Isten nélkül befejezetlenek, tökéletlenek vagyunk - Veszprémben is megnyitották a hit évét

A szentmisével kezdetén  Östör Dániel, a Boldog Gizella szeminárium papnövendéke felolvasta  Sík Sándor Hiszek című vallomásos költeményét. 

Szentbeszédében Márfi érsek emlékeztetett rá, hogy már VI. Pál pápa is meghirdette a hit évét 1969-ben. Hogy XVI. Benedek pápa most a hit évének nyilvánítja a 2012 ősztétől 2013 őszéig terjedő időszakot, azt jelzi, hogy korunkban kiemelkedő jelentősége van a hitnek, a kereső, sokféle hiányban szenvedő emberiség számára is. Majd arról szólott a főpásztor, hogy az Úr Jézus csodáinak is egyik értelme, célja az volt, hogy hitet ébresszen a környezetében, a másik emberben. Ezzel kapcsolatban idézte a Genezáreti-tavon a tengert lecsendesítő Jézust, Lázár feltámasztásának történetét s azokat a pillanatokat, amikor megjelent tanítványainak. Máskor az emberek hitét jutalmazta meg csodáival, mutatott rá Márfi Gyula (például mikor a kánaáni asszony lányát a vérfolyásos asszonyt vagy a kafarnaumi százados fiát meggyógyította). A zsidókhoz írott levél felsorolja az ószövetségi időből a hitnek a példaképeit, Ábelt, Noét, Ábrahámot, Izsákot, Mózest, a prófétákat többek között, akik elődeink voltak a hitben. E levélben olvassuk azt is, hogy „hit nélkül nem lehet Istennek tetszeni…”, és hogy Isten megjutalmazza azt, aki Őt keresi.

Milyen a hit helyzete ma a világban? – vetette fel az érsek. Azt mondhatjuk, hogy a középkorban az istenhit az élet természetes velejárója volt. Ez érzékelhető volt a közéletben; az iskolák, a boltok, a tanácstermek, a kaszárnyák, a kórházak területén is.

A kelet-európai kommunista érában, de a nyugati szabad világban is minden megváltozott 40-50 éve. Többek között azt sulykolták az iskolákban és az ideológiai továbbképzéseken nálunk is, hogy nem Isten teremtette az embert, hanem az emberi félelem, tudatlanság szülte az Istent, az embernek a természetfölötti erőkbe vetett hitét, s hogy ma már nincs szükség isteni magyarázatra, mert a tudomány segítségével minden megmagyarázható, befolyásolható. A kommunikációs eszközök nem írtak az Egyház eseményeiről, de ha mégsem kerülhették el, akkor csak az idős papokat mutatták az újságok fotóin, a tévében, hogy úgy tűnjék, mintha egy idejét múlt dolog volna a hit, a szentmise. A tudományos materializmus még napjainkban is létezik és folyamatosan támad: azt hirdetik, hogy a világ még ismeretlen dolgaira majd a tudomány fog fényt deríteni és nem a vallás. Ma már egyébként nem annyira Isten létezését tagadják a nyugati világban sem, hanem a Tízparancsolat Istenét, mert az ultraliberális felfogás nem fogad el olyan Istent, aki beleavatkozik az emberek életébe, aki korlátozza – úgymond – a szabadságát. Ugyanakkor ma is érzi az ember, hogy hit nélkül nagyon nehéz élni, mondta  főpásztor.

A Prédikátor könyvét idézte erről: „nem elégedik meg a szem látással, a fül sem telik be hallással… Minden munkája az embernek a szájáért van, de lelke nem telik be vele…” (Préd. 1,8; 6,7.) A tanúságtevő Berzsenyi, a bölcs Arany, az istenkereső Ady, Kosztolányi, az ateista Szabó Lőrinc, a diktatúra idején kommunista költőként elkönyvelt József Attila és szocializmusban csalódott, próféta lelkű Váci Mihály verseit idézte erről. Napjaink hiányoktól szenvedő embere pótcselekvésekben – szenvedélyekben, italban, drogokban, erkölcstelen örömérzetek halmozásában, dübörgő zenében – véli betölteni a lelkében honoló belső űrt, mutatott rá. Prohászka Ottokárt idézte, aki egyik elmélkedésében rámutat: az ember Istentől kapja életét, s mihelyt öntudatra ébred, fellobban benne a Teremtőbe való visszavágyódás. Mert Isten nélkül mindannyian befejezetlenek, tökéletlenek vagyunk, s csak akkor teljesedhetünk ki, ha Isten szétárad bennünk, betölt kegyelmével. A kenyérharcban tetten érjük-e Istent a lelkünkben, József Attilával szólva, s halljuk-e ahogy az Úr lelkünkben lépked, amint Ady írta – fordult a szentmise közösségéhez. Nézzünk magunkba, vizsgáljuk magunkat olykor – bíztatott. És ne feledjük, hogy életünkkel, viselkedésünkkel, példánkkal a hit hordozóiként missziós feladatot is betöltünk környezetünkben, akaratlanul is.

A szertartás végén Nagy Károly kanonok, a bazilika plébánosa ismertette a pápai rendelkezés alapján a teljes búcsú elnyerésének lehetőségeit a hit évében.

Toldi Éva/Magyar Kurír