Jó dolog jónak lenni

Szolidaritás!

Az emberiség története a jóság, a szeretet kibontakozásának a története. Az évezredek művészi alkotásai mindig a szolidaritást, az egymás melletti kiállást, a másik érdekeinek is alázatos felvállalását énekelték meg. Az őskor egyszerű falfestményeitől kezdve, melyen a vadászok közösen közelítik meg a zsákmányt, egészen a mai kor filmjeiig, alkotásaiig minden arról szól, hogy együtt közösen nagyobb esélyünk van megoldani életünk gondjait, könnyebb együtt haladva elhárítani a mindannyiunkra leselkedő gondokat, veszedelmeket, mint külön-külön, kis csapatokba szerveződve. Ezért születtek a törzsek, a városok, nemzetek, országok, és ma ezért tömörülünk az Európai Unió határai közé.

Testünkben ezért állnak össze a sejtek, és nem vitáznak, hogy ki mennyivel járult hozzá az élelem megteremtéséhez, hanem mindannyian ugyanabba a vérkeringésbe kapcsolódva élnek, fejlődnek és meghalnak, ha valamelyik életfontosságú szerv kiesik a láncból. Persze széttrancsírozva a szervek tovább élhetnek, de a közösség, a tudat örökre meghal, és a szervek is meghalnak, ha nem vállalja fel az új test alázatos szolgálatát a nagy egészben.

A testvériség, egyenlőség, szolidaritás eszméi évezredek alatt bontották le a rabszolgaság, a jobbágyság falait, és szülték meg az egységes társadalmat, hol se rang, se vagyon nem teszi lehetővé az emberek osztályokra való szétválasztását. Az egymás után jövő társadalmak anyaföldje, melyből az élet újból és újból kinő, az a testvéri szeretet, az egymás kezét megfogó jóság, az életre-halálra kötött szövetség. A törzsek, az államok, a birodalmak mindig az összefogásból, az egymásra figyelésből, a szeretetből születtek, és akkor hulltak szét darabjaikra, mikor az önzés elhatalmasodott, és pártokra szakadva mindenki csak magára vagy a bandájára gondolt.

A mi népünket is egy vérszerződés hozta életre, Árpád vezér és utána olyan sokan vállalták, hogy közösségünket megszervezve megvédenek minden külső és belső bajtól. Egy nép elöljárói, az élet szolgái, jópásztorok, kik övéikről gondoskodnak. Az erősebb, a bátrabb, aki Istentől többet kapott, hivatott megvédeni, fenntartani a közösséget, és szeretettel szolgálni azt. Az individuum beteges kiszolgálása, az önzés, akár egy osztály, egy réteg önzése a nép halála lesz. A felnövekvő generációk mindannyiunkat el fognak tartani, nem csak a szüleiket, miért varrnánk a tandíjat egyedül a gyermekeket vállaló szülők nyakába?

Szomorú, hogy ma vannak emberek, akik nyíltan ki mernek állni, és hangosan arról beszélnek, hogy nem kell szolidaritás, nem kell összefogás, nem kell az egymásra figyelés. Döbbenten nézem, hogy vannak ma olyan emberek, politikailag megszervezett közösségek, melyek az önzést dicsőitve állnak a népek elé. Akik nem elég, hogy a gyöngéd, másokhoz lehajló emberségükből kivetkőztek, hanem saját, gyengédség nélküli önző képükre és hasonlóságukra szeretnék a társadalmat, az országokat is átalakítani. Akik szeretnék anyagi javaikat felhasználva, az egészségügyi és szociális hálót darabokra szaggatva az embereket immár a nemzeten belül vasfüggönyökkel elválasztani. Rákos daganatok, növekedésükben, csak magukra gondolva, felfalva mindent harácsolnak, ha maguk nem pusztulnak, elpusztítják az életet.

Nem vagyunk egyformák, ahogy a testen belüli szervek sem. Vannak, akik a jéghátán is megélnek, és vannak, akik ügyetlenül még a sült galambot is elrepítik. Világunk összetartó ereje a szolidaritás. A gazdagok, erősek kötelessége a gyengék gyámolítása, a közösség életben tartása, a testvéri szeretet.

Tudatosan nem arról beszélek, hogy Krisztus mit tett és tanított, de még arról sem, hogy mit kér a becsület és a haza, hanem csak arról, hogy az emberi létforma a jóság és a szeretet. Az önzés, az elfordulás, a bezárkózás maga a halál. Úgy gondolom, hogy mások önzése, bűne nem jogosít fel senkit a gyűlöletre, a haragra, a szeretettől való elfordulásra.

Nem azért kell jónak lenni, mert megérdemli a világ, vagy mert az emberek rádolgoztak a velük való szolidaritásra, hanem azért, mert jó dolog jónak lenni, és szolidaritást vállalni másokkal. Jó dolog egy kenyeret kettétörni, és szeretettel megosztani azokkal, akiknek nincs.

ferences egyszerűséggel,
Csaba testvér