„Hová lett ennek a gyereknek a hite?” – Bíró László előadása

A következőkben Bíró László előadásának főbb gondolatait olvashatják:

Amit át tudunk adni, az a vallásosság. A hit személyes tett. Ez nem azt jelenti, hogy a hit nem továbbadható általunk, de azt tudnunk kell, hogy amit örökíteni tudunk, az a vallásosság, és hogy a gyermek eljut-e a személyes hitig, az az ő dolga.

Isten minden emberben elrejt egy titkot. A gyermeknevelés pedig nem más, mint felfedezni ezt a titkot a gyerekben. Fontos, hogy ne saját – sokszor meghiúsult – álmainkat akarjuk ráerőszakolni. A nevelés misztagógikus tett, vagyis Isten titkával együttműködő cselekvés. Alázat kell hozzá. Isten titkát akarjuk kiolvasni, ez pedig nem megy Istenre figyelés és imádság nélkül.

Szintén fontos, hogy időt adjunk a gyereknek. Egy 16-17 éves lány egyszer azt mondta: azt tessék megmondani édesanyának, hogy minden este üljön le az ágyam szélére, és ha nem is tudok neki semmit se mondani, akkor is legyen ott, mert ha egyszer ki tudom mondani, hadd mondhassam ki.' Ez a kamaszgyerek álma. Nagyon nehéz megtenni, pedig ezek kegyelmi pillanatok.

*

Egy kongresszuson az előadó arról beszélt, hogyan lehet továbbadni a hitet. Malakiás próféta könyvét idézte: a szülők, az atyák szívét a fiakhoz fordítom, hogy a fiak szíve az atyákhoz forduljon. A 'fordul' szó (latinul convert, conversio) van ebben: forduljon oda a szív. Háromszoros conversio szükséges, hogy a hitet továbbadjuk: conversio Istenhez, conversio a házastárshoz, conversio a gyerekhez. Enélkül nincs nevelés. Odafordulni Istenhez: 'nálam nélkül semmit sem tehettek.' Zsigerből nem megy a nevelés, főként a keresztény nevelés. A másik: odafordulni a házastárshoz. A család kiindulópontja és célpontja a házasság, és ha a házasság nem működik, nincs gyereknevelés: gyerekkényeztetés van. Versengünk a gyerek kegyeiért. Közhely, de a gyermeknevelés nem szülő-gyerek probléma, hanem szülő-szülő probléma. Ha a házasságban nem jó a kommunikáció, akkor nem tudunk gyereket nevelni.

Az előadó föltette a kérdést: miért dolgozik a szülő éjt nappallá téve. Azért, hogy megkeresse azt a pénzt, amit a gyereke elkölt addig, amíg nem ér rá vele foglalkozni, a pénzt, amelyen egy idegent kap vissza felnőttként. Az előadó felvetette: mi lenne, ha a családba visszahoznánk a családi olvasást. Egy édesapa így beszélt: mindig kéznél tartok egy újságcikket, s ha látom, hogy a gyerekek szívesen ülnek az asztalnál vasárnap, akkor felolvasok nekik.

*

Most jöttem meg a mexikói családkongresszusról. Egy ugandai professzor asszony arról tartott előadást, hogy Afrikában mennyire természetesen megvannak azok a tényezők, amelyeket a Vatikán próbál követelni. Az öreg bölcsnek számít, és várják tőle a bölcsességet. Mi pedig a lakáskörülményekre hivatkozva szinte eltiltjuk az öregeket a gyerekeinktől. Az előadó azt is hangsúlyozta, hogy a szülőkben tudatosítani kell, hogy képesek a hit továbbadására. Akárhány hittanra is jártunk, akármilyen gyatra is a hitünk, képesek vagyunk rá, mert szülők vagyunk. Amikor Isten hivatást ad, képességet is ad hozzá.

Ha a család, a házasság nem nyitott az életre és a szeretetre, nem tudja továbbadni a hitet, akkor sem, ha elráncigálja a gyerekét a templomba. Ha nem vagyunk nyitottak az életre, a hitvestársi szeretetre, akkor nem vagyunk nyitottak Istenre sem. Ez nagyon kemény kritika. Ezen múlik, hogy a családban továbbadódik-e a hit. Mit jelent Isten országát keresni? Tenni Isten akaratát. Ott van Isten országa, ahol elfogadják az ő akaratát. Mi az ő akarata? Hogy szeressétek egymást, amint én titeket. Ahol ez a légkör van, ott megszületik a hit. Jól tudjuk, a kisgyerek még szavakra figyel. De a kamasz már az életünket figyeli. Ezért szoktunk elbukni. A kicsinek még lehet mondani ezt-azt, de a nagy csak fekete-fehéren lát, meg is mondja a véleményét, és ha csak egy pici disszonanciát lát az életünkben, nem kér abból, amit kínálunk neki.

*

A hit továbbadásához néhány szempontot még hozzátennék. A hit alapvetően döntés – mondja a pápa A föld sójában. Ma egy döntésképtelen ifjúság nő föl. A döntésképtelenség amiatt a felfogás miatt is kialakul, hogy adjunk meg a gyereknek mindent, ne nélkülözzön. A gyerek mindent megkap, inkább mi magunk nélkülözünk. De ezzel nem teszünk jót, egy akarat nélküli embert nevelünk, aki soha nem mondott le semmiről, s nem tud dönteni. Aki mindent megkap gyerekként, az csak akkor örül, ha kap, és soha nem tudja meg, hogy adni is jó. Az ilyen gyerek csak akkor fog hozzánk benézni, ha valamit kapnia kell. A gyereket állítsuk néha döntés elé: ezt most te döntsd el! – és segítsük abban, hogy helyesen döntsön.

A hit döntés. Mi adjuk tovább a vallásosságot, a vallásosság gesztusait, keresztvetés, térdhajtás, vasárnapi szentmise. De hogy a döntés megszületik-e benne, az rajta múlik. Izgalmas, hogy tudjuk-e motiválni a döntésben, de neki kell dönteni. Sokat idézem a pápa logikáját: dönthetsz amellett, hogy van Isten, és amellett, hogy nincs Isten. Ha amellett döntöttél, hogy nincs Isten, akkor arról döntöttél, hogy a világban látható értelem az értelmetlenség véletlenszerű mellékterméke. Akkor arról döntöttél, hogy az értelem az értelmetlenség óceánján úszik. Ha meg amellett döntesz, hogy van Isten, akkor úgy döntöttél, hogy a világban látható értelem a teremtő értelemből fakad. Ez a teremtő értelem az örök Ige, Jézus Krisztus, aki emberré lett. Ha Jézus Krisztust követve élsz, akkor értelmesen éltél, mert belesimultál a teremtés logikájába. Ha nem simultál bele, akkor elpusztulsz.

Sokat számít, hogy kikkel engedjük barátkozni a gyerek. A kamaszgyerek már nem hallgat a szülőre, mert a szülő már öreg, semmihez se ért, avítt. Kortársaira hallgat leginkább. Vigyáznunk kell már kisgyermekkorban, hogy milyen baráti társaságot építünk köréje...Jó, ha gyerekközösségekbe járatjuk őket, mad kamaszközösségekbe. Aki közösségbe kerül, az megmarad. Aki nem, az nem marad meg. Mert a döntést könnyebb meghozni egy azonosabb értékrendű csapatban, mint különállva, egyedül, kisebbségben. Azt is tudnunk kell azonban, hogy egy katolikus iskolában a gyerek esetleg éppen a katolikusság ellen lázad. 

A pápa azt is mondja, hogy a hit esemény. Nem nekem kell tenni valamit, hanem Isten szüntelenül jön felém. Ügyetlenek vagyunk abban, hogy rávezessük egymást, ma hol jött felém Isten. Ma miben ismertem föl szeretetét? Ez lehetne asztali beszélgetés témája is. Nem arra gondolok, hogy a katolicizmus igazságait szajkózzuk az asztalnál, hanem arról beszéljünk, amit aznap megéltünk a hitben.

Izgalmas megtanulni imádkozni. Vajon mi, felnőttek megtanultunk-e imádkozni, vagy csak imaszövegeket mondunk? Az imádság az Istenre figyelés lelkületének a megteremtése. Ez lehet akár csak egy szó kimondása, hogy Jézus, Isten vagy dicsőség. Ha ez a figyelem nem születik meg bennünk, akkor az egész vallásosság teherré, kötelességgé válik. Ha nincs élő kapcsolatunk Istennel, akkor nem tudunk mit továbbadni. Nem tudunk segíteni a kamasznak sem, hogy hogyan imádkozzon.

*

Van még egy vesszőparipám, az életszentség. Az lenne a feladatunk, hogy magunkból és a gyerekünkből is szentet neveljünk. Egyszer kereszteltem egy kisgyereket, majd odaadtam a kiskönyvet a szülőknek, s azt mondtam az anyukának: kívánom, hogy szent legyen a gyerekéből. Majdnem elejtette a gyereket. Csak azt ne! Akkor megértettem, miért nem akarja, hogy szent legyen a gyereke. A szentben hosszú ideig a rendkívülit, a nem-emberit tiszteltük. A szentek irodalma olyan, mint a zsurnalisztika, mindig a rendkívülit kereste, s nem a lényeget: hogy ember volt. A szent az, aki annyira ember, hogy az már nem emberi. Szent az, akin Isten átragyog. Szent az, akivel, ha találkozol, nem kételkedsz Isten létezésében. Szent az, aki ember. Azt mondja Thomas Merton, hogy az életszentség nem a tökéletesség. A tökéletesség lehet a hiúság kifinomult formája: én különb vagyok, mint a másik. A szentség az emberrel szolidáris Isten élete bennem. A gyermeknevelés, amint korábban mondtam, misztagógikus tett, felszínre kell hozni a benne lévő titkot. A szentségben való nevelés azt jelenti, hogy olyanná segítem formálódni az ő emberségét, hogy felszínre törhessen benne az emberrel szolidáris Isten. Az életszentség lényegi tartozéka a kereszténységnek, nem törekedhetünk kevesebbre. A szentté válás a keresztségből fakad. Nem az apácák meg a papok dolga, hanem mindannyiunké.

*

Még egy témát érintenék: család és szexualitás. A kamaszt mi izgatná jobban, mint hogy megbirkózzon nemi identitásával. A családkongresszuson hallott előadás szövegéből idézek: 'A fiataloktól nem szabad megtagadni a tisztaságra nevelést, mert a fejlődésüket segíti. Individuális kultúránk, lemosolyogja a tisztaságot, sőt, a fogalmat is feledteti. A tisztaság nem azt jelenti, hogy elutasítunk valamit, hanem azt, hogy erőt szabadítunk föl a szeretetre. A szexualitás tagadása nem érték. De a tisztaság érték, mert segít, hogy megszabaduljunk egoizmusunktól, hogy szeretetben éljünk. Mindent a szeretet alá kell rendelni. Ha a szeretet nem uralja a szexualitásunkat, nem tud személyes gesztussá válni. A tisztaság nem a test megvetése, hanem fölemelése. Harmonizálja a testet a személlyel. Elősegíti az önuralmat, kontrollálja a szexualitást, segít annak célszerű megélésében, nyitottá teszi az embert a másik személye mint Isten ajándéka felé. A szexualitás nem csak biológia, hanem személyes gazdagságunkhoz tartozik, a személy kifejeződésének formája. Annyiban érték, amennyiben integrálódik a személy egészébe. Az ember teste, mely női és férfi, az ember személyéhez tartozik, ezért a másik testét nem lehet csak úgy használni, birtokolni, a szexualitást csak a teljes önátadásban élhetjük meg.'

Nagyon fontos az – és a hit továbbadásához fontos –, hogy a gyerek törekedjen a tisztaságra; nem azért, mert bűn, ha nem él tisztán, hanem azért, hogy eljusson annak teljes értékére. A mai fiatalok egy része derűsen éli a tisztaságot. Nekünk, felnőtteknek is mernünk kell hinni a tisztaságban, a tisztaság szeretetre fölszabadító erejében. Még akkor is, ha annak idején mi nem is tudtuk jól csinálni. Akkor is mondhatjuk: rosszul csináltuk, de ha újrakezdenénk, így tennénk. Találjuk meg az utat, hogy ne kelljen hazudnunk, mégis motiváljuk a kamaszt a tisztaságra. Ha ez nincs a helyére téve, ha ez tabutéma, nem teszünk jót a gyerekkel, mert ez annyira betölti a kamasznak a tudatát. Merjünk a tisztaságról beszélni. Ha ebben nem tud fölszabadultan otthon lenni, akkor azt hiszi, hogy az Isten haraggal néz rá, és szabadulni akar majd ettől a tekintettől. A pápa azt mondja: a hitetlenség a rossz emberi kapcsolatok kivetítése az Istenre. Ha a gyerek mindig csak azt érzi, hogy a hátában egy tekintet, akkor Istentől is szabadulni akar majd. Csak az a gyerek – és az a felnőtt – tud hívővé válni, aki fölszabadult az emberi kapcsolataiban, mert így tud fölszabadult lenni az Istennel való kapcsolatban is.

Verestói Nárcisz/Magyar Kurír