A hit pajzsa kitüntetést vehette át Brusznyai József

Ezt a kitüntetést – amelyet 2002-ben Horváth Béla kisgazda országgyűlési képviselő és Gyurkovics Tibor író alapított – azoknak az élő egyházi személyeknek ítélik oda, akik a kommunista diktatúra alatt is hűségesek maradtak hitükhöz és magyarságukhoz.

A díjátadó ünnepségen köszöntő beszédet mondott Bolbericz Pál teológiaprofesszor, az első Parma Fidei-díjas. Köszöntötte Brusznyai atyát Szíjjártó Péter, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, valamint Dióssi Csaba, Dunakeszi polgármestere. Beer Miklós váci megyéspüspök megáldotta a „kállói remetét”.

A templomot teljesen megtöltötték az ünneplők, akik között több ismert közéleti személyiség is volt, így Wittner Mária országgyűlési képviselő, 1956-os halálraítélt is.

Szikrázó életkedvvel mondott beszédében Brusznyai József  megemlítette: ezt a díjat – ha ő is megkapja az „égi behívót” – átadja öccsének, Brusznyai Árpád főiskolai tanárnak, akit 1958-ban ártatlanul kivégeztek.

Az ünnepelt esperes-plébános életéről Magyar Bertalan írása olvasható a Váci Egyházmegye honlapján. A szerző kiemeli: Brusznyai atya – a kállói remete, ahogy magát tréfásan nevezi – 1922. november 2-án született Derekegyházán. 90 éves. Mélyen hívő családból származott, és ezt a hitet, övéivel együtt, minden áldozatot és szenvedést vállalva megtartotta. Szenvedésből bőven kijutott az egész családnak, mint az pontos emlékezettel, sodró lendülettel és áradó derűvel elmondott élettörténetéből kiderül.

Csendőr altiszt apja katonai pályára szánta két fiát, ám ők más életutat választottak: öccse, Árpád a tanító Krisztust követte: pedagógus lett; József pedig Krisztus katonájának, papnak „vonult be”. Tanulmányait Vácott kezdte, majd a bécsi Pázmáneumban folytatta. A búzavirágkék reverenda mellett arról ismerték meg a magyar kispapokat, hogy inkább beszéltek latinul, mint németül – emlékezik vissza. A doktorátust is ott szerezte meg 1948-ban, pedig ehhez kétszer kellett át-, majd visszaszöknie a magyar–osztrák határon.

Időközben itthon elkezdődött a kommunista terror. József atya édesapját, annak ellenére, hogy semmilyen szerepe nem volt a világháborús eseményekben, bebörtönözték; öccsét elbocsátották tanári állásából. Rá, aki ekkor már rádi plébános és az egyházmegyei bíróság szentszéki jegyzője volt, 1950. augusztus 6-án, éjfél után két órakor került sor, amikor „négy belügyi úriember” udvariasan fölkeltette, és egy lefüggönyzött autóba tessékelte, amellyel egyenesen az Andrássy út 60-ba szállították, mégpedig sietve, mert „aznap éjjel még két fuvarjuk volt”… – írja Magyar Bertalan.

Brusznyai Józsefet a Mindszenty mellett a végsőkig kiálló és a békepapi tevékenységet határozottan megtiltó Pétery József megyéspüspök ellen tervezett koncepciós eljárás során tartóztatták le. Három hónapig volt az Andrássy út 60. magánzárkájában. A kihallgatások között azzal „szórakoztatták”, hogy a cellában elhelyezett hangszórón közvetítették számára a váci püspöki palota irodáinak lehallgatott beszélgetéseit. A politikai helyzet változása miatt a Pétery püspök elleni eljárás tervét végül elvetették; Brusznyai atyát azonban Kistarcsára internálták. Több mint két évet töltött „az ÁVO üdülőhelyén”, ahol kezdetben ötvenheted magával aludt egy húszszemélyes zárkában. Szabadulása után papként nem dolgozhatott; csekély fizetésért a székesegyház kántora lett, napközben pedig szőlőmunkás a dunakeszi konzervgyárat kiszolgáló sződligeti állami gazdaságban, hogy magát és édesapját valamiből el tudja tartani.

Csak Nagy Imre első miniszterelnöksége alatt, 1953-tól szolgálhatott újra papként. Nagykökényes, majd Kálló és a környékbeli filiák plébánosa lett; onnan Kiskundorozsmára, majd a Dunakeszi Fő-plébániára került, ahol nyugdíjazásáig szolgált nagy megbecsülésben. Kállón érte a hír, hogy öccsét, Brusznyai Árpádot koncepciós perben halára ítélték, és Budapesten  1958. január 9-én kivégezték.

József atya jelenleg idős és hallássérült házvezetőnőjével, „a remeteség titkárságvezetőjével és élelmezési biztosával” Kállón él egy szép, gondozott kis portán; ahol még „tornaterem” is van: a nagy fáskamra, amelynek tartalmát időnként ő maga aprítja… Mint mondta: egész életében kérte az Úrtól a humor adományát, ez segítette át sok mindenen, ennek köszönheti, hogy most is nagy béke van a szívében. Magyar Bertalan kérdésére, érzett-e haragot valaha az őt meghurcolókkal szemben, nemmel felelt. Fiatal korában – emlékezett vissza – még Ady Muszáj-Herkulesét idézte magában: „…hogy ez a csürhe nevessen?” De ha most vinné el az ÁVO, tette hozzá, már Sík Sándor Acélemberét idézné föl, amely egy távírópóznáról szól: „…áll és szótalan ég felé feszül: tartja a kábelt rendületlenül… Nem tudni honnét, nem tudjuk, kinek, de rajtunk megyen át az üzenet…”.

Váci Egyházmegye/Magyar Kurír