Hogyan küzdj a kétségbeesés ellen?

Sokszor a vicc mélyén sötét igazságok rejlenek. Ilyen például ez a mondat, melyet nemrég olvastam az interneten: „A felnőttkor az, amikor nézel jobbra, nézel balra, amikor lelépsz a járdáról – aztán rád esik egy repülőgép.”

Ezen talán nevetünk elsőre (ha kissé idegesen is), hisz elég valószerűtlennek tűnik. Ugyanakkor emlékszem egy újságcikkre harminc évvel ezelőttről, mely szerint egy asszony éppen hazafelé tartott tízéves fia születésnapi tortájával, mikor is megállt egy piros lámpánál – és egy repülőgép rázuhant az égből, és ő szörnyethalt. Emlékszem, azt kérdeztem magamban akkor: „Hogy tud majd a kisfia másnap felkelni? Hogy tud majd kilépni az utcára?”

Talán túlságosan is veszélyesnek érzékelem az életet, túlságosan is lehetségesnek tartom a váratlan helyzeteket. Ha ez így van, nem csoda: négy nyáron át egy autóbiztosítással foglalkozó cégnél dolgoztam. Amíg a barátaim a tengerparton buliztak vagy pizzériákban keresték meg az iskolára valót, addig én balesetekről szóló jelentéseket olvasgattam. Évekkel később pedig egy baleseti sebészeten lettem lelkész: a munkám részben abból állt, hogy beteljesítsem a szülők legrosszabb rémálmát. Én voltam a hang a vonal túlsó végén, aki az éjszaka közepén azt mondja: „Sajnos baleset történt…”

Az emberi élet mindig is bizonytalan és kockázatos tevékenység volt. És most talán még biztosabban érzékeljük ezt a bizonytalanságot, mert a világ bármely pontján történő tragédiáról azonnal értesülünk. Amellett pedig a korábbi időkben élt emberek számára ismeretlen szerencsétlenségeknek is áldozatául eshetünk: elromolhatnak az atomreaktorok, vagy belevezethetik a repülőnket egy felhőkarcolóba.

Bármelyikünket érhet váratlan veszteség; találkozhatunk az erőszakkal vagy a halállal. Egy pillanat alatt felborulhat az életünk: ha az orvos azt mondja, ez bizony rák; ha a házastársunk azt mondja, elválik; ha a főnökünk azt mondja, ki vagyunk rúgva; vagy a tizenéves lányunk közli, hogy terhes. Ezekben a pillanatokban úgy érezzük, az életünk alapjait mosta el az ár. És szinte elkerülhetetlen, hogy feltegyük a kérdést: „Hol van ilyenkor az Isten?” És ezekben a pillanatokban ne is csodálkozzunk, ha azon kapjuk magunkat, hogy magunk elé suttogunk: „Miért engedte Isten, hogy ez megtörténjen?”

Ilyen kétségbeejtő helyzetben nem lehet csak úgy felvidítani az embert. Nem elég azt mondani: „Nyugi, biztos vagyok benne, hogy minden rendbe jön!” Ilyenkor az ábrándozás üres frázisai többet ártanak, mint használnak. Ami viszont segíthet, az a természetfölötti remény.

Josef Pieper filozófus és lelki író Jób reménnyel teljes szavait idézi: „Ha meg is öl engem, benne reménykedem” (Jób 13,15). Jézus a kereszten, mikor úgy érezte, atyja elhagyta őt („Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”), talán Jób szavaira is gondolt.

C. S. Lewis a Csűrcsavar levelei (The Screwtape Letters) című művében írja le, mit mond egy profi kísértő kezdő társának: „Soha nincs nagyobb veszélyben a mi ügyünk, mint amikor egy ember, aki már nem vágyik rá, hogy megtegye Ellenfelünk akaratát, azonban mégis meg akarja tenni – egy ilyen ember körbenéz a világegyetemben, amelyből Ellenfelünk minden nyomát kitörölték, és azt kérdezi: »Miért hagytál el engem?« – és még mindig engedelmeskedik.”

Pár napja ünnepeltük Kalkuttai Teréz anya szentté avatását. Még nincs  tíz éve, hogy nyilvánosságra kerültek személyes levelei, melyek közül több is arra utalt, hogy a hitben megtett útja gyakran sötétségben vezetett, amiben nem sok vigasztalást talált. Mégis ment tovább az úton: továbbra is szeretett, szolgált, tanúságot tett és imádkozott. Küzdelmei Jób és Jézus kétségbeesését és hűségét visszhangozzák a maguk csendes módján.

Aquinói Szent Tamás a kétségbeesést a remény ellentétének és a bűnök legveszélyesebbikének nevezi (20. kérdés, 3. cikkely). „Semmi sem gyűlöletesebb, mint a kétségbeesés, mert az, aki ettől szenved, elveszti állhatatosságát a mindennapi élet tennivalóiban, és ami még rosszabb: a hitért való küzdelemben is” – figyelmeztet. Visszatérve napjainkhoz: a veszteség és életünk felborulása idején hogyan kerülhetnénk el a kétségbeesést, és hogyan ragaszkodhatnánk a reményhez?

A Szentírásból és a szentektől három leckét tanulhatunk: emlékezz, állj ellen, és légy eltökélt.

Emlékezz Isten hűségére: amint azt megmutatta a kinyilatkoztatás és az egyház korai története által.

Állj ellen az illúzióknak – különösen azoknak az illúzióknak, amelyek a jelen fájdalmat örökké tartónak akarják láttatni, és amelyek azt sugallják, a jelen világ a valódi és egyetlen otthonunk.

Cselekedj eltökélten az igazság, nem pedig az érzelmek szerint – az igazság pedig az, hogy Krisztus legyőzte a bűnt és a halált, és megosztja dicsőségét a hozzá hűségesekkel.

Forrás: Aleteia.org

Fotó: Pexels.com

Magyar Kurír
(vn)