Hitoktatás napja a Pécsi Egyházmegyében

2017. január 10. kedd 09:57

Január 7-én rendezte meg a Pécsi Egyházmegye a hitoktatás napját a pécsi Magtár Látogatóközpontban. A rendezvény célja a különböző plébániákon dolgozó hitoktatók közti találkozáson túl a közös ünneplés volt. A nap főelőadója Tokár Imre P. János OFM, a Katolikus Pedagógiai Intézet vezetője volt.

A rendezvényre több mint százan érkeztek. A reggeli ünnepi szentmisét követően Sipos Veronika, Kocsis László és Kelemen Gábor vehették át a Dulánszky Nándor-díjat, amelyet minden évben azoknak a hitoktatóknak ítélnek oda, akik a hitoktatás és a hitre nevelés területén kiemelkedő munkát végeznek.

Tokár Imre P. János OFM ezt követően a hitoktatás spirituális hátterére világított rá előadásában. „Akik ma hittant tanítanak, hősök” – a Katolikus Pedagógiai Intézet vezetője ezzel a mondattal helyezte kiemelt szerepbe a hitre nevelést, amely nem ér véget 45 perc után, hanem folytatódik a szentmisére kísérésben, és kiterjed a családok, szülők megszólítására is.

A legfőbb cél az, hogy minden egyes leckében megérintsük a gyermekek lelkét, szívét, melyhez kizárólag a katekéta saját bevonódása által vezethet az út. Mindez a szentmisében csúcsosodik ki, melyen nem elég ott lenni, jelen is kell lenni a Jóisten számára, a szívnek a szívhez kell szólnia, hiszen így képes csak megérinteni bennünket Isten – tette hozzá a Katolikus Pedagógiai Intézet vezetője. – A hitoktatás mindig személyesen is megérinti az embert. A szentmisében találkozunk legszemélyesebben Istennel, Jézus testét és vérét valóságosan ott kapjuk meg, ott ér össze ég és föld. Jézus áldozata, amit a keresztfán bemutatott, szüntelen dicsőítő áldozat, amely a mennyországban most, ebben a pillanatban is történik. Akik arra vállalkoznak, hogy Jézusról tanítsanak, azoknak a szívük közepén kell hogy legyen ez a titok.

Tóth Lászlóné, a Pécsi Egyházmegye Hitoktatási Irodájának pedagógiai főmunkatársa kifejtette: Udvardy György főpásztor kiemelten fontosnak tartja, hogy a hitoktatók ne csak a saját plébániájukon működő hitoktatókkal találkozzanak, hanem a többieket is megismerjék, akikkel együtt dolgoznak.

Fontos az is, hogy a szentmiséből mint legfőbb forrásból tudjanak táplálkozni, illetve hogy olyan szakmai anyagokkal, módszertannal, elméleti ismeretekkel segítsük az ő munkájukat, ami könnyebbé teszi az iskolai és a plébániai hitoktatást a kistelepüléseken, a falvakban, a városokban – mutatott rá Tóth Lászlóné.

Forrás és videó: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Loósz Róbert

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
Vezető híreink - olvasta már?
iranytu-dontesekhez-elsoaldozok-talalkozoja-mariagyudon
Iránytű a döntésekhez – Elsőáldozók találkozóját tartották Máriagyűdön

Közel hatszázan vettek részt a Pécsi Egyházmegye elsőáldozóinak találkozóján Máriagyűdön május 27-én. A második alkalommal megszervezett eseményre a 270 gyermeket, akik idén találkoznak először az Úrral az Eucharisztiában, szüleik és hitoktatóik is elkísérték.

09:01
pecsi-rita-az-ertekeles-nagy-hatalom2
Pécsi Rita: Az értékelés nagy hatalom

Az Új Ember katolikus hetilapban Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató, pedagógiai szakértő Életre nevelő címmel havonta jelentkező rovatot indított. Első alkalommal az iskolai év végéhez közeledve az értékelés lehetőségeit tárja elénk, hogy valóban annak a kifejezése legyen, amit értéknek tartunk.

10:58