A másokért élő ember nevelése

A mai Népszabadságban (14.o.) Másság, esély, egyenlőség című írásában a Miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium igazgatója megállapítja: a költségvetés mindig egy értékrend kifejezése. A 2004-es viták újra felszínre hozták a kérdést, hogyan is értékeljük az egyházi iskolákat?

P. Forrai kifejti: „Mivel az állami finanszírozás diszkriminatív és drasztikus csökkentése egyéb forrásból nem pótolható, örvendetes, hogy a kormányzat lemondott a mindkét forrást érintő tervezett elvonások nagyobbik részéről. A szülői társadalom megmozdulása, a külföldi szervezetek tiltakozása, a végső kétségbeesés tüntetése és remélhetőleg a jövőben gondolkozó józan politikai ész is közrejátszhatott a megegyezésben. Mindez azonban sokunk számára azt is jelenti, hogy bár az egyházi iskolarendszer jogi és gazdasági léte törvényileg nem kérdőjelezhető meg, tartalmi elfogadásáért, szakmai integrációjáért még sokat kell tennünk.”

A miskolci jezsuita gimnázium igazgatója megállapítja: az egyházi iskolák elleni támadás túlmutat önmagán, és egyben a hívő ember jelen társadalomban betöltött aktív szerepének elutasítása is. „Ezért addig feltétlen el kell jutnunk, hogy mindenki belássa, az egyenlő elbírálás nem kiváltság, hanem a szülői iskolaválasztás szabadságából eredő, nemzetközileg elfogadott alapjogaink egyike. Egyházi közösségeinknek pedig közvetlen feladata, hogy kiharcolja legalább azt az elfogadottságot, ami világunk sok ’másságát’ elvitathatatlanul megilleti.”

P. Forrai túl egyoldalúnak tartja azt az elvárást, mely szerint az egyházi iskolákban csak a lelki nevelés a feladat. „Legalább annyira lényeges a komoly szakmai képzés, amint az is, hogy a környezetükért felelősséget vállaló polgárokká váljanak diákjaink… Egyházi iskoláink a teljes embert kívánják formálni. Széles látókörű, önálló tanulásra képes és azt igénylő, a megtanultakat kompetensen, önállóan felhasználni képes érettségre kívánjuk elvezetni diákjainkat. Középiskoláink kiemelkedő eredményességét világosan megmutatja az Országos Közoktatási Intézet 2003-as jelentése a felsőoktatási felvételi arányokról, a felvételi írásbelik átlagáról… Hisszük azonban, hogy a szaktárgyi tudás ma már nem elég, ha ezt nem kíséri a fiatal személyiségének kibontakoztatása, melynek során egyre érettebbé válva képes szabadon és felelősen döntést hozni életéről. Így például azzal, hogy diákjaink aktívan bekapcsolódnak iskolánk programjainak megvalósításába, erősítjük a kommunikációs és vezetői készségüket és képességüket.”

Az iskolaigazgató szerző arra is figyelmeztet: „Az iskola legyen közösségépítő, közéletet éltető, tevékeny részese környezetének. Mi, jezsuiták, azért nem kértük vissza nagyhírű pécsi iskolánkat, mert tudatosan akartunk nehezebb terepet választani: így kerültünk a lakótelepek minden baját hordozó miskolci avas-déli lakótelep közepére, amint a piaristák Gödre, a szaléziek Kazincbarcikára. Tudom, hogy mi jó helyet választottunk, amikor itt a szocialista alpolgármesterrel együtt tudunk dolgozni például azon, hogy szebbé tegyük a lakótelepi környezetet…, hogy felépüljön a Közösségek Háza, hogy az önkormányzati iskolákba is bevezessük szociális nevelési programunk. Így valósulhat meg célunk, a másokért élő ember nevelése.”

A cikkíró arra is kitér, hogy visszajáró öregdiákjaik tapasztalataiból kiderül: az átlagnál jobb eredményekkel kitartóbban állják meg a helyüket, két lábbal állnak e világban. P. Forrai végül arra kéri azokat, „akik a különbözőség értékét hirdetik, fogadják el a vallásos ember ’másságát’, és a jogát ahhoz, hogy a nevelésben ezt tovább is adhassa.”

Népszabadság/MK