A kegyelem a színek és vonások felett és ezeken keresztül is utat találhat

Beszélgetés Magyar Krisztina képzőművésszel

Kultúra – 2013. május 10., péntek | 8:55

A választott színektől, adott hangsúlyoktól függően egy üvegablak uralhatja, de szolgálhatja is a teret, rossz esetben zavarhatja, jó esetben kibonthatja, megelevenítheti a fény által. Összhang esetén a tér éke, koronája. Vezetni tudja a tekintetet, a szentély új dimenzióra felnyíló kapuja lehet. Középpontjában Krisztust látjuk. Bizalmat sugárzó, szerető, hívó és befogadó alakja megszólítja az embert. Magyar Krisztina a Szent Margit Gimnázium kápolnájának szentélyébe készített üvegablakot. A Magyar Kurír a közelmúltban átadott oltárképről kérdezte.

A gimnázium kápolnájának oltárképe az első nagy üvegmunka művészi pályáján. Hogyan készült a feladatra, és mit jelentett elvállalni?

Egy építész évfolyamtársam, Félix Zsolt keresett meg, megtervezném-e a Szent Margit Gimnázium kápolnafelújítási pályázatán belül a szentély új üvegablakait. Igyekeztem elsősorban sok időt tölteni a kápolnában. Próbáltam az üres ablakokat nézve megérezni, belső képként meglátni, mit kíván szentélyébe az adott tér. Az épület Fábián Gáspár tervei alapján épült 1932-33-ban, neobarokk stílusban. Sokféle válasz lehetséges, hogyan lehet egy műemlék-épülethez viszonyulni új belsőépítészeti-művészeti átgondolás esetén. Átbeszélgetve a lehetőségeket, mai válasz mellett döntöttünk. Keresni kezdtem ennek a szakrális tér által megkívánt módját, figyelve arra, hogy a hármas üvegablak egyúttal oltárkép is kell legyen. Úgy éreztem, egyben kell kezelni a három ablakot, egységes kompozícióval összefogni, melyet a felső ellipszis-ablakokban elhelyezett három hasonló súlyú motívum zár le.

Egyszerre megszületett az elképzelés?

Nem, több terv készült. Az első egy nonfiguratív, fehér-ezüst-kék „fényfüggöny” vagy „kegyelem-eső” volt, függőleges jellegű, szőttesszerűen egymásba fűződő fénypászmákkal, a tér ívét megismétlő kivilágosodással, középen metszett üvegből készült, ragyogó fénykereszttel, felül az oválisokban sárga-narancs-okker színvilágú égitest-szimbólumokkal. Emellé készítettem egy hasonló figurális változatot is, központi Krisztus-alakkal. Végül ez utóbbi nyerte el a pályázatkiírók – Görbe László igazgató, a gimnázium tanárai és az iskolát fenntartó Megváltós Nővérek – tetszését. Innen kezdetét vette a valódi tervezés, több, már nagyobb léptékű vázlaterv-változaton át a végleges tervig. A folyamat több mint egy évig zajlott, sok egyeztetéssel, fórummal, ahol párbeszédet folytattunk a tervek alakulásáról. Ezek során kiderült, az adományozók Fausztina nővér Irgalmas Jézusát látnák szívesen középen.

Miért esett a megrendelő közösség választása Fausztina nővér Irgalmas Jézusára?

Az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek kongregációja már az alapításkor úgy fogalmazott: rendjük fő karizmája a Megváltó irgalmas szeretetét hirdetni az emberek között, az Irgalmas Jézus kép forrása pedig ugyanez a gondolat. Úgy érezték, alkalmas eszköz lehet az emberek szívét megnyitni, figyelmüket ráirányítani az isteni irgalom jelenvalóságára, melynél ma nincs szükségesebb és aktuálisabb. Az egyeztetés során döntött az igazgató és a rend közösen, legyen az Irgalmas Jézus a szentély üvegablakának fő alakja, kapjon kiemelt figyelmet.

Tudott azonosulni ezzel az elvárással?

Kérdés lett bennem, hogyan viszonyuljak ehhez a feladathoz. Ismertem Adolf Hyla Krisztusát, de nem szerettem volna lemásolni. Elkezdtem keresni az eredeti gondolatot, üzenetet. Elővettem Fausztina Naplóját, mint leghitelesebb forrást, és kutattam a formai jegyekre vonatkozó mondatokat. Közben rátaláltam Eugeniusz Kazimirowski Krisztusára, az eredeti Irgalmas Jézus képre, ami az elterjedt Hyla-féle kép előtt 10 évvel, 1932-ben készült, az akkor még élő Faustina nővér személyes felügyelete mellett. Tény ugyan, hogy elkészültét a felügyelet ellenére kudarcként élte meg Faustina, aki a megtekintés után, hazaérve, a kápolnában keserves sírásra fakadt, ezt mondva az Úrnak: „Ki tud Téged olyan szépre lefesteni, mint amilyen vagy?” Ez volt az én kérdésem is művészemberként, nagyon átéreztem tehát ezt a lelkiállapotot. Számomra is kulcsfontosságú lett Jézus Faustinának adott válasza:,,Nem a színek és az ecsetvonások szépségében van ennek a képnek a nagysága, hanem az én kegyelmemben.'' Ebből a mondatból az is üzenet volt számomra, hogy másodlagosak a konkrét vonások, a lényeg a képen át közvetített kegyelem. A kép története megerősített abban, hogy vállaljam fel a saját interpretációmat. Kiderült ugyanis, hogy több változat is született több festő által, mindnek saját megáldott sorsa lett. Az ábrázolt Krisztus-alakok karakter és alkat szempontjából nagyon különbözőek, az azonos jegyek csupán a szívből kiinduló két (piros és halvány) fénysugár, a szívre mutató bal és az áldó jobb kéz, a fehér földig érő köntös. Megértettem, hogy ami lényeges a kép formai jellegét tekintve, az a létező képek hasonló pontjaiban foglalható össze, s elegendő ezeket követnem, miközben keresem a mai, most ide kívánkozó Krisztus-képmást.

Mit jelent a művész számára a krisztusi arc megformálása?

A Krisztus-alak megformálásakor kezdetben csak annyit tudtam, hogy hagyományosabb jellegre szeretnék törekedni, hiszen fontos, hogy megközelíthető legyen minden korosztály számára, ne legyen túl elvont, idegen. Hosszú út volt, amíg a végső vonásokat megtaláltam. Legelőször meg kellett küzdenem az ábrázolhatóság kérdésével, azzal, hogy bármi konkrét formát adjak Jézus arcának. Nehéz volt elfogadni, hogy most én legyek ez a „tökéletlen eszköz”. Segítségül magam elé tettem a megtestesülés leghitelesebb földi nyomait, lenyomatait, a nem emberkéz alkotta kép-másként tisztelt lepleket (torino-i, manopello-i), követni próbáltam az ikonok arányrendszerének, képi ismertetőjegyeinek sorvezetőjét. Több száz vázlat, imában kérni mert, és kapott belső képek és sok 1:1-es tervrajz után született meg a végső Krisztus-arc és alak rajza.

Végül milyen célt követtél a kifejezésben?

A célom végig az volt, hogy az üvegablak emelje a meglévő liturgikus tér minőségét, szépségét, lehetőség szerint segítse, és ne hátráltassa a kápolnába betérőket imáikban. Legyen harmóniában a környezetével, vezesse a tekintetet, de ne uralja zavaró módon a teret. Ott legyen, de „ne is legyen ott” lelki értelemben, tehát ne anyagszerű lezárása, hanem új dimenzióra felnyíló kapuja legyen a szentélynek. Krisztus arca és alakja legyen bizalmat sugárzó, szerető, hívó és befogadó.

A kivitelezés technikai oldala kezdettől fogva adott volt?

Hogy pontosan milyen technikával készüljön az üvegablak, konzultációk során alakult, végül költségvetési megfontolások miatt dőlt el, hogy nem festjük, homokfújjuk az üveget, hanem eleve színes üvegekből vágjuk, mozaikszerűen illesztjük. A Krisztus-arc is ilyen módon kapott végső formát. A három ablakra vonatkoztatott kompozíció a tervezés folyamán az egyszerűsödés jegyében egészen letisztult, szentek, hódoló angyalok, bordűrök és díszítések nélküli lett, egyedül a központi Krisztus-alak szívéből áradó sugarak érvényesülnek. Mindent átjárnak ezek a szívből induló sudarasodó vonalak, a látható vörös és fehér fénysugáron túl egyfajta alapszövetként szövik át az üvegfelületeket, „áttörik a közbenső falakat”. A színek játéka, változása ad keretet a kompozíciónak. A soksugaras jelleg miatt jött szóba az ólom helyett a réz, ezzel vékonyabb osztásokat tudtunk létrehozni, légiesebb összhatást eredményezve.

Milyen többletet nyújt az üvegablak kifejezési mód, élnek-e ezzel a megoldással a mai templomépítészetben?

Kisebb méretű ablakok ma is készülnek, ilyen nagyléptékű megrendelés kevesebb akad. Néhány közelmúltban átadott vagy éppen készülő üvegablak-együttesről tudok csak. Pedig érdekes, hogy egy alapvetően nem túl nagy beavatkozást igénylő belsőépítészeti változtatás, mint egy új színes üvegablak elhelyezése, milyen nagy minőségi változást eredményezhet az egész belső tér szempontjából. Az üveg különleges lehetőségeket rejtő anyag az áttetszősége miatt. A kompozíció, a színek felfokozottan érvényesülnek a fényben, mindez nagyon meghatározó a belső tér hangulata szempontjából. Már a tervezés kezdetén átéreztem, mekkora felelősség ez, milyen erő rejlik itt. A választott színektől, adott hangsúlyoktól függően egy üvegablak uralhatja, de szolgálhatja is a teret, rossz esetben zavarhatja, jó esetben kibonthatja, megelevenítheti a fény által. Összhang esetén a tér éke, koronája. Gazdag lehetőségei miatt elsősorban többletnek látom az üveget. A fény és az üveg együtt fenomenális páros, emlékszem első rácsodálkozásomra, amikor a térbeli, pozitív-negatívval játszó gravírozott üveg sokarcúságával találkoztam egy Báthory Júlia kiállításon. Titok és csoda ez az anyag. A keleti tájolású kápolnában mindig változik a szentélyablak, ezer arca van fényviszonyoktól, térbeli nézőponttól függően; érdekes volt megtapasztalni, mennyire él. Korlátokat csak a konkrét technikai választások miatt éltem meg. Az elképzelt árnyalatokat például a beszerezhető színű üvegek mozaikszerű egymás mellé helyezésével kellett megoldanom. Elérhető színek terén többször ütköztem hiányba, kompromisszumokat kellett hoznom, de ez a tervezés-kivitelezés része, velejárója. A vágott szegélyek vonalai csak részben jelentettek korlátot, hiszen egyúttal kompozíciós eszközeim is voltak. Meg kellett oldani az esti megvilágítást is, hogy akkor se legyen hatalmas fekete „vakfolt” a szentélyfalon!

Az ábrázolás szimbólumokban is gazdag, a színek is beszélnek.

A kezdeti vízióm miatt, amikor is egy mindhárom ablakon átívelő, egyöntetűen kék eget láttam, lefelé ereszkedő ezüst-fehér kegyelem-sugarakkal, a felső három ellipszisbe először három égitest-szimbólumot helyeztem, melyeket összekapcsoltam nagyon egyszerű egyházi szimbólumokkal. Így balról a Hold jelent meg, középen a Nap, jobb oldalon egy csillag, belül szimbólumként a rend térbeli, folyton változó vonalvezetésű keresztjének síkbeli képe; a Szentháromság-motívum, az Alfa és Omega, a Szentlélek-galamb. Ezek a tervezési folyamat során néha helyet változtattak, de alapvetően változatlanok maradtak, a megvalósult változat az Alfa és Omega belsejébe rejtetten az oltáriszentség és a kehely formáira is utal. Végül egymáshoz hasonlóra egyszerűsödtek az ellipsziskeretek, mindegyik mint egy-egy csillag fogja közre sugaraival az említett szimbólumokat. Égkék a felső rész háttérszíne, kis csillagokat is elhelyeztem felül, hogy egyfajta Univerzum-élményt adhasson a kép. Az uralkodó szín inkább a meleg lett, a sugarak sárgás-fehéren indulva okkerekbe mennek át. Jézus szívéből a látomás képe alapján „egy piros és egy halvány” sugár tör elő. Ezek szimbolikájáról maga Jézus beszél Fausztina naplója szerint: ,,A halvány sugár a vizet jelenti, ami a lelket tisztítja meg, a piros a vért, amely a lélek élete. ... Boldog, aki ezek árnyékában él.'' (Napló 299) A lelket a keresztség és bűnbánat szentsége tisztítja meg, és legbőségesebben az Oltáriszentség táplálja. A két sugár tehát a szentségeket és a Szentlélek összes kegyelmét jelenti – amelynek bibliai jelképe a víz –, valamint az új szövetséget Isten és ember között, amelyet Jézus az Ő vére által kötött.” Középen Krisztus „kilép” a képből, itt használtam egy eléggé lecsupaszított íves vonalat jelzésként, melyet egyfajta határvonalnak szántam evilági és nem evilági között, de lehet akár elvont Földnek is értelmezni, szándékosan kicsit nyitva hagytam. A lényeg, hogy Krisztus érintkezni akar velünk, ezért, mint Fausztina látomásaiban is, néha a látható határvonalaira lép, hogy üzenetét újra átadja. Az üzenet: az Isteni Irgalmasság üzenete, amely Isten leglénye-gesebb, mégis részünkről elfelejtett tulajdonságaként mutatja be az irgalmas szeretetet. Hív, hogy bízzunk benne olyan határtalanul, amilyen határtalan Ő maga, aki maga a szeretet.

Milyen befogadói visszajelzést kapott?

Ami engem elért, az alapján azt mondhatom, hogy elfogadták és szeretik a szentélyképet. Szeretik a színeit, a központos kompozíció erejét. A beszámolók szerint sokakra intenzíven hat a közvetlen találkozás az üvegablakkal. Sokan észrevették azt az érdekességet, hogy térben-időben fokozatosan tárul fel a szentélyben a Krisztus-alak: ha távolról nézzük, inkább méltóságot mutat, az arc inkább komolynak tűnik, de ha a sugárkoszorú vonzásának engedve közeledünk hozzá, egyre inkább megnyílik. Örülök, hogy sikerült ezt a bizalmat megjeleníteni a Krisztus-arcon. Többen említették, hogy szinte térbeli élményt éltek át az üvegablak előtt, mintha a sugárkoszorú körbeölelné, Jézushoz közel hívná őket.

Trauttwein Éva/Magyar Kurír