Huszonegy éve hunyt el Jakab Antal püspök

Jakab Antal (Kilyénfalva, 1909. márc. 13. – Gyulafehérvár, 1993. május 5.) püspök életútja időben majdnem átfogja a 20. századot. „A kettős kisebbségi sorsba került erdélyi ember minden megaláztatásával és küzdelmével együtt élte át” - írta róla Marton József professzor. Életútja a politikai és ideológiai változások következtében igen nehéz volt, nagy áldozatot követelt. Kisgyermekként meg kellett tapasztalnia az első világháború szörnyűségeit, a menekülést, a hajdúnánási tartózkodást, tanulóévei alatt a két világháború közti román iskolapolitika diszkrimináló megaláztatásait. Fiatal papként saját bőrén is észlelte az országos gazdasági válságot. 1939-1942 között Rómában tanult, ahol kánonjogból doktori fokozatot szerzett.

Hazatérve egyházmegyéjét és szülőföldjét kettészakítva találta. Átélte a második világháborút, az azzal együtt járó nyomorúságot. A félig leégett Gyergyószentmiklós megbízott plébánosa lett. 1945-ben kolozsvári egyetemi lelkész, 1947-1951 között Gyulafehérvári teológiai tanár, vicerektor. 1951. márc. 10 - aug. 24-ig ordinárius.

1951-ben Szent Bertalan-éjszakáján tartóztatták le, s 1952. október 22-én a bukaresti katonai törvényszék hazaárulás címén 18 évi fogházbüntetésre ítélte. 1951. augusztus 24-től 1964. április 16-ig kis híján tizenhárom évet (tizenkét év, hét hónap és huszonhárom nap) raboskodott Románia jelesebb börtöneiben (Jilava, Felsőbánya, Máramarossziget, Szamosújvár, Duna-csatorna). Börtöntársai „tiszta lelkű, szelíd embernek” ismerték meg, aki – az ottani lehetőségek között – segítette és Istenhez közelebb vezette őket.

1964. április 16-i kiszabadulása után Csíkszentdomokoson, Görgényszentimrén, Búzásbesenyőben lelkipásztor. 1968-tól teológiai tanár Gyulafehérváron. 1971. dec. 23-án kinevezik gyulafehérvári koadjutor püspökké jogutódlással Márton Áron mellé. 1980. április 2-től 1990. március 14-ig az egyházmegye főpásztora. Március 14-től április 24. között apostoli kormányzó. Ekkor végleg nyugalomba vonult. 1993. május 5-én hunyt el, a gyulafehérvári székesegyház kriptájában nyugszik. Amit 1942-ben írt, az értékes hagyaték a ma embere számára is: „Bizakodva kell a jövőbe nézni… Minden jót megtenni, amihez Isten erőt adott… Egymás kedvét pótolni kell jósággal minden nap.”

Requiescat in pace!

Magyar Kurír