Kanada: gyűlöletbeszéd a homoszexualitás bibliai alapú kritizálása

Kitekintő – 2013. március 7., csütörtök | 15:51

Gyűlöletbeszédnek minősítette a kanadai legfelsőbb bíróság a homoszexualitás bibliai alapú kritizálását élőszóban és írásban egyaránt – írja a Christiannews.net.

William Whatcott még 2001-2002-ben terjesztett szórólapot, amikor a saskatooni iskolafelügyelőség elrendelte, hogy a homoszexualitásról való ismereteket be kell építeni a tanrendbe. Whatcott azt írta: a homoszexuális aktusok „piszkosak”, a gyerekeket pedig jobban érdekli, hogy a barbibabákkal játsszanak, mint az, hogy „miként szodomizálja egymást két homoszexuális férfi”. A férfit a Kanadai Emberi Jogi Bizottság beperelte, s most 7500 dollárt kell fizetnie egyrészt a testületnek, másrészt két homoszexuálisnak, akik sértve érezték magukat, írja a kanadai portál nyomán a Mandiner.

A bíróság úgy ítélte meg: mivel a „szodómia” szót nem vonatkoztatta a szerző a heteroszexuális kapcsolatokra is, ezért a szórólap egy specifikus embercsoport elleni támadásnak minősíthető. A bíróság kritizálta azt is, hogy a férfi olyan tekintély övezte forrásokra hivatkozott, mint a Biblia. A döntés szerint a bíróságoknak ugyan nincs olyan tekintélye, amellyel értelmezhetné a Bibliát, ám nem hagyhatja figyelmen kívül, ha az ilyen szövegeket a gyűlöletbeszéd elleni törvény paragrafusaiba ütköző módon használják fel.

Ugyanakkor egy másik bíróság, az albertai fellebviteli bíróság felmentette Stephen Boissoin lelkészt, aki egy helyi lap vezércikkében fejtette ki elmarasztaló véleményét a homoszexualitásról. A bírósági döntés szerint azért mentették fel, mert csak általában ítélte el a homoszexuális aktusokat, anélkül, hogy konkrét személyekre vonatkoztatta volna véleményét. Az albertai bíróság szerint a lelkipásztornak és másoknak is joguk van kifejezni véleményüket a homoszexualitással kapcsolatban, akár támogatólag, akár elítélőleg.

Nem így vélekedik azonban a kérdésről a kanadai legfelsőbb bíróság. E testület meggyőződése szerint lehetetlen azt mondani, hogy elítéljük a bűnt, de szeretjük a bűnöst, mivel a cselekedet gyűlölete eleve elválaszthatatlan az elkövető személy vagy csoport gyűlöletétől. A bíróság azzal ugyan egyetért, hogy a szexuális orientáció és a szexuális aktus közt különbséget lehet tenni, ám a viselkedés elítélése szerintük gyakran csak arra szolgál, hogy elkendőzzék vele a hátrányos helyzetű csoportok, emberek elleni támadást.

Magyar Kurír