Így látja a járványhelyzetet a 88 éves Veronika néni Demecserből

Veronika néni a beszélgetésben elmondta: „Szomorú vagyok, hogy ilyen helyzet jött ránk, mert átéltem ’56-ot, de még ilyet nem. Borzalmas, hogy ennyi ember meghaljon!

53 éve egyedül élek, nem könnyű, egy fiam van a közelben, minden hétvégén eljön hozzám. Tegnap rendezte a kertet, ma is akarta, de mondtam, hogy virágvasárnap nem dolgozunk. Naponta kapcsolatban vagyok velük telefonon, az unokákkal is, de akik itt vannak helyben, azokkal is.”

A demecseri parókus arról is érdeklődött a 88 éves nénitől, hogy szerinte jobbak lesznek-e az emberek a vírus elmúltával. Veronika néni szerint az emberek most nagyon összetartanak, örülni lehet annak, hogy mindenki törődik a másikkal. Úgy mondták ezt régen is, hogy a baj összehozza az embereket.

„Vannak, akik nem törődnek azzal, hogy nem szabad járkálni, semmibe veszik a felhívásokat, én csak a kapuig megyek, nem lépek ki az utcára. Azt figyeltem meg, hogy az emberek most sokkal segítőkészebbek, mint máskor.”

Veronika néni arra a kérdésre, hogy mit gondol a jövőről, miben bízik?, azt válaszolta: Hát nagy jóban nem, a Biblia azt írja, ami be fog következni. De én Istenben bízom.

Szabó Gábor parókus ezután arról érdeklődött, milyen érzés, hogy már lassan egy hónapja nem lehet eljönni a templomba, így virágvasárnap sem. Veronka néni ugyanis két bot és jó szomszédjának segítségével járt az istentiszteletekre az utóbbi időben. 

„Igen, virágvasárnap van, az én drága testvérem, éppen 11 évvel ezelőtt virágvasárnap halt meg. Mindig fáj a virágvasárnap a lelkemnek, de bízom az engem nagyon szerető Istenemben, aki már annyi bajból megmentett engem. Nagyon hiányzik a templom, az áldozás, a közösség tagjai, az együtt éneklés, a Szent Antal-ikon, amely már Rómában is volt kiállításon.” (Ez az egyedülálló alkotás Veronika néni felajánlásából készült ugyanis.)

A nagyhétről és a húsvétról a következőket mondta az idős asszony: „Nem olyan, mint szokott lenni, nem olyan, én azért elvégzem itthon az imádságokat, van imakönyvem is, mindennap elmondom a fájdalmas rózsafüzért, a keresztutat, megvannak a kis füzeteim. Ami tőlem telik, megteszem.”

Mit üzen az embereknek, a híveknek? – a demecseri parókus kérdésére ezt válaszolta Veronika néni: „Hogy béke legyen, szeretet, ez a legfontosabb, meg hogy egészség legyen az embereknek a lelkében és a testében is. És hogy a hitük megerősödjön!” Az idős asszony a jövőtől azt várja, hogy láthassa még „a kis dédiket továbbra is, de hát, ahogy a jó Isten elrendezi, őrá vagyunk bízva. Én mindig ezt figyelem meg, ha el kell menni, lehet ott száz orvos is, pénz is, de oda el kell menni! Én azt várom, hogy a jó Isten adjon békét! Békésen, csendben szeretnék elmenni, de ugye ez nem miránk van bízva.”

Gizikének, aki Veronika néni volt gondozónője, aki gyakran látogatta, de most súlyos beteg mindig ezt mondja, hogy az van ilyen betegségben, akit a jó Isten szeret. Erre ő azt mondja: Hát engemet így szeret?! Dehogyis – válaszolja neki Veronika néni, – csak próbára tesz bennünket. „Nekem nagyon sok próba volt már az életemben, de a jó Isten mindig megsegített, mindig… mindig.”

Veronika néni hálás a helybeli egyházi szeretetszolgálatnak a törődésért, a mindennapos gondoskodásét. Mint mondja: „hozzám mindennap jönnek a gondozónők. Nem is tudom, mi lenne velem, ha nem jönnének ezek a lányok. Nagyon örülök nekik.”

A telefonbeszélgetés végén a 88 éves Veronika néni még azt üzeni: „azt tudom mondani az egész országnak, kívánok áldott húsvéti ünnepet, békét, és jó egészséget!”

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Szabó Gábor/Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír