Katona István püspöki jubileuma: Sugározzátok Krisztus jóságát!

Hazai – 2014. december 9., kedd | 19:00

Katona István püspökké szentelésének 25. évfordulóját ünnepelték december 9-én, kedden a váci székesegyházban. Beer Miklós váci megyéspüspök, Varga Lajos váci segédpüspök és Palánki Ferenc egri segédpüspök köszöntötték az ünnepeltet.


KÉPGALÉRIA - klikk a képre!

A szentmise elején Katona István személyes hangon köszöntötte a püspököket, papokat és híveket, és külön köszönetet mondott a gyerekek énekes szolgálatáért. Isten áldását kérte rájuk, és azt kívánta, növekedjenek tökéletességben és kedvességben Isten előtt.

„Maradjatok meg szeretetemben. Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben, mint ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Azért mondtam nektek ezeket, hogy az én örömöm bennetek legyen, és örömötök teljes legyen” – hangzott a szentmisén a János evangéliumából vett részlet. Beer Miklós kiemelte, hogy Katona püspök személyén keresztül valóban Istennek ezt az örömét tapasztalhatjuk meg. Felelevenítette az 1989-es püspökszentelést megelőző időszakot, amikor hosszú idő után végre azt lehetett érezni: nekünk, keresztényeknek szabad örülünk. Visszaemlékezett arra, amikor 1989-ben Szent II. János Pál pápa kinevezte Vácra Katona Istvánt, „ezt a kedves, drága püspököt”, akiből Isten gondoskodó szeretete áradt. Köszönetet mondott szolgálatáért és a köztük való jelenlétéért.

Palánki Ferenc is személyes hangon adott hálát Istennek Katona István püspökért. Megosztotta első találkozásuk élményét, amikor 1994-ben frissen szentelt papként megkapta első dispozícióját a Váci Egyházmegyébe. Négy évvel ezelőtt, amikor Egerben őt szentelték püspökké, Katona Istvánt kérte meg a püspökszentelés előtti lelkigyakorlat megtartására, rajta keresztül hallgatta Isten Szent Lelkét. Megköszönte neki, hogy példát adott, és mindig emberségre tanított. „Megmutatta az irgalmas szeretetet ennek az irgalmatlanul bűnös világnak” – hangsúlyozta a segédpüspök.


Varga Lajos hálát adott azért, ahogyan Katona István püspökként gyakorolta a méltóságot. „Minél magasabb rangú valaki, annál többet várnak el tőle az emberek. Ha valaki alázatosan tud cselekedni, akkor Isten ajándékaival gyarapítja a híveket. Felmutat arra, aki működik benne, általa” – mondta.

„Maradj velünk, Jézusunk” – osztotta meg a hívekkel Katona István püspökké szentelésének jelmondatát, azt a felszólítást, amelyet az emmauszi tanítványok intéznek Jézushoz, aki maga már várja a hívó szót, hogy velük maradhasson. „Milyen jó, hogy meghívták! – hangsúlyozta. – Felismerték, és a feltámadás öröme szárnyakat adott nekik, siettek Jeruzsálembe megosztani az örömüket másokkal is. Maradj velünk, Jézusunk! Mondjuk mi is!” – buzdította a híveket.


A jubiláló püspök ezután XVI. Benedek pápát idézte, akitől egy újságíró azt kérdezte: „Mit akar tőlünk Jézus?” Benedek pápa egyszerűen, négy pontban válaszolt. Katona István – mintegy útmutatásként – megosztotta a válaszokat az ünneplő hívekkel: „Jézus azt akarja, hogy higgyünk neki; engedjük, hogy vezessen; éljünk vele; legyünk hasonlóak hozzá.” Higgyük, hogy szeret, eledelünkké lett, helyet készít számunkra a mennyországban. Engedjük, hogy vezessen, és gyermekeinket is arra tanítsuk, hogy Ő az út. Éljünk vele, vagyis fogadjuk be életünkbe, családjaink, népünk és az emberiség életébe. Legyünk hasonlóak hozzá, akinek megesett a szíve az éhezőkön, a betegeken, és csodákat tett értük. Sugározzuk Krisztus jóságát! – buzdította a híveket Katona István.

Beszéde végén az Úrhoz fohászkodott, kérte, adjon erőt Krisztus követésére, majd Máriához fordult imájában, hogy segítsen megvalósítani nemes feladatunkat.

A szentmisén a Váci Székesegyházi Kórusiskola énekelt Varga László zeneigazgató, Verbay Zsolt és Zsuzsanna vezetésével. Az ünnepi szentmise püspöki áldása után Katona István ismét a gyerekekhez fordult, így szólt hozzájuk: „Az Úr Jézus nagyon szerette a gyermekeket. Szeressétek ti is Őt!”



Katona István 1928. október 3-án született Nagykátán. A szegedi teológián tanult, 1953-ban szentelték pappá.

1989 decemberében szentelték püspökké a Váci Egyházmegye szolgálatára. A püspöki konferencia őt bízta meg az újjászerveződő katolikus iskolák munkájának segítésével és koordinálásával. Ezt a feladatot 1996-ig látta el a Katolikus Iskolai Főhatóság elnökeként. 1997-től egri segédpüspök volt, 2013-ban nyugdíjba vonult.

Az Egyházi Törvénykönyv előírása szerint 75. életévének betöltésekor, 2003-ban benyújtotta lemondását a pápának. Az akkori Szentatya, II. János Pál pápa válaszában arra kérte, hogy továbbra is lássa el hivatalát. A 85 éves Katona István volt 2013-ban a legidősebb aktív főpásztor Európában.

Fotó: Lambert Attila

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria