A kulturális és társadalmi megújulás Magna Chartája

Az eseményről a magyar résztvevő, Mike Károly, a II. János Pál Gazdaságetikai Intézet igazgatója, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója tudósította a Magyar Kurírt.

A témaválasztás szinte magától értetődött – két okból is. Amint az öt kontinensről, összesen ötven országból érkezett résztvevők előadásaiból kiderült, az enciklika egyrészt számos országban komoly vitákat gerjesztett a sajtóban és a közéletben (korántsem csak a katolikus körökben), másrészt komoly szellemi kihívásnak bizonyult a katolikus társadalomtudósok, egyetemi oktatók, kutatók számára. Nyitóelőadásában Maria Toso, a Iustitia et Pax pápai tanács titkára az enciklikát egyenesen a „harmadik évezredben szükséges kulturális és társadalmi megújulás Magna Chartájának” nevezte, és a körlevélben foglaltak „tudományos elmélyítésének” szükségességét hangsúlyozta.

A plenáris előadások közül Ettore Gotti Tedeschi, az Instituto per le Opere de Religione elnöke tekintette át az enciklika általános fogadtatását a világban. A pápai dokumentummal szemben sok helyütt – katolikusok részéről is – megfogalmazódott az a kritika, hogy túl általános, nem ad konkrét iránymutatást a politikai és gazdasági döntéshozók számára. Tedeschi professzor kifejtette, hogy ez a kritika egy alapvető félreértésből fakad, amely az egyház társadalmi tanítását övezi. A Szentatya nem közgazdasági leckéket ad, hanem hitbeli és erkölcsi alapelveket fogalmaz meg, amelyeket mindenkinek saját szaktudása, személyes tapasztalatai alapján kell alkalmaznia (de alkalmaznia kell!) azon a helyen, amelyet a társadalomban elfoglal.

A hívek személyes felelősségét talán minden korábbinál jobban hangsúlyozza a legutóbbi enciklika. XVI. Benedek azzal, hogy az igazságosság helyett a szeretetet állította a társadalmi tanítás középpontjába, egyúttal a személyes erkölcs intézményekkel szembeni elsőbbségét is egyértelművé tette. Míg ugyanis az igazságosság kérdései rendszerint az intézmények, jogszabályok – például az adórendszer, az emberi jogok, a jóléti ellátások kérdései – körül forognak, a szeretet mércéje a személyes cselekvésre, a másik személyhez való viszonyulásra vonatkozik.

E gondolat teológiai mélységére mutatott rá Reinhard Marx, müncheni érsek. Mivel a szeretet egyetlen valódi forrása Isten, így az enciklika arra emlékeztet bennünket, hogy az ember nem saját maga teremtője. Nem tulajdoníthatunk a pusztán az emberi ész alkotta társadalmi intézményeknek megváltó erőt. A társadalom nem alapulhat pusztán jogosultságok és kötelezettségek rendszerén, át kell hogy hassa az ajándékozás, az önkéntes jóakarat szelleme.

De vajon képes-e erre a szeretet itt a földön? Át tudja-e alakítani a földi társadalmat? David Schindler, a washingtoni II. János Pál Pápai Intézet professzora, arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyházban a kezdetektől vita tárgyát képezi, mennyire tudja a földi város megközelíteni az égit, Isten városát. Vajon nem alaptalanul idealista XVI. Benedek, amikor a szeretetet teszi a földi társadalom legfőbb működési elvévé? Schindler szerint éppen ellenkezőleg: a Caritas in veritate nagyon is realista. A társadalomtudományok eredményei is megerősítik, hogy a másik személy iránti empátia és jóakarat nélkül nem lehetséges békés és gyümölcsöző, sőt gyakorlatilag semmilyen együttélés a társadalomban.

A konferencia számos szekciójában tért vissza ez a gondolat – a vállalatirányítás etikájától a nemzetközi együttműködés dilemmáin át a pénzügyi stabilitás kérdésköréig. E konszenzusos gondolatból ugyanakkor a különböző előadók gyakran egymással homlokegyenest ellenkező következtetéseket vontak le. A legfőbb törésvonal talán azok között húzódott, akik a kapitalizmus és a globalizáció jelenlegi intézményei között alapvetően megvalósíthatónak vélik az enciklikában megfogalmazott elveket, és akik szerint a valódi erkölcsi változás lényeges intézménybeli reformokat, sőt talán egy egészen új gazdasági-társadalmi rendet is feltételez. Kétségtelen, hogy a katolikus hit és a társadalmi tanítás mindkét nézetnek teret enged.

Különösen élénk viták tárgyát képezte a közgazdaságtan és a társadalmi tanítás viszonya. Míg például Jean-Paul Fitoussi, a párizsi Politikatudományi Főiskola professzora a jelenlegi gazdasági válság egyik fő okaként a matematizált közgazdaságtan erkölcsi problémák iránti érzéketlenségét nevezte meg, a szekciómunka során nem egy előadó formális matematikai modellekkel elemezte a bizalom és a reciprocitás, a viszonosság dilemmáit. Megint mások a Caritas in veritate és a legújabb közgazdasági kutatások közötti meglepő összhangra hívták fel a résztvevők figyelmét. A tavaly közgazdasági Nobel-díjjal jutalmazott Elinor Ostrom például kutatásaival a bensővé tett értékek és társas normák alapvető szerepét mutatta ki a csoportos együttműködésben, többek között a helyi természeti erőforrások hasznosítása terén.

A konferencia világossá tette, hogy az enciklika „tudományos elmélyítése” épp hogy csak elkezdődött, és számos, különböző szemléletű társadalomtudós számára jelent hosszú távú inspirációt. Egy év múlva, a VIII. szimpóziumon is lesz miről eszmét cserélni.

Mike Károly/Magyar Kurír