Majnek Antal püspök beszéde Csíksomlyón

Mennyei Atyánk! Küldd el Szentlelkedet mindnyájunkra, hogy Szűz Mária és Szent Ferenc közbenjárására meghalljuk hozzánk szóló üzenetedet, és életre váltsuk a Te szép akaratodat! Ámen!

Főtisztelendő Érsek atya! Provinciális atya! Paptestvérek! Kedves zarándok testvéreim Krisztusban!

Ez az év több okból is különlegesen fontos a mi számunkra:
– Pápa urunk kér minket, hogy ebben az esztendőben bűnbánatban újítsuk meg életünket.
–  A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia is imaévet hirdetett meg nemzetünk lelki megújulásáért.
–  A ferences rend idén kezd készülni alapításának 800. évfordulójára, ami 2009-ben lesz.

Húsvét után pedig eltelt 7x7 nap. Ma, a pünkösd ünnepe előtti vigílián várjuk mi is Jézus nagy ígéretét, a Szentlelket, aki minden megújulás kulcsa. Egyedül Õvele leszünk képesek Jézus szíve vágyát megvalósítani magunkban és közösségeinkben.

Aki csak azért jön ide, hogy nagy tömeget s valami érdekeset lásson vagy szenzációt halljon, talán teljesül a vágya, de lehet, hogy csalódni fog. Aki viszont azért zarándokolt erre a szent helyre, hogy legkedvesebb mennyei pártfogójával, Máriával találkozzon és azt szeretné, hogy segítsen neki és vigye kérését Jézushoz – az nagy búcsús kegyelmeket fog kapni. Még inkább, aki szeretné megújítani hitéletét és elveszített boldogságát, békéjét újra megtalálni, az itt nagy segítségre lel – amennyiben hajlandó elveszíteni régi, elrontott életét és itt hagyni vétkeit.

A bűnbeesés óta tapasztalja az ember, milyen sok baj származik egy rossz döntésből. Gondoljunk csak az Ószövetség tragikus történeteire. Ezeket okulásunkra írták le Isten szent emberei. Az első Éva utódai sokféle bajt hoztak a világra. Azok az emberek, akik önzően csak a szemük és a testük kívánságait keresték – nemcsak magukat, de a velük kapcsolatban lévő embereket is mind veszedelembe sodorták. Az ilyenektől óva intenek a próféták! Hála Istennek, már az Ószövetség is mutat azonban bőven pozitív személyeket, akik már az Újszövetség nagy asszonyára, Szűz Máriára (a második Évára) s általa Jézusra, a megváltóra irányítják figyelmünket.

Például a hős Judit által az egész országot megszabadítja az Úr az ellenségtől. Még szebb példát mutat Eszter királynő, aki felhasználja minden képességét, csak hogy megmentse a népet. Először is alázatosan imádkozik, bűnbánatot tart. A gondviselő Istenre bízza magát – úgy indul a királyhoz. Közbenjárása teljes sikerrel jár. Későbbi példa a fiatal Zsuzsanna, aki csaknem vértanúja lesz a tiszta életnek, de Isten nem engedi, hogy ellenségei győzzenek fölötte – meghallgatja az ártatlan könyörgő imáját és szabadítót küld neki Dániel próféta személyében. Így, és sok hasonló esetben mutatta meg Isten, hogy azok, akik önzetlenül, az egész nép valódi érdekeit tartják szem előtt, akik az igazságért életük kockáztatásával is kiállnak, bizton érezhetik a Mennyei Atya támogatását.

Azután, amikor Isten elérkezettnek látta az időt, kiválasztott egy fiatal leányt, aki semmi látványosat, semmi különlegeset nem művelt egész életében, a rejtettségben kimondott igenje azonban örökre megváltoztatta a világ arculatát.Miért is bizonyult ő második Évának? Miért lett ő minden hívőnek, az Egyháznak anyja? Gábriel angyal és szent Erzsébet válaszolnak először ezekre a kérdésekre. Mert kegyelemmel teljes és áldottabb minden asszonynál. S miben mutatkozott ez meg? Az eredeti bűnbe esett első ember után ő, a második Éva mondta ki először oly hitelesen a beleegyező választ Isten szép tervére: „Legyen nekem a Te Igéd szerint!” Erre a mondatra várt a bűnbeesés óta az egész megváltásra szoruló világ. Ezzel kezdődik a világ újjáteremtése, hiszen ebben a pillanatban „az Ige testté lett”!

Itt mutatkozik meg a názáreti szűz nagysága, aki hatalmas akadályt gördített el az emberiség megváltásának útjából. Innentől érthető, miért hívták a történelem során oly sokszor segítségül a bajbajutott keresztények Máriát, akinek hite hegyeket mozdít. „Szent Fiadat Boldogasszony kérd e népért!” – Mily sokszor imádkozta, énekelte ezt népünk a történelem során az egész Kárpát medencében s különösen ezen a kegyhelyen! És többször hamar meg is tapasztalta imáinak meghallgatását. Ilyen csodálatos mennyei segítséget tapasztalt meg éppen itt négyszáz éve az a székely nép, amely hitéért, szabadságáért imádkozott egész éjszaka a templomban, hogy kiesdje szűz Máriával Istennél a győzelmet s a békét. Az Úr azóta is mutatja, bizonyítja, hogy Õ hűséges hívő gyermekeihez, de elvárja, hogy hallgassunk az Õ Fiára, ahogy ezt még a Tábor hegyén kinyilatkoztatta. („Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!” – Mt 17,5)

Véletlen talán, hogy a kánai menyegzőn hasonlót hallunk?! Amikor az ünnepléshez szükséges bor elfogyott, a háziak Máriához fordulnak segélykérően. Vajon miért éppen hozzá? Talán ezek a rokonok is tapasztalták már, hogy Mária imái meghallgatásra találnak? Nézzük, mit tesz tehát ő ilyenkor? A Mindenhatóhoz fordul, gyermeki bizalommal. Az emberiség történelmében egyedi és különleges szituáció ez, hiszen egy édesanya fordul kedves fiához! De Mária itt is bizonyítja, hogy mily alázatos szolgálóleánya az Atyaistennek, hiszen az emberek panaszos kérését Fián keresztül küldi a Gondviselőhöz. „Tegyétek, amit mond!”

Istenem! Ma is szükségünk van a segítségre! Fogytán a borunk, az igazság bora! Európát s közte a magyar népet is sokféle ellenséges erő támadja. Az emberi közösségek alapsejtjeit, a családokat támadja leginkább e világ hazug és gyilkos szelleme. A házasság Isten által rendelt formája romlik, sokan felejtik el a szentség szép tartalmát és üdvös értelmét. Már a házasságkötéskor másképp fogalmazzák meg maguknak a házasság célját és javait. Nem gondolnak már örök hűségre, ezért nem is tűrnek sokáig egymásnak, nem is akarnak megbocsátani és újrakezdeni. A legtragikusabb, hogy közben a teremtő Isten ajándéka, az új ember, a gyermek sem kell! Oly sokszor csak tehernek tekintik, akitől szabadulni kell, bármibe is kerül! Se erkölcsi akadály, se Isten parancsa, se a kis ember élni akarása, néma sikolya nem számít. Még az utolsót, a lelkiismeret szavát is segít elnyomni a közvélemény, no meg a demokratikus állami törvényhozás...

S újabban egyre több, magát haladónak nevező gazdag ország az öregektől, a szintén terhet jelentő betegektől is szabadulni akar az aktív eutanázia révén – az ember Isten helyébe próbálja tenni magát, úrnak képzeli magát élet és halál felett.

Hála Istennek, azért sokan vannak, akik érzik a bajt és világosan látják ennek az ordítóan önző mentalitásnak a tragikus következményét: hogy megszűnik a házasság, szétesik a család s lassan elfogy a nemzet! Igaz, jönnek majd új népek, talán éppen úgy, mint a nagy római birodalom bukásakor – a megvetett nomádok, kulturálatlanok, akik viszont szeretik a gyermeket, az új életet, hisznek valamely ősi értékben, s ezért megkapják a jövőt.

Vajon nekünk akkor már nincs esélyünk a megmaradásra? Szent István országára a további szétesés vár? Adjuk fel a reményt? Nem!! Jézus, Péter utódján keresztül válaszolt, amikor II. János Pál pápa Magyarországon járt és nekünk is mondta, hogy „Ne féljetek! … Igyekezzetek újra fölfedezni származásotok és egész történelmetek igazságát abban az evangéliumi szakaszban, amit most Szent István királyra is vonatkoztathatunk: „a bölcs ember házát sziklára építette”. (vö. Mt 7,24) Az Úr Krisztus - mondta a pápa – az a szikla, amelyre maradandóan lehet építeni. Akkor állunk szilárdan ezen a sziklán, ha Krisztus által, Krisztusban és Krisztusra tekintve élünk.” Ha „azt akarjuk, hogy a nemzet épülete szilárdan fennmaradjon…meg kell szabadulni a lelki rabszolgaság különféle formáinak belső kötelékeitől”. Igen. II. János Pál szavai tizenöt év után is időszerűek. Szükség van még korunkban a bátorság mellett tanulékonyságra és engedelmességre is, hogy hűségesek maradjunk az Egyházhoz s annak fejéhez Krisztushoz.

„A keresztény hit nagy kincs, és az evangélium arra szólít fel, hogy ennek mindent alá kell rendelni” (vö. Mt 13,44) A pápa, aki életében különleges módon is megtapasztalta mennyei édesanyjának a hathatós közbenjárását, biztat minket is: fedezzük fel Mária nagyságának titkát és kövessük őt a hitben! Akkor mi is megtapasztaljuk azt a kegyelmet, amit Szent Erzsébet így fogalmazott meg a vizitációkor: „Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki.” Hisszük, hogy Mária gondjába vett minket Szent. István fölajánlása óta, mint nemzetet, és higgyünk abban is, hogy a hétköznapi életünk gondjait is szívén viseli, illetve továbbítja a Mindenhatóhoz.

„Szent Fiadat Boldogasszony kérd e népért!”

Ma sem kevesebb a szenvedés, mint volt régen. Mennyi az üldözött, a magányos, a testileg-lelkileg beteg ember! Hány embert gyötörnek családi gondok! Hányan szenvednek annak következményeitől, hogy a politika magyarként és katolikusként kisebbségi sorba taszította és tartja őket ma is! A megoldás mégsem annyira a politikában rejlik, mint inkább saját lelkünkben. Mert boldogságunk már itt e földön végső soron azon dől el, mennyire vagyunk egységben az Atya akaratával. Nem annyira a körülményeink, mint inkább Istennel és az emberekkel való kapcsolatunk határozzák meg a békességünket.

Árpád-házi Szent Erzsébetünk fiatalon megözvegyülve, mérhetetlen fájdalmában még a házából való elűzetést is elviseli, mert szerelmetes Jézusának hűségét érzi, és szívében teljes megbékéléssel tud fordulni ezután még a legszegényebb betegekhez.

Maximilian Kolbe atya a koncentrációs tábor éhségbunkerében is tudott olyan békességet sugározni, hogy sokakat még ott is megtérített.

A gyógyíthatatlan beteg, süket és vak Helen Keller azt írta, hogy éppen betegségében ismerte meg Isten jóságát.

Pio atya, bár ötven évig türelmesen viselte testében Jézus szenvedését, mégis – vagy éppen ezért (?!) tudott oly sok hozzáforduló embernek segíteni, hathatós vigasztalást adni.

II. János Pál pápánkat vagy a nemrég elhunyt taizéi Roger testvért öregsége és testi gyengesége sem akadályozta meg abban, hogy fiatalok tízezrei meglássák bennük Isten derűjét.

Mária nagysága nem csak abban az egy, nagy igenjében rejlik, hanem a hosszú hétköznapok során kimondott sok-sok kis igenjében is, amelyekkel minden körülmények között hűséges maradt Istenéhez. A hétfájdalmú szűz, aki annyit szenvedett, mégis boldognak mondja minden nemzedék.

Kérjük a dicsőséges Máriát – de figyeljünk közben a rejtett Máriára. Az asszonyra, aki nem neheztelt Józsefre, amiért nem sikerült neki szállást találnia élete nagy és nehéz napján, a szülés pillanatára. Az édesanyára, akiben nem volt harag, amiért egyetlen fia magára hagyta és elment, hogy megtalálja és teljesítse a hivatását. Nézzünk az anyára, aki nem sértődött meg, amikor fia azzal utasította el hívását, hogy „aki teljesíti Atyám akaratát, az nekem mind testvérem, nővérem és anyám”.

Figyeljünk az anyára, aki Fia bántalmazóinak és gyilkosainak hozzá hasonlóan megbocsátott. És igyekezzünk példát venni a nőről, akinél nem volt fontosabb asszony a világtörténelemben, aki azonban sohasem igyekezett azon, hogy saját fontosságát hangsúlyozza – ellenkezőleg mindvégig a háttérben maradva Fiára irányította az emberek figyelmét. Ezért is könyörgünk:

„Szent Fiadat Boldogasszony kérd e népért!”

Bár szomorúan tapasztaljuk, hogy nemzetünk nagy bajban van, hittel nézünk föl és azzal a reménységgel gondolunk a jövőre, hogy Isten irgalma mindig ad lehetőséget a megújulásra. A megújulás pedig ott kezdődik, ha rendet teszünk magunkban, a saját kapcsolatainkban. Legelőször is Istennel való kapcsolatunkban azzal, hogy nem próbáljuk védeni a bűneinket, hanem magunk előtt is őszintén feltárjuk őket a Szentlélek segítségével, azután elfogadjuk az Õ bocsánatát, tudva, hogy már akkor szeretett minket, amikor még bűnösök voltunk.

A megújulás következő lépése, hogy feladjuk a védekezésünket, a mentegetőzéseinket a kapcsolatainkban is, kezdve a legszorosabbakkal. Nem tehet a nemzet megújulásáért semmit az, aki képtelen engedni vélt igazából felesége vagy férje, anyja vagy menye előtt. Bizony, a közvetlen környezetünkben a legnehezebb megélnünk az Úr főparancsát. Bizonyára sokan ismerik Salkaházi Sára nevét. (nagy örömünkre az idén lesz a boldoggá avatása!) A Szociális Testvérek Társaságának tagja gyakorlatilag egész életét mások szolgálatának szentelte. 1944 decemberében halt mártírhalált: az üldözött zsidók rejtegetéséért belelőtték a Dunába. (de Isten elfogadta életáldozatát) Õ mondta azt, hogy mindennemű szeretetszolgálatnál és szociális munkánál nehezebb dolog közösségben élni olyanokkal, akik talán nem rokonszenvesek nekünk, de a velük való érintkezés elől mégsem térhetünk ki.

Az egyéni és közösségi megújulás nem lehetséges tehát anélkül, hogy a fontos kapcsolatainkat ne rendeznénk. Ezt nem lehet kikerülni, nem lehet átlépni. Ott kell szentté lennünk, ahová Isten helyezett minket. Nem csak a templomban, nem csak a zarándoklaton találhatjuk meg Istent, hanem nagyon is valóságosan jelen van otthon, a munkahelyen a másik emberben, abban, aki talán nem rokonszenves nekem, aki talán életem nagy keresztjét jelenti. Akkor vagyok Jézus követője, ha olyan szeretettel hordozom ezt a számomra nehéz embert, mint amilyen szeretettel hordozta Jézus a keresztjét. Nincs más útja az üdvösségnek!

Igen, ez az út keresztút, és mi gyengék vagyunk hozzá. Nem is tudnánk végigmenni rajta máshogy, mint annak a Léleknek a segítségével, akit viszont megad, mindig megad a Mennyei Atya mindazoknak, akik kérik tőle. „Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.” (Lk 11,13)

Ebben a csodálatos ígéretben nagy lehetőségek rejlenek – ne felejtsünk el mindennap imádkozni a Szentlélekért kéri Szent Ferenc – ma, holnap pedig különösen kérjük érte az Atyát! Tudjuk, hogy az Isten Lelke nélkül semmi jóra sem vagyunk képesek, nélküle nem vehet pozitív fordulatot életünk!

Sokan nagy áldozatot hoztak, hogy eljöhessenek erre a zarándoklatra. Mindenkinek lett volna más dolga, fontos teendője. Mégis úgy döntöttek, hogy itt a helyük. Amikor a loretói litániában Máriát szólítjuk, háromszor is edényt mondunk: „lelki edény, tiszteletes edény, ájtatosság jeles edénye”. Mindannyiszor, amikor lemondunk valamiről az Úrért és Õrá figyelünk, edényt készítünk mi is az Õ kegyelme számára. Õ mindig adná, sőt, öntené belénk a kegyelmét, de ha nincs edényünk, mert nem készülünk a fogadására, nem lehet a miénk. Készítsünk helyet a szívünkben az Úr számára! A kegyelem, amit nekünk akar ajándékozni, valójában Õ maga. Minél kevesebbet tartunk meg magunknak önmagunkból, annál inkább Õ tölt be minket. Nem lehet, hogy ez ne látszódjon meg rajtunk. A megújulás, az átalakulás útja ez. Nem lehet más. Csak a Krisztussal eltöltött, a krisztusivá váló emberek változtathatják meg a világot – maguk körül és globálisan is.

Kérjük ma közösen a Szentlélek kiáradását népünkre, családjainkra, önmagunkra. Ahol csak ketten vagy hárman összegyűlnek az Úr nevében, Õ jelen van. Itt, ahol ennyien kérjük az Urat a Szentlélekért, biztosak lehetünk abban, hogy nem adja szűkmarkúan, hanem inkább túlcsorduló mértékben azoknak, akik engedelmeskednek neki. (vö. ApCsel 5,32)

Imádkozzunk!

Szentlélek Úristen, kit az Úr Egyházának megígért és pünkösd napján kegyelmesen elküldött: légy a mi lelkünknek is állandó kedves vendége! Õrizd meg és gyarapítsd bennünk a te megszentelő kegyelmedet, s gyújtsd lángra szívünkben a szunnyadó isteni erényeket! Ékesíts fel minket, a te templomaidat, hét ajándékoddal, s engedd, hogy a te szellemed belőlünk embertársainkra is kiáradjon, hogy imádság, jó példa és apostolkodás által veled együtt hathatósan építsük Jézus Krisztus Szívének országát! A mi Urunk, Jézus Krisztus által, aki veled s az Atyával együtt él és uralkodik, mindörökkön örökké.

Ámen!

Magyar Kurír