A keresztény szeretetnek tevékenynek kell lennie, konkrét cselekedetekben kell megnyilvánulnia, amely hozzájárul a végső ítélethez is – kezdte elmélkedését Cantalamessa.
Az egyháztörténészek e testvéri szolidaritású lelkületben vélik felfedezni a kereszténység első három évszázadban folytatott missziójának és terjeszkedésének legjelentősebb tényezőit – fejtette ki a kapucinus szerzetes. Mindez konkrét kezdeményezésekben, majd később intézményes formában nyilvánul meg, amelyek alkalmasak a betegek ellátására, az elhagyatottak támogatására, a bebörtönzöttek megsegítésére, a szegények étkeztetésére.
A modern kor időszakát, elsősorban az 1800-as éveket, nagy fordulat jellemzi, amellyel előtérbe került a társadalmi probléma. Tudomásul vették, hogy nem elegendő az elnyomottak és betegek helyzetéről egyenként gondoskodni, hanem a megelőzésben kell segíteni, vagyis a szegénységet és elhagyatottságot okozó problémák körében kell cselekedni. Ebből született meg az Egyház társadalmi tanítása – magyarázta Raniero Cantalamessa.
Az evangélium nem ad konkrét megoldásokat a társadalmi problémákra, viszont magában hordozza azokat az értékeket, vezérelveket, amelyek hozzásegítenek az egyes történelmi helyzetek megoldásához. Mivel a társadalmi légkör és annak problémái korról korra változnak, a keresztény ember arra hivatott, hogy megtestesítse az evangéliumi értékeket az adott történelmi pillanatban. A pápák társadalmi enciklikái ehhez járulnak hozzá – hangsúlyozta a Pápai Ház prédikátora. Egymást követik, ahol az egyik befejeződik, onnan folytatódik a következő, amelyeket mindig a társadalomban felmerült új tényezőkkel és Isten Szavának újabb és újabb értelmezésével tesznek naprakésszé – mondta a Pápai Ház szónoka negyedik, egyben utolsó nagyböjti elmélkedése alkalmával.
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír