Krizmaszentelési szentmise a Szent Péter-bazilikában

„Öltsük magunkra Krisztust” – ez volt az a központi gondolat, amely köré Benedek pápa a nagycsütörtök délelőtt a Szent Péter-bazilikában bemutatott krizmaszentelési szentmisén elmondott szentbeszédét fűzte. Egyedül Isten szeretete „teheti tisztává piszkos ruháinkat”, és „minden sötétségünk ellenére átalakít minket 'az Úr világosságává'”. „Az az ember, akiben nincsen szeretet, sötét belül. A külső sötétség, amelyről az evangélium beszél, pusztán a szív belső vakságának tükröződése.”

A krizmaszentelési szentmisében, amely bevezet a szent három nap ünneplésébe, minden egyházmegyében a papsága megújítja püspök előtt fogadalmait. A Szent Péter-bazilikát több ezer fehér liturgikus ruhába öltözött pap töltötte meg.  A szentmisén a pápa megáldotta a nagy ezüst kancsókban elé vitt olajokat, a katekumenek és a betegek olaját, valamint a krizmát – a katekumenek olaját két keresztség előtt álló japán fiatal vitte a bazilika oltárához.

„A keresztségben történő dolgokra Szent Pál kimondottan az öltözék képét alkalmazza” – mondta homíliájában a Szentatya, az apostol mondatát idézve: „Mindannyian, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra” (Gal 3,27). – „Ez megy végbe a keresztségben: Krisztust öltjük magunkra, Õ saját ruháját adja nekünk, és ez nem külsőséget jelent. Azt jelenti, hogy lényegi közösségbe lépünk vele, az ő lénye és a mi lényünk egybeolvad, kölcsönösen átjárják egymást”. „Krisztus magára vette a mi ruhánkat: az emberlét fájdalmát és örömét, az éhséget, a szomjúságot, a fáradságot, a reményeket és csalódásokat, a halálfélelmet, minden szorongásunkat, egészen a halálig. És nekünk adta az ő 'ruháját”.

A keresztség teológiája új módon tér vissza, megújult hansúllyal a papszentelésben, folytatta Benedek pápa. „Ahogy a keresztségben a 'ruhacsere' ajándékában részesülünk, sorsunk megcserélődik, egy új, lényegi közösség jön létre Krisztussal, úgy a papságban is egyfajta csere megy végbe: a szentségek kiszolgáltatásán keresztül a pap már Krisztus személyében, 'in persona Christi' cselekszik és beszél. A szent titkokban nem önmagát képviseli, és nem önmagát fejezi ki, hanem Másvalaki – Krisztus nevében beszél.”

A papszentelés pillanatában „az Egyház külsőleg is láthatóvá és kézzel foghatóvá tette számunkra az 'új ruha' ezen valóságát, azáltal, hogy felöltöztetnek a liturgikus ruhákba. Ez a külső gesztus a belső történést kívánja láthatóvá tenni, s azt a feladatot, amely belőle fakad: magunkra ölteni Krisztust; neki adni onmagunkat, ahogy Õ odaadta magát minekünk. Ezt az eseményt, a 'Krisztusba öltözést' jelképezi újra és újra minden szentmisén az, ahogy felöltjük a liturgikus ruhákat. Felöltésük több külső ténynél: újbóli belépés megbízatásunk igenjébe.”

„Amikor pedig a liturgiához készülünk, hogy Krisztus személyében cselekedjünk, mindannyian felismerjük, mennyire messze vagyunk tőle; mennyi szenny tapad életünkhöz. Egyedül ő adhatja meg nekünk az ünnepi köntöst, ő tehet méltóvá a szentmise bemutatására, arra, hogy szolgáljuk őt.”

A szentmise méltó ünneplésével kapcsolatban a pápa az érzékek és a gondolatok fegyelméről is beszélt. „Nem szabad, hogy a gondolataink ide-oda csapongjanak mindennapi életem aggodalmai és várakozásai felé; érzékeinket nem szabad, hogy magára vonja az, ami a templom belsejében esetleg meg akarná ragadni szemünk, fülünk figyelmét. Szívem engedelmesen nyíljon meg Isten igéjére, s legyen összeszedett az Egyház imádságában, hogy gondolataimnak az ige hirdetése és az imádság mutasson irányt. Szívem tekintete pedig az Úrra kell, hogy irányuljon, aki ott van közöttünk: ezt jelenti az ars celebrandi, a celebrálás helyes módja. Ha én az Úrral vagyok, akkor odafigyelő hallgatásommal, beszédemmel és cselekedeteimmel az embereket is oda vonzom a vele való közösségbe.”

„Az a fényes ruhától azonban, amelyet az Úr a keresztségben, majd új módon a papszentelésben adott nekünk, tovább mehetünk ahhoz a menyegzős köntöshöz, amelyről az Isten lakomájáról szóló példabeszédben beszél.” A Máté-féle elbeszélésben „a király belép a zsúfolásig telt terembe, hogy megnézze vendégeit. És íme, talál ebben a sokaságban egy olyan vendéget is, akin nincsen menyegzős ruha, akit ezért kidobnak a sötétségre”. „Vendégei között, akiknek új ruhát adott, az újjászületés tiszta köntösét, a király talál olyanokat, akik nem viselik az Isten- és emberszeretet kettős bíbor öltözékét.” „Az az ember, akiben nincsen szeretet, belül sötét. A külső sötétség, amelyről az evangélium beszél, pusztán a szív belső vakságának tükröződése”.

„Kérjük az Urat, hogy távoztasson el bensőnkből minden ellenségeskedést, az önelégültség minden érzését, és öltöztessen minket valóban a szeretet köntösébe, hogy a fényt hordozó, s ne a sötétséghez tartozó emberek legyünk.”

Magyar Kurír 

Képek: www.oecumene.radiovaticana.org