Jónak lenni jó

Milyen emlékeket őriz II. János Pálról?

– Életem egyik legnagyobb ajándéka, hogy a szentéletű pápával többször is találkoztam. 1991 augusztusában jött először egyházfőként Magyarországra. Első este találkozott a Parlamentben az országgyűlés és a kormány tagjaival. A Kossuth téren hatalmas tömeg gyűlt össze, és Máriáról szóló énekeket, de főleg a Boldogasszony anyánk kezdetűt énekeltük, teli torokból. Mindaddig énekeltünk, amíg a hivatalos program véget nem ért. A Szentatya elment Esztergomba, Szombathelyre, Pécsre és Máriapócsra. Utóbbi helyszínre mi is elmentünk a férjemmel. Óriási tömeg várta a pápát, még a határon túli hívek is eljöttek a köszöntésére. Emlékszem, odafelé tartottunk egy kávészünetet, hiszen hosszú az út Budapesttől Máriapócsig. Ekkor odajött hozzánk egy roma ember, s mivel látta, hogy több kocsival utazó delegáció vagyunk, megkérdezte: „A pápa úrhoz mennek?” Ez az élmény mélyen megmaradt bennem. Máriapócson nagy megtiszteltetés ért, mert a kiválasztott száz személy között én is felmehettem hozzá az oltárhoz áldozni. Később, augusztus 20-án a Hősök terén celebrálta a szentmisét a Szentatya. Kada Lajos érsek volt a tolmács – ha jól tudom, tőle vett magyarórákat, amikor ideje volt rá. Itt is felmehettem az oltárhoz áldozni. Lányos zavaromban áldozás után nem a lépcső fele indultam el, hanem hátrafelé, végül egy biztonsági tisztnek kellett utánam jönnie és megmutatnia, hol mehetek vissza a helyemre.

A Szentatya második magyarországi látogatása 1996 szeptemberében volt. Elment Pannonhalmára, majd a győri ipari parkban mutatott be szentmisét. Szörnyű hideg szél fújt, esett az eső, szinte télies volt az idő. Mindenki fagyoskodott, közben a betegeskedő pápáért aggódtunk. II. János Pál két látogatása megrázó volt. Megerősítette a Rómához való kötődésünket, ragaszkodásunkat. Tudatosult bennünk, hogy van egy lengyel pápánk, aki ismeri történelmünket, és testvéri szeretettel szeret bennünket.

A köztársasági elnök feleségeként biztosan a Vatikánban is találkoztak egymással.

– Valóban: 2000 szeptemberében volt a millenniumi megemlékezés a Vatikánban, amikor a férjemet én is elkísérhettem a pápai audienciára. Amíg a találkozójuk tartott, egy szép teremben várakoztam. Ilyenkor körbe lehet egy kicsit tekinteni, kinézni az ablakon a vatikáni kertekre. Csodálatos volt ezt megtapasztalni. Amikor a négyszemközti beszélgetés befejeződött, bemehettem a Szentatya elé. Ahogy közelítettem hozzá, felállt és úgy köszöntött. A szemem könnybe lábadt: hogy jövök én ahhoz, hogy Krisztus földi helytartója állva fogadjon? Ezt ma is így gondolom. Amikor erről beszámoltam Nemeskürty Istvánnak, azt válaszolta: „De Dalma, ő egy lengyel úr!” A magyar delegáció tagjait is fogadta a pápa, és bizony, nagy delegációval mentünk. A VI. Pál teremben a küldöttségünk egy szép hangversennyel tisztelte meg II. János Pált: Liszt Ferenc Esztergomi miséjét adta elő a Danubia Ifjúsági Szimfonikus Zenekar, Héja Domonkos vezényelt. Ugyanabban az évben, október 9-én volt A magyar kereszténység 1000 éve című kiállítás megnyitója a Vatikánban. A pápa is eljött; ő szólaltatta meg a magyar állam ajándékát, a nándorfehérvári győzelmet idéző millenniumi harangot.

Ezt követően még kétszer vettem részt pápai szentmisén: amikor 2003 márciusában Batthyány-Strattmann Lászlót, majd ugyanazon év őszén Teréz anyát boldoggá avatta a lengyel egyházfő. Mind a kétszer odamehettem hozzá áldozni. Nagyon felmelegítette a szívemet, hogy az utóbbi nem hivatalos látogatás volt, hanem Teréz anya nővérei hívtak meg, hogy vegyek részt az ünnepi szertartáson. Utolsó vele kapcsolatos személyes és megrendítő emlékem a temetési szertartása. A mindenki által ismert kép elevenen él bennem is: ahogy a koporsón ott volt egy nagy Biblia, ezt fújta a szél, és amikor befejeződött a szertartás, egy fuvallat becsukta a Szentírást.

Ön szerint mit tanulhatunk a lengyel pápától?

– Erre egy idézettel válaszolnék, amely a Hősök terén 1991-ben elmondott beszédéből származik. „A béke neve igazságosság, szolidaritás és a szeretet. A nemzet csak akkor remélhet jobb jövőt, ha polgárai képesek közös erőfeszítéssel felelősséget vállalni a közjóért.”

Volt-e közvetlen kapcsolata XXIII. Jánossal?

– Vele személyesen nem találkoztam. Viszont nagyon sokat olvastam róla, tőle. Csodálatos emberként gondolok rá – megragadó az a szeretet, amely benne is jelen volt... Tényleg a világ plébánosaként emlékszem rá, ő volt a derűs pápa. Neki köszönhetjük a II. Vatikáni Zsinat elindítását, amely megújította az egyházat.

Mit hagytak ránk örökségként ezek a nagy pápák?

– II. János Pál pápa azt mondta a fiataloknak, s velük együtt mindenkinek, hogy ne féljünk! Mindenki bátran higgyen abban, hogy az Isten jó, az Isten megbocsát nekünk. A Katolikus Karitász jelszava is ezt üzeni: jónak lenni jó! Talán minden embernek ismerős a tapasztalat, hogy ha valakivel valami jót teszünk, akármilyen kis apróságot, akkor jó érzés tölt el bennünket. Azt érezzük, hogy ezt a jót érdemes volt megtenni, még akkor is, ha a másik, akivel ezt tettük, nem viszonozza a szeretetünket.

Gégény István/Magyar Kurír