Két hónap után először vehették magukhoz az Oltáriszentséget a hívek Pécsen

„Két napja próbálom elképzelni, hogy milyen lesz újból találkozni az Úr oltáránál, és megköszönni, hogy eddig kibírtuk. Megköszönhetjük az Úr áldását, ami megtartott a hitben, szeretetben, közösségeinkben, családunkban. Eljöttünk hálát adni és erőt meríteni a folytatáshoz, hiszen a veszély nem múlott el, bár csökkent annak ereje. Eljöttünk, hogy hálát adjunk. Ugyan mindig van mit megköszönni Istennek, az elmúlt két hónapra visszatekintve talán nem is tudjuk, mennyi mindenért kell hálát adnunk Neki” – mondta a 10 órai szentmise kezdetén Kajtár Edvárd, majd általános feloldozással örvendeztette meg az Eucharisztiát ünneplő közösséget, akik a székesegyház előtt állva vettek részt a szentmisén.

A plébános homíliában az evangélium (Jn 14,1–12) azon tanítását hangsúlyozta, amely szerint hitünk szívében az Atya van, aki szereti gyermekét, és mindent megtesz érte. „Jézus minden tanítása az Atyáról szól. Ő az, aki elmegy megkeresni az elveszettet; ő a jó pásztor. Ő az, aki eladja mindenét, hogy megvegye azt a gyöngyöt, amit talált. Ő odaadta Fiát az emberért. Ő az, aki soha nem mond le az emberről, a világ végéig harcol és küzd azért, hogy kivegyen minket a rossz valóságból. Ő az, aki menyegzőt rendez a Fiának, és meghívja a sántákat, a hajléktalanokat, a koldusokat, az ezer sebből vérzőket. Az Atya az irgalmas szamaritánus, aki keresi azokat, akik szerencsétlenül jártak, akik nem boldogok” – mondta Kajtár Edvárd, majd újból hangsúlyozta, hogy Jézus minden tanítása az Atyáról szól.

„Az elmúlt két hónap is egy erős példabeszéd volt az Atyáról. De mit csinált az Atya az elmúlt két hónapban, amíg mi így, liturgikusan nem tudtunk találkozni vele? Az Istennek nem volt akadály ez sem, találkozott velünk. Velünk volt ebben az időszakban is.” Isten provokálta az éhségünket, és ehhez kapcsolódóan a zsoltárost idézte Kajtár Edvárd: éhséget kelt, mennyeit, mit önmagával csillapít. „Az Úr provokálta éhségünket, hogy keressük őt, így vezet önmagához, hogy rátaláljunk, mélyen vágyjunk rá.” A plébános azt is elmondta, hogy több különböző módon is szemlélhette az emberek cselekedeteit, amelyeket az Isten utáni éhség hívott elő. Megemlítette: családok kezdtek együtt rózsafüzért imádkozni; sok adomány gyűlt össze, még úgy is, hogy az üzletek zárva voltak; egy férfi szentmise nélkül is meghallotta Isten hívását, és azzal kereste fel, hogy pap szeretne lenni; megint más azzal hívta fel a plébánost, hogy most szeretne megkeresztelkedni, annak ellenére, hogy két hónapja nem volt szentmise. „Mi ez, ha nem az Atya gondoskodása, aki az árnyékban is jelen van?”

A homília zárásaként egy hasonlatot említett Edvárd atya. „Amikor elvetik a magot, sokáig nem látszik, mi történik vele, majd élet bújik elő a földből. Valami ilyesmit csinált velünk is az Isten. Szeret bennünket, nem hagyott árván. Szentlelke által provokálta hitünket, és ezt teszi most is. Amikor vissza kell mennünk az otthonainkba – hiszen a veszély még nem múlott el, felhőtlen örömre még nincs okunk –, keressük az Atyát a sötétben. Ő Noé bárkájában is ott utazott. Keressük továbbra is az Istent, az ő akaratát, az ő jelenlétét és az ő inspiráló leleményességét fogadjuk meg, tegyük magunkévá.”

Két hónap után először ezen a napon volt alkalmuk arra a híveknek, hogy magukhoz vegyék a legméltóságosabb Oltáriszentséget: az örömteli pillanat alkalmával a Dóm téren összegyűlt hívek a rendelkezéseket betartva kézbe áldoztak.

Forrás, fotó és videó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír