Köztünk élő szerzetesek

Megszentelt élet – 2015. február 2., hétfő | 17:26

A Pécsi Egyházmegyében működő szerzetesek közül négy rend képviselői mutatkoztak be február 2-án a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és a Szent Mór Katolikus Iskolaközpont diákjainak – számol be az egyházmegye honlapja.


A jótékonyság, az önkéntesség vonzza a fiatalokat. Sokan azonban megriadnak attól, hogy egész életüket feltegyék erre. A szerzetesi élet ebben is példát mutat.

Szent II. János Pál pápa 1997-ben felhívta a világ figyelmét, hogy nagy szükség van manapság arra, hogy mindenki megismerje a megszentelt élet örömteli, lendületes és hiteles útját. Ebből a megfontolásból tette meg a megszentelt élet napjává Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét.

Idén, a megszentelt élet évében különösen nagy jelentőségű február 2-a. Ezen a napon az egész katolikus egyház együtt imádkozik a hűség kegyelméért, és kérik az újabb szerzetesi hivatásokat Istentől. A pécsi fiatalok érdeklődve hallgatták a pálosok, a ferences nővérek, az irgalmasok és a ciszterciek bemutatkozását a dóm kőtárában.

Nagy Norbert, a Pécsi Egyházmegye ifjúsági referense elmondta: „A fiatalokat nagyon érdekli az, ha egy-egy rendezvényen önkéntes munkát végezhetnek, vagy ha néhány hónapra más kontinensre utazhatnak jótékony céllal. De az elköteleződéstől többségük megriad. Fontos, hogy bátran merjenek életre szóló elhatározásokat hozni! Közelebb vinni a szerzetesi életet a mai fiatalokhoz: ez a megszentelt élet napjának üzenete.”

A Pécsi Egyházmegye szerzetesközösségei napközben a Szent Mór Katolikus Iskolaközpont és a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának végzős tanulóival beszélgettek, majd közös szentségimádásra került sor, a nap zárásaként 18 órától ünnepi, püspöki szentmisén vesznek részt a belvárosi templomban.

Fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria