Levél egy fiatal paphoz

Francis Arinze bíboros, aki korára való tekintettel december elején mondott le az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusi tisztségéről, a Vatikáni Rádióban beszélt új könyvéről, melynek címe: Gondolatok a papságról – Levél egy fiatal paphoz. A kötetből a L'Osservatore Romano nyomán a Zenit katolikus hírügynökség közöl részleteket.

„Az egyház mindig nagyra becsülte a papi nőtlenséget. Krisztus szűzi életet élt, tisztaságra nevelte tanítványait, és a szüzesség eszményét állította azok elé, akik követni tudják és akarják ezt a hívást. A papi életben az Isten országáért életre szólóan vállalt cölibátus a lelkipásztori szeretetet fejezi ki és erősíti. A cölibátus a lelki termékenység egyedülálló forrása és a gyümölcsöző Krisztus-követés szembetűnő tanújele a világban" – írja a bíboros.

A mai világ, amelyben „mindent áthat a szexualitás, ugyanakkor folyamatosan sérül annak szent mivolta, (...) nem hagyhatja figyelmen kívül annak a papnak a tanúságtételét, aki örömmel, hűségben, derűs lelkülettel éli tisztasági fogadalmát. A papi nőtlenséggel a lelkipásztor közvetlenebbül szenteli magát Krisztusnak a lelki atyaság gyakorlása által. Krisztus szolgájaként, az egyház jegyeseként elérhetőbb az emberek számára, és ténylegesen élő jelévé lehet az eljövendő világnak, amely a hit és a szeretet által már most is jelen van."

Arinze bíboros a magányról szólva így fogalmaz: „Nem szabad, hogy a magányosság fenyegetése miatt a pap kétségbe vonja a cölibátus értékét vagy lehetséges voltát, hiszen a magány bizonyos mértékig minden életállapotban jelen van, a házasságban is. Helytelen volna tehát, ha a pap a magány elkerülése érdekében különféle tevékenységekbe menekülne, újabb és újabb találkozókra, utazásokra, látogatásokra készülne. A papnak csendre, nyugalomra, összeszedettségre van szüksége, hogy Isten jelenlétében lehessen, hogy jobban tudjon figyelni rá, hogy egyéni szentségimádásai során találkozni tudjon Krisztussal az Oltáriszentségben. Csakis így tudja majd Krisztust látni minden emberben, akivel szolgálata során találkozik."

A bíboros a cölibátus fontos támaszának nevezi a testvériséget. „Az lenne ideális, ha a püspök nem egy, hanem két-három papot rendelne egyazon plébániára. Szükségük van egymásra, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki magukból."

A főpap a másik két evangéliumi tanács, az engedelmesség és a szegénység kérdésére is kitér. A pápa, a püspök és képviselőik iránti engedelmesség a hitben gyökerezik, „általa bocsátja magát a pap teljesen Isten rendelkezésére, hogy teljesíteni tudja az egyház küldetését. Isten védelmezi azt a papot, aki hűségesen, nemes jellemmel tiszteletet és engedelmességet tanúsít püspöke iránt" – írja.

Végül a szegénységre utalva Arinze bíboros kiemeli: a pénzzel úgy kell bánni, hogy mindent elkerüljünk, ami a földi javakhoz való ragaszkodáshoz vezethet vagy pazarlásra ösztönözhet. A papnak gondolnia kell a szegényekre, a betegekre, az öregekre és minden rászorulóra; öltözködése, lakáskörülményei, utazási szokásai ne legyenek olyanok, mint a gazdagokéi. A pap jól lemérheti adakozó nagylelkűségét, ha megkérdezi magától: hány szegény vagy rászoruló fogja benne atyai jótevőjét gyászolni, amikor meghal.

Magyar Kurír