A hitből tetteknek kell fakadni

Hazai – 2012. november 7., szerda | 12:58

Közös ünnepeltek Böjte Csabával a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium diákjai. A gimnázium Szent Imre-napján, hagyományához hűen megemlékezett az iskola elhunyt tanárairól, diákjairól.

November 5-én, Szent Imre ünnepén, az őszi szünet utáni első tanítási napon szentmisén emlékeztek meg a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium diákjai intézményük elhunyt tanárairól, tanulóiról.

Ebben az évben ünneplésüket megkülönböztette, hogy az éppen Győrben tartózkodó Böjte Csaba erdélyi ferences atya mutatta be a szentmisét, és szólt a diákokhoz. Szentbeszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a hitből mindig tetteknek is kell fakadni, és bátorította a fiatalokat, hogy legyen bátorságuk a lehetetlennek tűnő feladatokat is felvállalni. Így vállalta fel ő is az erdélyi árva vagy elhagyott gyerekek gondozását, jelenleg 68 házban 2000 gyermekről gondoskodnak – ismertette. „Nevelésünk alapelve: engedni növekedni” – fogalmazott. „Ha egy göcsörtös, tüskés akácfát fűrésszel összeaprítunk, sohasem ízlelhetjük meg az akácmézet.” Böjte Csaba a szentmise végén színes történetekkel illusztrálta, milyen feladatot, küldetést jelent számukra a gyermekek nevelése, útjuk egyengetése.

www.czuczor.hu/ Magyar Kurír