Magyarországra látogatott a Szuverén Máltai Lovagrend prelátusa

Hazai – 2017. december 11., hétfő | 11:41

Jean Laffitte püspök, a máltai rend prelátusa Szabadhegÿ Kristóf, a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének elnöke meghívására december 7-én Rómából Budapestre érkezett, hogy a rend magyar káplánjaival találkozzon.

A látogatásra elkísérte Janos Graf Esterházy, a Szuverén Máltai Lovagrend kormányának legfőbb kincstárnoka (pénzügyminisztere), aki a magyar szövetség tagja.

A vendégek első útja a parlamentbe vezetett, ahol előbb főhajtással tisztelegtek a Szent Korona előtt, majd Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes köszöntötte őket, a magyar szövetség megjelent vezetőit és káplánjait. Az ünnepi fogadás után került sor a magyar máltai káplánok és a Rómából érkezett vendégek közös tanácskozására. A prelátusi meghallgatás keretében a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének káplánjai Cserháti Ferenc püspök-főkáplán vezetésével beszámoltak tevékenységükről, és eszmecserét folytattak a máltai rend prelátusával az aktuális hitvédelmi és rendi-lelkészi feladatokról, amelyek a közösség fő céljai: „Tuitio fidei et obsequium pauperum”, vagyis: a hit védelme és a szegények megsegítése.

A Magyar Máltai Lovagok Szövetségének szokásos heti szentmiséjét ezen a csütörtök estén Jean Laffitte rendi prelátus mutatta be a budai Fő utcai Szent Ferenc sebei templomban. A latin nyelvű szentmisén mintegy félszáz rendi tag vett részt és hat rendi káplán koncelebrált: Cserháti Ferenc, Bolberitz Pál, Török József, Kozma Imre, Pásztor Zoltán és Pásztor Lorenzo. A szentmise kezdetén a magyar szövetség főkáplánja olaszul köszöntötte Jean Laffitte püspököt, és magyar nyelvű szentbeszédet is mondott, amelyben a szeplőtelenül fogantatott Szent Szűzre, az Istenre irányuló ember ősmintájára irányította a rendtagok figyelmét.

Pénteken, december 8-án, szeplőtelen fogantatás ünnepén Jean Laffitte és kísérete Mátraverebély-Szentkútra zarándokolt, a kegytemplomban ünnepi szentmisét celebráltak. A prelátussal koncelebrált Cserháti Ferenc püspök, főkáplán, Pásztor Zoltán és Pásztor Lorenzo rendi káplánok, valamint Orosz Lóránt OFM kegyhelyigazgató. A máltai rend prelátusa olaszul mondott szentbeszédében hangsúlyozta: „Rendünkben arra vagyunk hivatva, hogy törekedjünk a mi urainknak, a betegeknek és a szegényeknek segítségére. Azonban a rend alapszabályát olvasva azt látjuk, hogy ez az elkötelezettség nem a végcélja a tagságunknak: Istent dicsőíteni a szegények és a betegek szolgálata által. Dicsőíteni az Istent: más szóval, az Ő kegyelmében és kegyelméből élni.”

Visszatérve Budapestre Erdő Péter bíboros, prímás – aki maga is a rend tagja nagykeresztes tartománynagy rangban – fogadta a Máltai Rend prelátusát és kíséretét az Úri utcai érseki palotában, ahol alkalom nyílt a Magyar Katolikus Egyházat és a máltai rendet egyaránt foglalkoztató legfontosabb feladatok áttekintésére.

Jean Laffitte érsek budapesti programjának befejezéseként megtekintette a Szépművészeti Múzeum remekműveiből összeállított időszakos kiállítást a Nemzeti Galéria épületében.

A terv szerint 2018 márciusában nemzetközi konferenciát szerveznek Budapesten a rendi ispotályosok számára, több mint nyolcvan máltai rendi nemzeti szervezet részvételével, a rendezvényen a prelátus is részt vesz.

A prelátus a Szuverén Máltai Lovagrend káplánjainak egyházi felettese a papi feladatok tekintetében, és felügyeli működésüket a rend szellemiségének megfelelően. A prelátust a Szentatya nevezi ki, egy hármas javaslat alapján, melyet a máltai rend nagymestere a Szuverén Tanács döntése alapján nyújt be neki. Jean Laffitte érsek 2015. július 4-én vette át a prelátusi tisztséget Angelo Acerbi érsektől.

Forrás és fotó: Magyar Máltai Lovagok Szövetsége

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria