Lengyel állami kitüntetésben részesült Szuromi Szabolcs rektor

Hazai – 2014. november 25., kedd | 11:51

A Lengyel Köztársaság elnöke, Bronisław Komorowski döntése alapján Szuromi Szabolcs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) rektora a Lengyel Köztársaság tiszti keresztjét vehette át. A kitüntetést 2014. november 24-én Roman Kowalski, Lengyelország magyarországi nagykövete adta át.


A kitüntetést a lengyel–magyar kapcsolatok ápolása és a lengyel kultúra magyarországi támogatása – különös tekintettel az egyetemi képzésben való hazai megmaradásáért végzett tevékenysége – elismeréseként ítélte oda a lengyel köztársasági elnök.

Az ünnepségen Roman Kowalski köszöntőszavai után Katarzyna Sitko, a budapesti Lengyel Intézet igazgatója méltatta a kitüntetett életútját. A kitüntetés átvételét követően Szuromi Szabolcs beszédében köszönetet mondott a lengyel állami elismerésért, és megerősítette a katolikus egyetem elkötelezettségét a lengyel nyelv, irodalom és történelem tudományának ápolása mellett, továbbá vázolta az elmúlt néhány hónapban tett nemzetközi vezetői lépéseket a szak megerősítése érdekében.

Az ünnepséget megtisztelték jelenlétükkel: Grzegorz Piotr Bielaszka, az Apostoli Szentszék Magyarországi Nunciatúrájának első titkára; Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök; Fodor György, a PPKE rektori főtanácsadója és a Hittudományi Kar dékánja; a magyarországi lengyel kisebbség képviselői; a kitüntetett családtagjai; valamint a PPKE tanárai.

Fotó: PPKE

Magyar Kurír