »Imádkozz értem!« Az öreg így szólt hozzá: »Sem én nem irgalmazok neked, sem az Isten, ha te magad nem igyekszel kérni az Istent!« A lélekbelátó Antal abba bizonyára azért mondta ezeket a lélekbelátó szavakat a jámbor testvérnek, mert érezte kérésének felszínességét és azt, hogy ettől sokkal mélyebb lelki életre hivatott. Minél őszintébb a vágy arra, hogy Isten könyörüljön rajtunk, minél mélyebb a felismerés, hogy mennyire gyöngék vagyunk és rászorulunk az Isten irgalmára, annál tisztábban enged az Úr bepillantást nyerni az Ő végtelen és kifürkészhetetlen irgalmába. Ennek a megismeréséből kell, hogy fakadjanak a mi jó cselekedeteink, alamizsnánk, figyelmességünk embertársaink iránt, hogy az Isten arca ragyoghasson vissza azokra, akik testi vagy lelki eredetű betegségeik folytán szükséget szenvednek.” 

Nemes György SP (piarista): „»A Lélek ott fú, ahol akar!« Ennek nyomán azt is lehetne mondani, hogy Isten irgalma ott mutatkozik meg, ahol Ő akarja. Sokszor van úgy, hogy kérjük, és alázatos kérésünk meghallgatásra talál. Máskor talán nem érezzük, »rövid távon« úgy gondoljuk, hogy Isten elhagyott minket. Máskor pedig váratlanul »csap le«, olyan helyzetekben, amikor nem is gondoltunk rá. Megmutatkozhat abban, hogy körülményeink változnak, de megmutatkozhat a Lélek indításában, abban, hogy hirtelenül – magunk számára is váratlanul – kegyelmet, illetve ötleteket kapunk bizonyos problémák megoldásához. De a lényeg: vegyük észre, és alázattal fogadjuk el – sikereink, sikerélményeink végső oka is Isten irgalmában keresendő.

Másnap, hogy ezt megírtam, húgommal vendégségben voltunk egy magányos hölgynél, akinek az egyik szobájában tűz ütött ki. Ha a húgom másodpercek alatt nem veszi észre, és lélekjelenléttel nem hívja a tűzoltókat, leégett volna a ház! Levelem után fél nappal »csapott le az isteni irgalom«. Húgom nagyobb lélekjelenlétű, mint én, aki hajlamosabb vagyok pánikba esni. És még valami. Katartikus élmény volt a tűzoltókkal találkozni. Szakszerű, értelmes, alázatos, és a veszély elmúltával barátságos és jókedvű emberek. Ez utóbbi megtapasztalása – a mai világban – szintén az irgalom műve!

Forrás és fotó: Szerzetesek.hu

Magyar Kurír