Közösség, keresztény értékek és siker – Öt éve új utakon a pécsi Szent Mór óvoda

2019. január 20. vasárnap, 15:49

A pécsi Szent Mór Óvoda öt éve került az Pécsi Egyházmegye fenntartásába. Udvardy György megyéspüspök január 10-én látogatást tett az óvodába, hogy közösen értékelje az elmúlt öt évet a pedagógusokkal.

A találkozóról és az elmúlt időszakról az óvoda vezetője, Tomposné Kovács Edit nyilatkozott a Pécsi Egyházmegye honlapján megjelent interjúban.

Az elmúlt öt évet értékelve elmondta, hogy a fenntartóváltás után az volt a céljuk, hogy a bevált hagyományok megtartásával integrálják az intézményt a keresztény értékrendbe. Mint a Szent Mór Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola tagintézménye az óvoda sok segítséget és támogatást kapott a már húsz éves múlttal rendelkező Szent Mór-iskolától, továbbá nagyban segítette az óvodapedagógusok munkáját a 2015-ben elkészült Egyházmegyei Köznevelési Stratégia; az ebben megfogalmazott célokat követik, figyelembe véve a Szent Mór-óvoda sajátosságait.

A konkrét, az óvodai nevelés mindennapjait meghatározó változásokról szólva Tomposné Kovács Edit elmondta, tagintézményként kapcsolódtak a Szent Mór-iskola művészeti neveléséhez, az óvodások képzőművészeti műhelymunkán, zenei foglalkozásokon vehetnek részt, egymás ünnepeit gazdagítják az óvodások és iskolások. Az óvodapedagógusok számára a fenntartó lehetőséget biztosít az évenkénti továbbképzéseken való részvételre, több alkalommal részt vettek már Kett-képzésen a Pécsi Hittudományi Főiskolán, és bekapcsolódtak a Fügefa műhely munkájába. A Kett-pedagógiához tartozó padlóképes foglalkozásokat ősszel a Katolikus Pedagógiai Intézet által a pécsi óvodában szervezett országos szakmai napon be is mutathatták más katolikus óvodákban dolgozó pedagógusoknak.

Az óvodavezető kiemelte, hogy tavaly nyáron letették a Szent Mór Katolikus Óvoda új épületének alapkövét. Ez az új épület a 2019/2020-as tanévtől négy csoport nevelésére biztosít majd teret.

A szemléletbeli változásokat tekintve Tomposné Kovács Edit elmondta: nevelőmunkájuk fontos célja, a keresztény erények mint a felebaráti szeretet, megbocsátás, segítőkészség, önzetlenség, figyelmesség, elfogadás mélyen beépüljenek mind a gyermekek, mind a felnőttek életébe, lelkébe. Az intézményvezető szerint nemcsak a gyermekek növekedtek az elmúlt évek során, hanem a pedagógusok is, ezt segítették az óvodalelkész havi rendszerességgel tartott katekézisei, az adventi és a nagyböjti lelkinapok.

Fontos, kiemelendő értékként említette továbbá Tomposné Kovács Edit azt, hogy megtanítják a gyerekeket várakozni, késleltetni. Ezt, a mai gyermekeknél hiányzó képességet elsősorban az ünnepekre való várakozás során tudják fejleszteni. „Megtanítjuk a gyerekeket ünnepelni, felfedezni az ünnep szépségét, megtanítjuk nekik az előkészületek fontosságát, megtapasztaltatjuk velük a titkok fokozatos felfedezését, az együtt ünneplés szépségét és fontosságát.”

A közösségi nevelés, közösségi élet, az összetartozás erősítését szolgálják a pécsi óvodában a családi rendezvények, ünnepek, amelyeket minden évszakban megszerveznek, az egyházi év ünnepköréhez kapcsolódva. A szülői értekezleteket is másként szervezik, több beszélgetésre, együttgondolkodásra adva lehetőséget.

A fenntartóváltást gondos előkészület előzte meg, ennek során mindenre kiterjedő tájékoztatást kaptak akkor a szülők. A váltás miatt nem vittek el egy gyermeket sem az intézményből, mely jelenleg elismert, keresett óvoda a családok körében. A túljelentkezés miatt várakozással és örömmel tekintenek a készülő új óvodaépületre.

Udvardy György megyéspüspök január 10-én meglátogatta az intézményt, személyes, közvetlen beszélgetés zajlott közte és a pedagógusok között.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
Vezető híreink – olvasta már?
nemzetkozi-eucharisztikus-kongresszus-kivul-es-belul-tizenot-kerdes-es-valasz-segit-keszuletben
Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kívül és belül – Tizenöt kérdés és válasz segít a készületben

Fábry Kornélt, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) általános titkárát kérdeztük a budapesti találkozó előkészületeiről, tudnivalóiról. A kérdéseket és a válaszokat két részben adjuk közre. Az alábbiakban az első rész olvasható.

2019. február 18. hétfő
isten-tud-kozel-hozni-minket-egymashoz-uzeni-hazassag-hete
Isten tud közel hozni minket egymáshoz – üzeni a házasság hete

A hazánkban tizenkettedszer megrendezett házasság hete programsorozat záró szentmiséjére február 17-én, a budapest-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templomban került sor. A liturgiát Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök vezette.

2019. február 18. hétfő