Katolikus hitoktató az új Miss Germany

Kitekintő – 2016. február 24., szerda | 19:06

Lena Bröder nyerte meg a 2016-os Miss Germany szépségversenyt február 20-án. A hittant és háztartási ismereteket tanító nő személyében első ízben lett Németország legjelentősebb, 1927 óta megrendezett szépségversenyének nyertese egy tanár, katolikus hitoktató.


A 26 éves Lena Bröder huszonnégy lány közül bizonyult a legszebbnek a Miss Germany szépségverseny február 20-án, a Freiburg melletti Europa-Parkban tartott döntőjén. A megmérettetésen országosan összesen ötezernél több fiatal nő vett részt.

„Megvalósult az álmom. Hat éve veszek részt szépségversenyeken, azóta küzdök, hogy elnyerjem a címet” – mondta a győzelem után örömének hangot adva az új Miss Germany.

Lena Bröder egy Münster melletti iskolában, Havixbeckben tanít hittant és háztartási ismereteket, jelenleg gyakornoki idejét végzi. A kölni Domradio.de katolikus online adó a hivatásáról kérdezte a szépségkirálynőt. „Azért lettem hittantanár, hogy segítsek új utakat nyitni a fiatalok előtt a hit felé. Ma nagyon nehéz a fiatalok előtt a hitről beszélni” – mondta Bröder. Hozzátette: „A hittant általában olyan tantárgynak tartják, ahol rizsázik egy kicsit az ember, és megvan az ötös. Szeretném, ha nálam ez másképp lenne.” A 26 éves tanár számára a hitoktatás értékek átadása.


A szépségversenyről elmondta: a hat év sikertelenség azt tanította meg neki, hogyan kell feldolgozni az önbizalomvesztést, és hogyan kell kiállni emberek elé beszélni, ami a tanári hivatásban elengedhetetlen. Lena azt reméli, diákjai továbbra is ugyanannak az embernek látják, akinek megismerték.

Miss Germany egy évre szabadságot kért az iskolától, hogy teljesíteni tudja a címmel járó kötelezettségeket. Ősszel ő képviseli majd hazáját a Fülöp-szigeteken rendezett világszépségversenyen.

Németország szépét 1927 óta választják meg, ez a legrégibb és legjelentősebb szépségverseny Németországban – írja a Spiegel hírmagazin. Idén ötezernél több jelentkező vett részt 145 válogatón. A győztes személyén a rendezők is csodálkoztak: a verseny kilencvenéves történetében először nyerte el a Miss Germany címet tanár. Az elmúlt években túlnyomórészt egyetemi hallgatók, középiskolások fejére helyezték a legszebbnek járó koronát.

Forrás és fotó: Spiegel, Domradio.de

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria