Ilyen az ember… Ilyen az Isten…

Nézőpont – 2016. március 5., szombat | 16:00

Nagyböjt 4. vasárnapja – Gondolatok az evangéliumhoz (Lk 15,1–3.11–32)

Egy embernek két fia volt – így kezdte Jézus a talán legismertebb példabeszédét, ami nem is annyira a tékozló fiúról szól, mint az irgalmas atyáról. Ő van a leginkább a középpontban, és bár az eredeti szövegben egyszer sem fordul elő az irgalom szó mégis ez a legfontosabb üzenete a példabeszédnek és Jézus tanításának.

Ilyen az ember… A tékozló fiú bűnének képe igen sokrétű, először is képe az ősbűnnek. Minden embert képvisel az a fiú, kezdve az ősszülőktől, akik elsőként tékozolták el a méltóságuk vagyonát, egészen a világ végéig elő minden emberig, akik tékozolják a kegyelmi életüket, lelki méltóságukat. A bűnének képe a személyes bűneinket is ábrázolja, hiszen nemcsak az anyagi javak elherdálásáról van benne szó, hanem a fiúi státusz elvesztéséről is, ami az atyai házban őt megillette. Nemcsak az anyagi javak vesznek el, hanem a fiúi életállapota is oda, és az atyjával való kapcsolata is megszakadt. Ami talán a legdrámaiabb, hogy mindezek ellenére, a magába szállásában csak önmaga sanyarú sorsát, éhezését érzi át, és az atyai házban a szolgák bővelkedésére gondol, saját fiúi életállapota, méltósága, atyjának érzelmei, vagy az atyához való kapcsolata, nem járják át a szívét, csak önmaga, de hát ilyen az ember, de egyáltalán nem ilyen az Isten.

Ilyen az Isten… A példabeszédbeli atya egyértelműen a mennyei Atyát jelképezi, Róla az irgalmas Atyáról szól ez a példabeszéd, Őrá irányul a kinyilatkoztatás. A példabeszédben egyszer sem szerepel az igazságosság szó, az Atya nem is igazságos, hanem irgalmas, irgalom ugyanis minden, ami a szeretetből táplálkozik és átlépi az igazságosság határát, szabályát. Amikor az atya meglátta a házhoz közeledő tékozló fiút, megindult és hozzáfutva a nyakába borult és megcsókolta – az Atya öröme nagyon mély, nem a vagyon elvesztésén bánkódik, hanem a fia életét ünnepli. Félbeszakítja a fiát, aki elkészült a mondanivalójával, a megbocsájtása, az irgalma feltétel nélküli. Visszaadja a fiának a méltóságát, a köntös, a gyűrű, a saru ennek jelképe. És az ünneplés, a boldogság az a legőszintébb és legtermészetesebb magatartása az Atyának. Ilyen az Isten. És Istennek csak tékozló fiai vannak. A példabeszédbeli apának sem csak egy fia veszett el, hanem mindkét fia. A kisebbik eltékozolta a vagyonát, a nagyobbik, az idősebbik pedig az értetlenkedés és a harag távolságába került az atyjától, és az apa őérte is kijön a házából, úgy, mint a kisebbikért, kérleli és a szemrehányások ellenére sem változtat szeretetteljes hangnemén, irgalomra biztatja és a közösség igazi értékét tárja elé: te mindig velem vagy. Az Isten ilyensége, vagy mondhatjuk irgalma, szeretete teszi lehetővé a megtérést, amire mindenkinek igen nagy szüksége van.

Pék Sándor / Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria