A kereszténység legfőbb feladata elvezetni az embert Istenhez

Pápai Lajos hangsúlyozta: Prohszka Ottokár apostol volt, szellemóriás és mindenekelőtt evangéliumi ember, aki a hit vidám merészségével nézett szembe a modernség kihívásaival, hűséges maradt hivatásához, a megpróbáltatások közepette is, főleg az 1911-es indexre tételekor. Meg akarta újítani az egyházat, hogy a kor kihívásainak megfeleljen. Modern gondolkodóként ötven évvel megelőzte korát, a II. Vatikáni Zsinatot, de nem volt modernista. Tudós volt, jövőbe látó misztikus, szentéletű és szociális munkás.

Az egykori székesfehérvári püspök egyik legfőbb törekvése volt, hogy az egyház, a keresztény világnézet legyen szerves része a modern kor kultúrájának. Vallotta, hogy az új kultúra lehetőségeit kell megkeresztelnie, s hogy az emberben egységes egészet alkot az erkölcs és az értelem. Az egyház, a kereszténység legfőbb feladata, hogy az embert elvezesse Istenhez. Prohászka Ottokár a kultúra fogalmát nem szűkítette le a teológiára és a keresztény irodalomra, művészetekre, hanem azt kiterjesztette a szociális kérdésekre is. Minden esemény mögött meglátta a történelem valódi Urának, Istennek a kezét.

A győri püspök kitért Prohászka Ottokár és az antiszemitizmus témájára is. Emlékeztetett rá: a székesfehérvári püspök 1927-ben meghalt, így nem láthatta előre a holokausztot, annak ismeretében bizonyára másképpen értelmezte volna a zsidókérdést. Ugyanakkor nem lehet elfelejtkezni arról, hogy Prohászka korában mind a nagytőkések, mind pedig a szociáldemokrata mozgalomban nagy számban voltak zsidók. Ezért a kapitalizmus, illetve az arra adott szociáldemokrata válaszok jogos kritikájánál óhatatlanul szembekerült ezzel a kérdéssel.

Ha pedig a korabeli liberális sajtó rendkívül ellenséges, egyházat bíráló írásait tanulmányozzuk, akkor Prohászka szóhasználata enyhének minősíthető. Ugyanakkor egyetlen pillanatra sem azonosult az akkori szélsőjobboldal véleményével, amely minden baj okozóját a zsidóságban látta. Prohászka Ottokár megkülönböztette a jó és a rossz zsidókat, mint ahogy a jó és rossz keresztényeket, jó és rossz hazafiakat. Zsidó testvéreimhez című, 1926-ban született írásában pedig világosan felvázolja a kereszténység zsidó eredetét, hangsúlyozva az egyetemes szeretetet hirdető Krisztus példáját.

Magyar Kurír