A magyarok Máriája – Barna Gábor előadása Veszprémben

A magyar Mária-tisztelő nép, mondta bevezetőjében az előadó. Bensőséges viszonyban állunk a Szűzanyával, bizonyítja ezt egyházi és világi költészetünk, képzőművészetünk, de megnyilvánul például költőien szép Mária-ünnepneveinkben, népszokásainkban, búcsújáróhelyeinken, imádságainkban s éneklő népi kultúránkban is. A Mária-tisztelet roppant gazdag, eredete az Árpád-házi szent királyok korától keltezhető, s nem tudta eltörölni teljesen a reformáció sem. Hiszen Bethlen Gábor erdélyi fejedelem, bár református volt, XVII. századi pénzeire a Patrona Hungariae, azaz a Boldogasszony képét verette. De Mátyás király pénzén is feltűnt Mária alakja, s legutolsó pénzünk, melyre még rátettük Máriát a Kisjézussal a karján, a múlt század eleji papírpénz, a húszpengős volt. A Mária-tiszteletet nem rendítette meg a felvilágosodás, a XIX. század racionalizmusa, s a XX. század nemrég magunk mögött hagyott egyház- és vallásellenes materializmusa sem. Hiszen ez a tisztelet nemzeti megerősítésünkre is szolgált nemcsak Szent István korában, hanem a későbbi századokban, a törökellenes harcokban, szabadságküzdelmeinkben. S erősségünk volt ez a háborúk idején, az ország-csonkító trianoni tragédia idején is, s akár most is az lehet, amikor egy új élet egy új ország felépítésének, egy emberibb életet óhajtó világ kiépítésének kell nekirugaszkodnunk – fogalmazott az előadó.

Egy táblázaton keresztül mutatta be a Mária-ünnepek időrendi változásait Szent István korától napjainkig. Ez a széles spektrum arról vall, hogy miként gazdagodott a Szűzanya iránti tisztelet az évszázadok során napjainkig – hangsúlyozta Barna Gábor; majd elemezte ez ünnepek keletkezéstörténetét, elterjedését, miközben színes fotókon illusztrálta mondandóját képzőművészeti, egyházművészeti alkotásokkal.

Kiemelten foglalkozott Nagyboldogasszony ünnepével (augusztus 15.), mely Mária mennybevételének napja. Különösen is fő ünnep ez Magyarországon, hiszen Szent István korától bensőséges viszonyban állunk a Szent Szűzzel, akinek védelmébe helyezte hazánkat ország-felajánlásával első uralkodónk. Máriát ettől kezdve a magyarok, az Árpád-ház véd(ő)asszonyaként (Patrona Hungariae) emlegetjük. Nagyboldogasszony tiszteletére székesegyházat emeltetett Székesfehérváron Szent István, s több püspökséget is alapított a Boldogasszony tiszteletére. Legendájából tudjuk, hogy azért imádkozott, hogy augusztus 15-én haljon meg, s e kérése meghallgattatott. Nagyboldogasszony napján tartották mindig az országos gyűlést és törvénynapot tartott Székesfehérváron.

Az előadó szólt a Boldogasszony kifejezésünk eredetéről is, megemlítve a manapság egyre több csatornán elterjedő téves és a tudományos álláspont alapján elfogadhatatlan feltételezésről, miszerint Boldogasszony már a pogány időkben a kereszténység előtti vallási életünknek egyik istennő alakja volt, s a kereszténység felvételével ezt helyettesítettük Szűz Máriával. Ismertette e vita körüli érveket és ellenérveket. Ha valamit meg tudunk magyarázni saját korának szövegösszefüggéséből – mondta –, nem kell visszanyúlni évszázadokkal, évezredekkel korábbi időkbe, mert az ingoványos talajra visz. Ugyanígy elemezte a nemzeti kegyhelyünkön, Csíksomlyón a kegyszobor mellett kialakult búcsújárás Babba Mária-kultusszal kapcsolatos téves, újpogány elméleteit. Egy biztos, hogy olyan tipikus jelenség figyelhető meg ezek között az elméletek között, amely minden egyes nép kereszténységre téréskor jelen volt: a keresztény tanításoknak az átadását misszionáriusok igyekeztek az adott nép nyelvének, kultúrájának felhasználásával közvetíteni – emelte ki Barna Gábor. A mi keresztény hitre térésünk estén rendelkezésre állt egy olyan nyelvi eszköztár, melyet nagyobb gond nélkül fel tudtak használni a kereszténységre térítéskor. Ez természetesen azt is jelenti, hogy honfoglalás-kori nyelvünk már alkalmas volt vallási, erkölcsi és filozofikusabb gondolatok kifejezésére.

Toldi Éva/Magyar Kurír