Lékai László bíboros lelki derűje – Gyűjtemény az egykori főpásztor anekdotáiból

Kultúra – 2017. május 13., szombat | 12:00

Pákozdi István teológiai tanár összeállításában egy különleges könyvecskét vehetünk a kezünkbe „Lékai László bíboros anekdotái” címmel, melyet a Tihanyi Bencés Apátság jelentetett meg. Kránitz Mihály teológus, a PPKE Hittudományi Kara dékánjának könyvajánlóját közöljük.

A kis kötethez Erdő Péter bíboros, prímás írt ajánlást, aki Lékai László második utóda az esztergomi érseki székben.

Egy embernek különböző megnyilatkozásai lehetnek szóban és cselekedetben egyaránt. Tevékenységét nemcsak gép módjára végzi, hanem abban célt és értelmet is lát. Az igazi nagy alkotásokhoz, és ez legyen most egy szellemi-lelki személyiség kialakítása, hosszabb idő szükséges. Voltaképpen minden ember egy olyan titok, amelyet önmagának és másoknak is meg kell fejtenie. „Mi lesz ebből a gyermekből?” (Lk 1,66) – kérdezték szülei és rokonai Keresztelő János születésekor. Sok minden alakítja és formálja személyiségünket, elsősorban a család, ahol az alapvető viselkedési formákat elsajátítjuk. De jelentős „nyomot” hagynak lelkünkön és szellemünkön tanáraink, barátaink és osztálytársaink is, és mindazok, akikkel hosszabb időt együtt töltünk.

Egy négyhónapos kisgyermek még nem tud beszélni, de mosolyogni igen. Mondhatnánk úgy is, már „érti a tréfát”. Milyen érdekes ez az emberi tulajdonság, ami önálló személyiségjegyként jelenik meg már életünk hajnalán. Ez a kommunikációs magatartás minden más nyelvet megelőz, és értelmezni tudja a jóindulatot és a szeretetet.

Lékai László bíboros (1910–1986) személyisége nagyon színes és összetett volt, amelyet a zalalövői származás is meghatározott. Édesapja fazekasmester volt, ez a foglalkozás valamiképpen hasonlít a teremtéshez, mivel a Biblia gyakran mutatja be Istent fazekasmesterként, aki a kezében lévő agyagból mindenfélét készít, és az ember is olyan, mint az agyag a fazekas kezében (vö. Jer 18,1–6). A falusi élet már nagyon korán felnőtté avatja a fiatalokat, amikor a természet és az élet teljességével találkoznak. Emellett a nagycsalád is formáló erő azáltal, hogy a jeles napok alkalmával együtt lévő rokonság megosztja egymással közös élményeit.

A fiatal Lung László (ez volt Lékai bíboros eredeti neve) középiskoláit Nagykanizsán és Veszprémben végezte, ahol a piaristáknál kapott szellemi és emberformáló képzést. A papnak jelentkezett tehetséges fiatalban elöljárói ígéretes szellemi kvalitást fedeztek fel, és képesnek tartották őt a magasabb római tanulmányokra. A tizennyolc éves fiatalnak nagy élmény volt az Egyház központjában, Rómában tanulni, mint magyarnak azonban a nyugati és a keleti nyelvek elsajátítására több energiát kellett fordítania.

Az élethez való természetes és könnyed hozzáállása azonban átsegítette őt a nehézségeken, és jó megfigyelőként mindig megjegyezte professzorai és diáktársai humoros megnyilvánulásait is.

Az örök városból hazatérve többféle beosztása mellett püspöki titkár is volt, ami lehetővé tette számára, hogy a plébániák felkeresésekor és a nagy ünnepi szolgálatok idején meglássa a papi élet legapróbb részleteit és az Egyház emberi arcvonásait. Az emberi gyengeség vagy figyelmetlenség néha komikus helyzeteket teremt, a bíboros pedig már fiatal papkorában felismerte ezeket.

Különleges adottsága volt ahhoz, hogy – legyen az egy esemény, egy megállapítás vagy egy kérdés – szinte azonnal reagáljon és fején találja szeget. Derűjét püspöki feladatai során sem veszítette el, és igyekezett minden helyzetben megfontoltan vidám lenni. Sohasem felejtette el, hogy honnan jött, zalai származását címerében is megörökítette, amelyen egy agyagkorsóba helyezett zöldellő ág látható, alatta a felirattal: „A megnyesett fa kizöldül”. Főpapi jelmondata egyúttal a magyar Egyház reményét is kifejezte. Amikor mint bíborost köszöntötték Zalalövőn, vallomásszerűen kimondta: „Földem vagy te, Göcsej!” Még esztergomi érsekként is gyakran felidézte a veszprémi egyházmegye természeti szépségeit.

Az időrendben összeállított és témakörönként is csoportosított anekdotákat tartalmazó kis kötet nemcsak Lékai László bíboros életéből mutat be derűs és tanulságos történeteket, hanem megvilágítja a papi életnek is egy rejtettebb jellemzőjét, ami gyakran csak szűk baráti körben mutatkozik meg, valamint feltárja az életbölcsesség és az emberi kapcsolatokat a nehezebb szakaszokon is átemelő szerethető emberi humor fontosságát. A könyvecskét illusztráló képek – Damó István grafikus karikatúrái – szinte korhűen jelenítik meg és még élvezetesebbé teszik a vidám történeteket.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria