Ír püspökök: akár a magzat nem szándékolt halála árán is meg kell menteni az anya életét

Kitekintő – 2012. november 27., kedd | 9:02

Minden segítséget és kezelést meg kell adni a terhes nőknek, hogy veszély esetén megmentsék az életüket, akkor is, ha ez a magzat szándékolatlan halálával jár – írja közleményében az ír katolikus püspöki konferencia.

A püspökök a 31 évesen, terhesen elhunyt indiai bevándorló, Savita Halappanavar esete kapcsán felmerült kritikákra és követelésekre válaszul fogalmazták meg újra az Egyház álláspontját – írja a Catholic Herald. A Catholic World Report összefoglalója szerint a hölgy 17 hetes terhes volt, amikor október 21-én kórházba ment, hátfájásra panaszkodva. Férje szerint a Galway University Hospital doktorai úgy vélték, a hölgy el fog vetélni. Egy héttel később Halappanavar vérmérgezésben elhunyt.

A férj, Praveen szerint felesége kérte, hogy végezzenek rajta abortuszt, ezt azonban az orvosok azzal utasították el, hogy a magzatnak még dobog a szíve. Az Irish Timesnak azt nyilatkozta, hogy a felesége azért halt meg, mert Írország katolikus ország, és a kórházakban a katolikus etikát követik. Ezután a média és az európai abortuszpárti szervezetek nekiestek Írországnak, követelve, hogy töröljék el az abortusz alkotmányos tilalmát. Indiában kitört a felháborodás, és Richard Dawkins, az ismert radikális ateista gondolkodó Twitterére kiírta: „a katolikus bigottság megöl egy nőt”.

Eközben folyt a vizsgálat Halappanavar ügyében, az ország egészségügyi minisztere, Dr. James Reilly pedig óvatosságra intett. Az abortuszellenes szervezetek is erre figyelmeztettek, valamint rámutattak: mind az ENSZ, mind az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint Írország az egyik legbiztonságosabb ország az áldott állapotban lévő nők számára, biztonságosabb, mint Nagy-Britannia vagy Hollandia, ahol az abortusz teljesen legális.

Az 1922 óta független Írországban az 1861-es abortuszellenes brit törvény maradt érvényben, a tiltást pedig pár éve népszavazás is megerősítette. Az alkotmányt 1983-ban kiegészítették azzal, hogy az anya és a magzat élete egyformán értékes. Az alkotmánybíróság ugyanakkor 1992-ben hozott egy olyan döntést, hogy az anya életének veszélyeztetése esetén engedélyezni kell az abortuszt. 2010-ben pedig az Európai Emberi Jogi Bíróság arra kötelezte az országot, hogy tisztázza, pontosan mit is jelent ez a döntés.

Az ír püspökök mostani közleménye leszögezi: a fiatal nő halála szörnyű tragédia, az eset körülményei pedig megdöbbentették az egész országot. A püspökök ugyanakkor leszögezik: az ország orvosi etikai előírásai megfelelő irányelveket adnak az ilyen esetek kezelésére. Hozzáteszik: a Katolikus Egyház sosem tanította, hogy a méhben lévő magzat életét kell előnyben részesíteni az anyáéval szemben. A szándékosan elkövetett, direkt abortusz pedig nem ugyanaz, mint amikor a magzat édesanyja életének megmentésére érdekében végzett kezelés közben, nem szándékolt következményként elveszti életét.

Hozzáteszik: Írországban százezer terhes anyából 4,1 hal meg évente átlagosan, ami az egyik legalacsonyabb európai érték.

A Magyar Katolikus Lexikon vonatkozó szócikke úgy fogalmaz: „közvetlen művi abortuszról van szó, ha a beavatkozás célja a magzat megölése, közvetett művi abortuszról, ha a beavatkozás célja az anya meggyógyítása, de következményeként a magzat eltávozik az anyaméhből. A közvetett művi abortusz orvosi-etikai kérdés, melynek megoldását a duplex effectus elv teszi lehetővé. - A kat. erkölcstan szerint a közvetlen művi abortusz az egyént, nemzetet és emberiséget érintő legsúlyosabb erkölcsi kérdések egyike, amelynek értékelésével a Katolikus Egyház egyedül áll mint az élet védelmezője. Míg ugyanis sok állam a születésszabályozás általános és hatásos módszerét látja benne, az Egyház a leghatározottabban és következetesen elítéli mint az emberi élet elleni, természetellenes bűnt, mint gyilkosságot. Az abortusz tehát a katolikus erkölcstan és törvények szerint mint közvetlen abortusz megengedhetetlen. E tilalom alapja az ember földi életét védő természetjog, az ember (magzat) élethez való joga és az ember örök életre szóló meghívása, melynek csak a megszületett, öntudatos ember tud az üdvösség rendes útján eleget tenni. A közvetett abortuszt megengedetté teheti a nagyobb értékek szolgálata (duplex effectus). E tanítás ellen 4 indítékot, indikációt szoktak fölhozni, melyek nem katolikus körökben a közvetlen abortuszt is megengedetté teszik: 1. Egészségügyi indikáció: eszerint az anya egészségének védelme följogosít a magzat megölésére. A pápai megnyilatkozások ezt elítélik, de az anya életének megmentésére a közvetett abortuszt megengedhetőnek tartják.”

Magyar Kurír (szg)

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!