Kasper bíboros: Ferenc pápa az evangéliumi gyökerekhez való visszatérésre hív

Ferenc pápa. A gyengédség és a szeretet forradalma. Teológiai gyökerek és lelkipásztori perspektívák – ezzel a címmel jelent meg Kasper bíboros új könyve, amelyben Ferenc pápa alapvető gondolatait elemzi.

Walter Kasper hangsúlyozza, hogy Ferenc pápa az evangélium gyökeréből indul ki. A Szentírás tanulmányozása és lelki olvasása – ahogyan a II. vatikáni zsinat javasolja – alapvető jelentőségű dolog a számára, ezt mutatják homíliái és beszédei is (Evangelii gaudium, 174.). Az evangélium alatt Ferenc pápa azonban nem egy könyvet, illetve nem az általunk evangéliumoknak nevezett négy könyvet érti.

Eredetileg az evangélium alatt nem egy írást, egy könyvet értünk, hanem egy üzenetet, pontosabban egy jó és felszabadító erejű hír átadását, amely gyökeresen megváltoztatja a helyzetet, új helyzetet teremt meghallgatója számára, és arra hívja, hogy döntést hozzon. Az Ószövetségben az evangélium az az üzenet, hogy Izrael népe hamarosan megszabadul a babiloni fogságból; az Újszövetségben pedig Jézus üzenete Isten országának eljöveteléről, azután az az üzenet, hogy Jézus a Krisztus, továbbá az ő halálának és feltámadásának üzenete, a felmagasztalt Úr üzenete, aki hatékonyan jelen van az egyházban és a világban Szentlelkével, és a remény üzenete, azé a reményé, hogy ő végérvényesen eljön majd s elkezdődik az új élet, amelyet ajándékba kapunk. Ferenc pápa számára tehát ez Isten evangéliuma, amelyet az egyházban az emberek életéhez kapcsolódóan hirdetnek, hisznek, megünnepelnek és megélnek. Számára ez az öröm evangéliuma, abban az értelemben, hogy az életnek az a túláradó teljessége, amelyet csakis Isten adhat, aki minden mindenben (Evangelii gaudium, 265.).

Kasper elmondja, hogy már az Evangelii gaudium első bekezdései megmutatják: az evangélium öröme elsősorban nem abban áll, hogy legyőz valamilyen társadalmi igazságtalanságot, ami egyébként – amint a későbbi bekezdésekből is kiderül – Ferenc pápa szívügye.

A pápa mélyebbre megy a megközelítésben. Az önmagába zárkózott, kényelmes és kapzsi szívű ember belső ürességéről és magányosságáról, örömtelen, lendület nélküli életéről beszél (Evangelii gaudium, 1 sk.). Az önmagába zárkózó szív (cor incurvatum) – Szent Ágostonnál és Luther Mártonnál is – jól ismert motívum, amellyel azt az embert szokás jellemezni, aki még nem élte át a szabadulást.


Ehhez a gondolatkörhöz kapcsolódik Ferenc pápa, amikor az önmaga körül forgó (autoreferenciális) emberről beszél. Amikor az öröm és a lelkesedés hiányát teszi szóvá, ahhoz nyúlik vissza, amit az első sivatagi atyáktól kezdve Aquinói Szent Tamásig az emberi lény gyökérbűnének, eredendő kísértésének tartottak, ez pedig az akédia, a mozdulatlanság, a szív tétlensége, a mélybe húzó nehézkedési erő, a nehézkesség, a lelki dolgoktól való viszolygás, amely az e világi szomorúságához vezet (2Kor 7,10; vö. Evangelii gaudium, 1 sk; 81.).

Korunknak ez az elemzése nem csupán jó szándékú, jámbor, ám nem túl meggyőző gondolatok összessége – hangsúlyozza Kasper bíboros. – Ilyesfajta elemzést nemcsak Ferenc pápa készített. Hasonló gondolatokat találunk a 20. század nagy, befolyásos gondolkodóinál is. Már Søren Kierkegaard és aztán más megközelítésben Romano Guardini is szólt a melankóliáról, Martin Heidegger a szorongásról mint lelkiállapotról, Jean-Paul Sartre az undorról mint a mai ember életérzéséről. Nietzsche ironikusan úgy ábrázolja az utolsó embert, mint aki megelégszik a kicsiny, banális örömökkel, és nem látja a világító csillagokat: „Mi a szeretet? Mi a teremtés? Mi a vágyakozás? Mi a csillag? – ezeket kérdi az utolsó ember, és hunyorog.” Kasper egyik elődjét, a volt rottenburgi püspököt, Paul Wilhelm Kepplert is idézi, aki Mehr Freude (Több örömet) című, sok kiadást megért és több nyelvre lefordított művében szintén írt arról, hogy hiányzik az öröm a modern ember életéből.

Az Evangelii gaudium gyökereiben ragadja meg az egyház és a mai világ problémáját. Az evangéliummal válaszol korunk kihívására és az egyház válságára. Az evangélium minden keresztény tanítás, erkölcsi előírás eredete, állandó alapja és kiapadhatatlan forrása. A keresztény hit és a keresztény élet csak akkor nyeri vissza frissességét, ha az evangéliumból indul ki (Evangelii gaudium, 11.) – hangsúlyozza. Az evangélium öröme képes újra feléleszteni az életörömet, a teremtésért, a hitért és az egyházért érzett örömet. Csakis az öröm mint a Szentlélek ajándéka (Róm 14,17; 15,13 sk), a „Lélekkel való evangelizáció” öröme (Evangelii gaudium, 259–261) képes új kezdetet hozni. Mivel Isten a legfőbb jó, ő minden mindenben, és ő ad mindent, ezért Szent Tamás szerint az öröm úgy születik majd meg, mint az ember Isten szeretetéből fakadó teljes kibontakozása. Ferenc pápa ily módon egy hosszú hagyomány keretein belül mozog – emeli ki Walter Kasper új könyvében.

Fotó: Libreriadelsanto.it; News.va

Magyar Kurír
(tzs)