Romániai magyar egyházmegyék találkozója

Külhoni – 2014. október 17., péntek | 9:06

Második egyeztető találkozójukat tartották a romániai magyar egyházmegyék pasztorális munkatársai október 7–8-án Kolozsváron. Nagy hangsúlyt kapott, miként mozdíthatók ki az általános értékválságból a közösségek. Az eseményről Józsa János, a Szatmári Egyházmegye sajtóreferense számolt be.


A közös pontokat, az együttműködés szélesebb körű lehetőségeit keresték a Gyulafehérvári, a Temesvári, a Nagyváradi és a Szatmári Egyházmegye pasztorális referensei a kolozsvári Manréza közösségi házban tartott találkozójukon október 7–8-án.

Tavaly tanácskoztak ilyen formában először, az azóta eltelt egy év alatt megtartották a különböző pasztorális ágak saját egyeztető üléseit is, most pedig már a tevékenységek ismeretében keresték a közös kihívásokra adható közös válaszokat.

A rendezvény elején visszatekintettek az eltelt évre, beszámoltak az újdonságokról, a rétegpasztorációs képviselők ismertették találkozóik eredményeit, majd irányított és írásos dialógussal elemezték helyzetüket. A Lepedus István szatmári egyházmegyés családreferens által vezetett gyakorlat előbb önreflexiót, majd véleménycserét hozott, a helyzetképek összehasonlítása után pedig segített az általános igények megállapításában. Érdekes kísérlet volt ez, melynek során a résztvevők rácsodálkozhattak, a gondolatok egybevetésével mennyire nyilvánvalóak tudnak lenni a közösségekben sokszor rejtve maradó, de feszítő problémák.

Kedden a referensek három ilyen igényre derítettek fényt: az általános értékválságból meg kell próbálnunk kimozdítani közösségeinket; a sokfajta inger és információ világában valamilyen szűrőre lenne szükségünk; a ma embere nagyobb személyes odafigyelésre és személyes törődésre vágyik.

Szerdán reggel Józsa János, a Szatmári Egyházmegye sajtóreferense a kommunikáció formáiról, minőségéről és hatékonyságának növeléséről tartott előadást – külön kitérve a sokfajta impulzus és információ szűrésének lehetőségeire –, majd az előző nap megállapított igényekre keresték a referensek tovább a válaszokat. A beszélgetések során eldöntötték, a három téma közül a következő egy évben az értékválság problémájával foglalkoznak, erre keresnek majd közös, keresztény válaszokat. Kijelentették továbbá, hogy fontosnak érzik az egyházmegyék közötti beszélgetéseket, amelyeket a rétegpasztorációs találkozók mellett folytatni fognak.

Jövőre is megszervezik a négy egyházmegye munkatársainak tanácskozását, de addig is kísérletet tesznek a közös munkára az értékválság témájában.

Fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye honlapja, Jezsuita.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria