Isten jelen van a közösségekben – Ifjúsági találkozót rendeztek a szatmári egyházmegyében

Külhoni – 2016. szeptember 19., hétfő | 15:22

A hétköznapokban megélni a hűséget, az Istenhez tartozást, ez a feladat – mondta Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök szeptember 17-én a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye ifjúsági találkozóján Mezőfényen.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,20) mottóval meghirdetett találkozóra 28 egyházközségből érkeztek fiatalok a mezőfényi Szent Mihály-plébániára

Az előadások a közösségekben jelen levő Krisztusra irányították a figyelmet – a kisebbeknek Guia Laurean fr. Hugó ferences szerzetes, a nagyobbaknak pedig Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök beszélt a keresztény életről, melynek elengedhetetlen része a közösség.

A debrecen-nyíregyházi püspök előadásában arra kérte a fiatalokat, ne maradjanak távol a közösségektől, melyekben magát Krisztust fedezhetik fel. „Jézus itt van, közöttünk. Mi abban hiszünk, hogy Isten mindenhol jelen van. A szeretetével összefűz minket, hogy legyünk egy közösség. Az ő szeretete nem olyan, mint a mienk, mert az övé fáradhatatlan szeretet. Nem kellett kiérdemelnünk, nem azért kapjuk, mert jók vagyunk, hanem azért, hogy jók legyünk! A bűn éppen ezért az, amikor Isten nélkül akarunk élni. Ami azonban Isten nélkül van, az kudarcra van ítélve. Isten világában a szeretet eggyé teszi az embereket a közösségben, a Szentháromság példájára. Arra a szeretetre építsük az életünket, amit Istentől tanulunk. Ez a szeretet tarthatja össze a közösségeket, amelyekben mindannyian megtalálhatjuk a hivatásunkat, s ebből forrásoznak a cselekedetek is. Így lesz a kereszténység életforma. Hiszen a kereszténység azt jelenti, hogy krisztusi – olyan mint Krisztus. Isten irgalmas szeretete rajtunk keresztül akar megmutatkozni. A hegyi beszéd óta tudjuk, hogy a körbe adott jó megsokszorozódik, a közösségbe adott jóból aztán még többet vehetünk ki. Ne maradjatok távol, legyetek részesei! A Szentlélek segít majd, hogy tudjunk egymásra szeretettel nézni, hogy tudjuk egymásban Krisztust felfedezni” – mondta a püspök.

Hugó testvér útmutatásokat adott a gyerekeknek, hogyan tegyenek jót társaikkal: „Ha azt akarod, hogy a közösséged ne legyen múló, engedd be oda Jézust az imával, a szentségekkel, a jó kedveddel. Beszélgess, vigasztald meg a szomorúakat, hallgasd meg a másikat, és bocsáss meg annak, aki megbántott. Ajándék minden ölelés – azt is meg kell tudnod ölelni, akihez egyébként nem szívesen közeledsz. Figyelj oda, hogy a társadra ne mondj rosszat, ne pletykálj. Ne tegyél olyat, amit nem szeretnél, hogy veled tegyenek. Állj meg egy kicsit, és gondold át, mennyi érték van benned... Mi az, amit más szerethet benned? Adj hálát az Istennek ezekért! Aztán vizsgáld meg azt is, mi az, amit a társadban szerethetsz? Erre összpontosíts! Csak akkor akarnak majd mások is a közösségeinkhez tartozni, ha mi szeretjük egymást, ha látják, hogy Isten köztünk van.”


Az előadások után a fiatalok kiscsoportokban beszélgettek arról, ők hogyan látják közösségeiket és saját helyüket bennük. Ezt követően sokféle program közül választhattak: a sportcsarnokban meghallgathatták Simona Pop riói olimpiai bajnok szatmári vívó tanúságtételét; az iskolában karaokézhattak, a Rekettye Kulturális Egyesülettel kézműves-foglalkozásokon vehettek részt, játszóházba mehettek, beszélgethettek Gáspár Annamária kórház-pasztorációs referenssel a beteglátogatásról vagy Fleisz Kinga pszichológussal a párkapcsolatokról; a kis kultúrotthonban Hitter Leventével táncokat tanulhattak; a templomban imádkozhattak.


Tanúságtételében Simona Pop beszélt Isten akaratának elfogadásáról, elmesélte, milyen nehézségekbe ütközött Krisztus-követőként a sportban, a versenyeken, s hogyan váltak a nehézségek aztán kincsekké a szakmai és családi életében. Buzdította a fiatalokat a hitben való kitartásra, az Isten tervére való hagyatkozásra. „Hiszen ennek van értelme, ez az egyetlen út, amin járni érdemes” – mondta a sportoló.

A találkozó délutáni szentmiséjén Palánki Ferenc mellett Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök koncelebrált.

Szentbeszédében a debrecen-nyíregyházi megyéspüspök is az Istenre való hagyatkozást erősítette a fiatalokban: „Amikor úgy imádkozunk, hogy »Istenem, segíts meg!«, ki a főnök? Persze én, Isten csak segítsen nekem elérni azt, amit én akarok, eljutni oda, ahová én akarok, de már nélküle. Ma divatos szó az önmegvalósítás. Mindenki meg akarja valósítani önmagát... A diktátorok is ezt akarták, és sikerült nekik – köszönjük, nem kérünk belőle. Kevesebben mondják azt, hogy valósuljon meg Isten álma – rólam. Aki Istenhez tartozik, mindent megtesz azért, hogy még közelebb kerüljön hozzá. Kérjük az Istent, hogy megvalósítsuk azt, amit elgondolt rólunk. Engedd, hogy az Úr vezessen, élj az igazi értékek mentén!”


Palánki Ferenc a hétköznapokban való kitartásra kérte a fiatalokat: „Mi, keresztények, Krisztus közösségéhez akarunk tartozni. De kik azok a keresztények? Mondhatjuk úgy is: ki vagy te? Sokat gondolkodhatsz azon, mi leszel, ha nagy leszel, de még fontosabb az, hogy ki vagy ma. Mosolygó, kedves ember, másokat felemelő, másokért áldozatot hozó? A hétköznapokban mindennap megélni a hűséget, az Istenhez tartozást, ez a feladat. Haladj előre, de nemcsak a korban, hanem a hitben, az Istenhez való tartozásban is!”

A szentmise után a jelen levő több mint 350 fiatal elfogyasztotta a falubeliek által elkészített vacsorát, majd az együttlét táncos mulatsággal ért véget, a mezőfényi Live Band zenei kíséretével.

Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria