A magyar kultúra napja: zárul a Weöres-centenáriumi év – VIDEÓVAL

A centenárium lehetőséget adott Weöres Sándor-képünk árnyalására. Ebben a sok árnyalatú életműben együtt jelennek meg antik és régi keleti mítoszok, a modern élet képei, távoli korok egzotikus bölcseletei, misztikus filozófiák és a tételes vallásosság meghatározta érzelmek.

Az 1913-ban született Weöres Sándor már 14 éves korában publikálhatta verseit, 19 évesen pedig bravúrosan verselő, egészen sajátos hangú költőként volt ismert. Már ekkor tudta, mit szeretne költőként elérni, de szellemi önépítése 76 éves korában bekövetkezett haláláig szakadatlanul folytatódott.

Weöres egészen fiatalon otthonra talált a Nyugat hasábjain is, hamarosan kedvelt barát lett a legkülönbözőbb irodalmi körökben. Csak 20 éves korában kezdte az egyetemi éveket, ahol egymás után, olykor egymás mellett volt jogász, földrajz-történelem szakos tanárjelölt, filozófia és esztétika-hallgató. Közben megtanult különféle nyelveket is: a modernek és klasszikusok mellett például a középfelnémetet.

Amikor doktori disszertációja, A vers születése 1939-ben megjelent, nem egy olvasója úgy érezte, valami új kezdődik a hazai irodalomesztétikában. Ekkor már három verseskötet volt mögötte. Civil életében könyvtáros lett, miközben több folyóirat szerkesztőségében is dolgozott. Budapestre költözve az Akadémiai Könyvtárban folytatta. Hamarosan megnősült. Felesége, Károlyi Amy, a költőasszony, Weöres életének hűséges támogató társa és munkatársa volt mindvégig.

Az ötvenes évek elején elméleti dogmatizmust és művészeti sematizmust elváró kultúrpolitika sehogyan sem tudta elviselni alkati politikamentességét. 1951-től állása sem lehetett, verse sem jelenhetett meg. Rendkívüli nyelvtudásának köszönhetően műfordításokban talált munkát. A némaságot a Bóbita című gyermekverses kötet, és 1956 végén A hallgatás tornya törte meg, majd újra a kényszerű csend következett. 1964-ben a Tűzkút kötettel indult a költő haláláig tartó, versekben és színpadi művekben rendkívül gazdag alkotói folyamata. Ekkor születik a Merüló Saturnus (1968), a Psyché (1972), Tzenegy szimfónia (1973), az Ének a határtalanról (1980), a Magyar etűdök (1985) és végül halála évében A sebzett föld éneke.

Élete fontos részét jelentették utazásai: 1935 nyarán Észak-Európa, 1937 elején Távol-Kelet, Egyiptom, India, és innen  Szingapúr, Manila és Sanghaj. Később feleségével  utazott: 1959-ben Kínába, Görögországba, Dubrovnikba, 1965-ben pedig New Yorkba. 1966 júliusában a házaspár elutazott Londonba.

1970-ben megkapta a Kossuth-díjat, és az osztrák állam elismerő díját is. A Kossuth-díjjal járó pénzösszegből Pásztor Béla emlékére díjat alapított. 1970-ben jelent meg Weöres első angol nyelvű versválogatása Edwin Morgan fordításában, amelyet egy évvel később a német Suhrkamp Kiadó által készített Der von Ungarn című kötet követett.

A nyolcvanas években egyre súlyosabb betegségekkel küzdött, Budapesten halt meg, 1989. január 22-én.

Weöres Sándor alighanem az egyik legegyénibb hangvételű költőnk. Ebben a szemléletesen képszerű, játékos világban minden cseng-bong, zenél, lenyűgöz a nyelvi és ritmikai bravúr.

Magyar Kurír
(té)