Isten Igéjéről nem lehet tárgyalásokat folytatni – interjú a Hittani Kongregáció új prefektusával

Müller elmondta: öt éve a Hittani Kongregáció tagja, nem ismeretlen előtte az ott zajló munka. Éveken keresztül részt vett a Nemzetközi Teológiai Bizottság munkájában is. Kifejezte a Szentatya iránt érzett háláját, amiért rá bízta a Hittani Kongregáció vezetésének feladatát. Tudja, hogy sok problémával kell szembenézni a világegyházban. Ugyanakkor fontosnak tartja, hogy ezekkel a problémákkal szemben a kongregáció soha ne veszítse szem elől legfontosabb feladatát: az evangélium hirdetését és az Egyház tanításának konkrét magyarázatát. Hangsúlyozta: „Meg vagyunk győződve arról, hogy nincs alternatívája Isten Jézus Krisztusban adott kinyilatkoztatásának. A kinyilatkoztatás válaszol minden idők emberének lényegi kérdéseire. Mi az életem értelme? Hogyan nézzek szembe a szenvedéssel? Van-e remény a halálon túl, hiszen az élet oly rövid és nehéz?... Krisztusban a végtelen Isten kinyilatkoztatta önmagát számunkra. Krisztus a válasz a legmélyebb kérdéseinkre.”

Az új prefektus elmondta, hogy egyszerű családban nőtt fel Mainzban, szüleinek ma is hálás azért, hogy katolikus hitben nevelték, elveik voltak, ugyanakkor meghagyták a szabadságát. Megvallotta, hogy a papi hivatás felé való közeledésében nagy szerepük volt azoknak a papoknak, akiken azt látta: a példaértékű lelki élet és az intellektuális igényesség nem zárják ki egymást. Mindig is meg volt győződve arról, hogy a katolikus hit képes kielégíteni legmagasabb szintű intellektuális igényeket is, képes válaszolni a természettudományok, a történettudomány, a szociológia, a politika nagy kihívásaira.

„A hit jellemzője a maximális nyitottság. Személyes kapcsolat Istennel, amely magában hordozza a bölcsesség minden kincsét. Ezért véges értelmünk állandóan mozgásban van a végtelen Isten felé. Mindig tanulhatunk valami újat és mind mélyebben megérthetjük a kinyilatkoztatás gazdagságát. Soha nem tudjuk kimeríteni” – vallja a hitről. Fontosnak tartja azt is, hogy a hit mindig személyes találkozásokkal kezdődik: szülőkkel, papokkal, barátokkal, az egyetemes egyház tagjaival. Saját tapasztalatát kívánja mindenkinek: „egyszerű és problémamentes módon azonosulni a katolikus hittel. Gyönyörű dolog.”

Ratzinger pápáról elmondja, hogy fiatalon olvasta a Bevezetés a kereszténységbe című  könyvét, és nagy hatást gyakorolt rá teológiájának alapeleme: hit és értelem együttes jelenléte. Atyai jó barátjának érzi a pápát, aki egy nemzedékkel idősebb nála, és akinek szeretné megkönnyíteni a munkáját azzal, hogy megoldja azokat a feladatokat, amelyek a Hittani Kongregáció szintjén megoldhatóak.

A kongregáció nagyon fontos feladatának tartja, hogy újra felfedezze és felragyogtassa a hitet, annak pozitív tartalmát, a reménység erejét, azt az erőt, amely képes legyőzni a konfliktusokat, a feszültségeket.

„A hit a szentmisén, a keresztény életben és a családban valósul meg. Valójában nem tudunk mást tenni, mint támogatást nyújtani ebben” – vallja. Hangsúlyozza, hogy erősítenünk kell egymást. Nagyon fontosnak tartja, hogy a hit hirdetői a hit forrásaiból táplálkozzanak, a Szentírásból, az egyházatyák írásaiból, a zsinati és pápai dokumentumokból, a nagy teológusok és lelkiségi írók műveiből. Ugyanakkor rá kell tekinteni az emberekre: „Nem lehet az embereknek az evangéliumot hirdetni anélkül, hogy szeretnénk őket és látnánk, hogy mindegyikük egy csoda, Isten képére és hasonlatosságára.”

A riporter kérdésére elmondta, hogy sokszor járt Latin-Amerikában, tizenöt éven át évi két-három hónapot töltött különböző országokban nagyon egyszerű körülmények között. Megállapította, hogy különbséget kell tenni a felszabadítás teológiájának hibás és helyes értelmezése között. Vallja: őszintén fel kell tenni magunknak a kérdést, hogyan is beszélhetünk Isten szeretetéről és irgalmasságáról oly sok ember szenvedése láttán. „Végső soron ez akkor lehetséges, ha készek vagyunk az emberek mellé állni, elfogadni őket mint testvéreinket… Ha Isten családjának tekintjük magunkat, akkor részt tudunk vállalni abban, hogy ezeken az emberhez méltatlan élethelyzeteken javítsunk” – válaszolja meg a kérdést. Emlékeztet rá, hogy Európában a 2. világháborút és a diktatúrákat követően a Katolikus Egyház szociális tanításának nagy szerepe volt a demokratikus újjáépítésben. Az igazságosság, a szolidaritás, az emberi méltóság értékei éppen a kereszténységnek köszönhetően kerültek be alkotmányainkba.

Müller nem kerüli el a vitákat a lefebvristákkal, akik évek óta tárgyalásokat folytatnak Rómával a Katolikus Egyházba való visszatérés feltételeiről. Az újságírók kérdésére, amely egyben az egyesült államokbeli szerzetesnővérek nemrégiben tárgyalt ügyét is érintette, így válaszolt: „Az Egyház jövője szempontjából fontos túllépni az ideológiai összetűzéseken, bárhonnan származnak is. Istennek egyetlen kinyilatkoztatása létezik, Jézus Krisztusban, és ezt Isten az egész Egyházra bízta. Ezért Isten Igéjéről nem lehet tárgyalásokat folytatni, és nem lehet hinni s ugyanakkor nem hinni. Nem lehet kimondani a szerzetesi hármas fogadalmat, ha aztán nem vesszük komolyan. Nem hivatkozhatok az egyházi hagyományra, ha aztán csak részben fogadom el. Az Egyház útja előre felé vezet és mindenkit arra hív, hogy ne zárkózzon magába, ne saját magát tekintse hivatkozási pontnak, hanem fogadja el az Egyház teljes életét, teljes hitét.”

A nők pappá szentelésével kapcsolatban hangsúlyozta: az embernek nincs szüksége az emancipációra, hiszen magától értetődő tény, hogy a férfi és a nő egyformán értékes teremtmény. „Isten kegyelme által már emancipálódott és megszabadult” – jelentette ki. A papi hivatás nem egy hatalmi pozíció, ezért nem gondolhatjuk, hogy az emancipáció azt jelenti, hogy bárki betöltheti ezt a pozíciót. „A katolikus hit szerint nem mi diktáljuk a papi szolgálat betöltésének feltételeit, és a papi lét mögött mindig ott van Krisztus akarata és hívása” – mondta, és egyben arra hívta fel a figyelmet, hogy az ideológiai viták helyett inkább mélyedjünk el az egyházi tanításban. Emlékeztetett arra is, hogy Amerikában a szerzetesek és szerzetesnővérek nagyon sokat tettek az Egyházért, különösen az oktatás, a fiatalok nevelése terén. Krisztusnak szüksége van olyan fiatalokra, akik ezt az utat választják. A II. Vatikáni Zsinat megújította a szerzetesi életet csakúgy, mint az életszentségre való meghívást. „Fontos, hogy a kölcsönös bizalmat erősítsük, ne pedig egymás ellen dolgozzunk” – hangsúlyozta.

Magyar Kurír

(tzs)