Keresztény templom épülhet Szaúd-Arábiában

Kitekintő – 2014. február 24., hétfő | 11:32

Megállapodás született II. Tawadros pátriárka és a Kairóban állomásozó szaúdi nagykövet között arról, hogy kopt templom épülhet Szaúd-Arábiában – jelentette a MidEast keresztény hírügynökség.

II. Tawadros kopt-ortodox pátriárka és Ahmed Kattan Kairóban állomásozó szaúdi nagykövet kopt templom építéséről állapodott meg. A MidEast keresztény hírügynökség információi szerint II. Tawadros a találkozón köszönetét fejezte ki Abdullah szaúdi királynak és a rijádi kormánynak az engedélyért. Az épülő templom az első keresztény templom lesz az iszlám országban. A megbeszélésen arról is szó esett, hogy szükséges lenne mélyíteni a kapcsolatot a kopt egyház és Szaúd-Arábia között. 

Ez idáig tiltott volt a templomépítés Szaúd-Arábiában. A wahabita felfogás szerint az Arab-félsziget egész területe „haram”, tehát tabuterület minden más vallás számára. Erre hivatkozva tiltott a nem muszlim istentisztelet az egész félszigeten. A szaúdi hatóság és a „vallásügyi rendőrség” feladata, hogy védelmezze ezt a jogot, és a „bűnt megakadályozza”: a keresztény vallásgyakorlat mindenféle megnyilvánulása tiltott, még a magánlakásokban is. A határőrség ellenőrzi a Biblia, keresztény imakönyvek, keresztek, ikonok, rózsafüzérek behozatalát. 

A Pro Oriente adatai szerint milliós nagyságrendben élnek keresztények a félszigeten: főként migráns munkavállalók, köztük koptok Egyiptomból, libanoniak, etiópok, filippínók, de sok európai, észak- és dél-amerikai.

A későn, csak a XVIII. században bevezetett wahabita hagyományra hivatkozva eddig minden esetben elutasították a keresztény vallásgyakorlat lehetővé tételét. Szakértők szerint szenzációként kell értékelni, ha eltérnek ettől a merev valláspolitikától.   

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria