Látták a szenvedés helyeit – erőszak nélküli világról álmodnak

Az első napon a résztvevők meghallgatták a túlélők tanúságtételeit. A magyarok számára különösen megrendítőek voltak az előadások, hiszen a középiskolások – a többi országból érkezett diákkal együtt – a magyar Varga Béla szavait hallhatták, az egyetemista fiatalok pedig az izraeli, de magyar származású Zeev Tibi Ram visszaemlékezésén gondolkodhattak el. A következő napokban mindkét túlélő részt vett a fiatalok programjain, az auschwitzi múzeumlátogatáson és Birkenauban a közös szertartáson. A buszos utazás alatt folyamatosan faggatták őket, igyekeztek megérteni azt az érthetetlen szörnyűséget, ami sújtotta az életüket a második világháború alatt, és ami után képesek voltak mégis újra reménykedni, felelősséget érezni, beszélni másoknak is arról, milyen veszélyes a gyűlölet, az előítéletek terjesztése. A túlélők arra buzdították a fiatalokat, hogy legyenek aktívak, tevékenyek, terjesszék a szeretet és az együttélés kultúráját, tegyenek az erőszak terjedése ellen, éljenek barátságosan, nyitottan mások felé.

Auschwitzban saját szemükkel látták, hogyan pusztította el az életeket a gonosz erő; megrendültek a fényképek, a rengeteg felhalmozott emberi haj, gyerekcipő láttán. Nem lehet mély megrendülés nélkül végigmenni ezeken a helyeken, és az emberben rengeteg kérdés támad fel. Együtt mentek, ezerötszázan, egymás társai voltak az úton, vezették őket a látottak feldolgozásában. Nem lehet minden kérdésre válaszolni, ugyanakkor sok kérdésre választ kaptak: mélyebben megértették a történelmet, az emberi indulatok természetét, és mélyebben megértették azt is, mekkora felelőssége van minden embernek abban, hogy ez a szörnyűség ne történhessen meg újra. A történelem nehéz, előítéletekkel terhes időszakaiban nem elég egy kicsi jót tenni, hanem tudatosan, radikálisan kell egy szebb, békés világot építeni.

Imádság zárta a napot a krakkói Isteni Irgalmasság-templomban, ahol Stanisław Dziwisz bíboros, krakkói érsek, Boldog II. János Pál pápa hajdani titkára köszöntötte az egybegyűlteket. Kifejezte örömét a sok fiatal láttán, és arra kérte őket, adjanak teret lelkükben a Szentléleknek, hogy elvégezhesse bennük munkáját.

Másnap a csoportos beszélgetéseket és a közös záró összejövetelt követően az ezerötszáz fiatal égő gyertyákkal vonult át zuhogó esőben a város egy részén: látható jelét akarták adni elkötelezettségüknek, hogy a béke emberei lesznek, akik egy erőszak nélküli világ építésén fáradoznak. A városok képviseletében egy-egy fiatal ünnepélyesen átvette  a találkozó zárónyilatkozatát.

A közösen töltött négy nap során a pécsi fiataloknak különleges feladat jutott: belőlük verbuválódott az ezerötszáz fős találkozó zenekara. Sokat készültek rá az előző hetekben, megtanulták a találkozó himnuszát (A world without violence – vagyis az erőszak nélküli világ himnusza), az imádságon és a misén elhangzó dalokat, és ők dobták fel az búcsúest hangulatát is: fiatalos lendülettel, örömmel énekeltek a színpadon angol és magyar dalokat, a többiek tapssal kísérték őket és táncoltak.

Különleges színt adott a találkozónak, hogy roma fiatalok is  eljöttek – a magyarok a Jezsuita Roma Szakkollégium hallgatói és gilvánfai, alsószentmártoni, gyöngyösmelléki diákok voltak. Társaikkal együtt mehettek el arra a helyre, amely  a romák egyik legnagyobb temetője is – a porrajmos idején meggyilkolt ötszázezer cigány ember közül sokan itt vesztették életüket.

Marco Gnavi, a római Santa Maria in Trastevere-bazilika plébánosa, a Sant’Egidio közösség tagja a Kurír kérdésére kifejezte abbéli meggyőződését, hogy a zarándoklat hatására, az evangélium fényében ezek a fiatalok – akik nem féltek szembenézni a szenvedéssel – jobban tudatosítják majd magukban, mi valójában a jó és a rossz. Nagyon meghatotta, mennyire komolyak tudnak lenni és mennyire tudnak örülni. Vallja: amikor az igazságot mondjuk nekik az életről, ők készek befogadni és éltetni a beléjük vetett reményt. Nagy bizalommal beszélt a fiatalságról. A mai fiatalokat leginkább negatív jelzőkkel illetik, pedig nagy remény hordozói. A nagyon fiatalokat még nem sodorja el a materialista mentalitás, a versengés, még képesek befogadni egy igazi álmot. Tudnak meghallgatni, figyelni. A zarándoklatra érkezők nem menekültek el a szenvedés elől, megértették modern világunk szenvedéseit is, mélyebb tudás érett meg bennük.

Marco Gnavi örömmel szólt arról, hogy amikor az evangéliumról beszélünk a fiataloknak, ők készen állnak a befogadására. Erre a készségre, erre a lelkesedésre aztán építenünk kell, kísérni, védeni kell őket, bizalmat kell adni nekik. Vallja, hogy a fiatalok megélik a hitet a maga teljességében: Jézus tudta, hogy üzenetének különleges befogadói a kicsinyek. A serdülők, a középiskolások, a fiatalok örömmel fedezik fel, hogy szerethetik a többieket, lehetnek a béke üzenetének hordozói saját nyelvükön beszélve: a zenével, az interneten keresztül is segíthetik egymást abban, hogyan lehetnek egyszerűek és bölcsek ebben a bonyolult világban.

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír

***

A találkozó napjairól 3-4 perces videóösszefoglalók készültek.