Megható film Csaba testvérről a román Pro TV-ben

Megszentelt élet – 2014. április 16., szerda | 10:16

„Románia, szeretlek” című, virágvasárnapi adásában a román nyelvű Pro TV, az ország vezető kereskedelmi csatornája, Böjte Csaba atya évek óta folyó gyermekmentő akciójáról számolt be objektíven és beleérzéssel – adja hírül a romkat.ro.

Ez érdekes fordulatnak tűnik azok után, hogy pár éve még a román hatóságok nem segítették a szerzetes tevékenységétnek.

Húsz éve már, hogy egy ferences szerzetes igazi apja a szegény gyermekek ezreinek, akiknek több tucat árvaházat épített, hogy azok megtapasztalhassák a melegséget és szeretetet, amit otthon nem kaptak meg – hangzott el az adásban. „Én szerzetes vagyok, nincs családom, a családom: ők” – mondta Csaba testvér a gyermekekre mutatva.

Húsz éve vágott neki ennek a küldetésnek, amikor napszámra jelentkező gyermekek kopogtattak be a kapuján. Elszomorította a szegénység, amely sütött róluk, és elhatározta, megváltoztatja a sorsukat. „És akkor azt mondtam: miért ne csináljak nekik egy egész éves táborozást, hiszen amúgy sem mennek iskolába, és ősszel szépen beírattam őket az iskolába” – emlékezett vissza Böjte Csaba.

A ferences szerzetes harminc gyermekkel kezdte. Az erdélyi falvakban mindenfelé eljutott a híre, és a papok, iskolaigazgatók, polgármesterek hívni kezdték, hogy náluk is segítsen. Ma számos szegény faluban a szerzetes ad otthont a szülők nélkül maradt vagy szegény családból származó gyermekeknek.

Az adásban bemutatták a Nicolae névre hallgató fiút, aki két „párhuzamos világban” él: nappal a ferences szerzetes alapítványának a házában, este pedig az otthoni nyomorban. Nicolae elmondta, úgy érzi magát, mintha egész évben nyári táborban lenne, a különbség annyi, hogy az alapítvány gondoskodik arról is, hogy iskolába járjon.

A Böjte atya által felvett pedagógusok közt jócskán vannak olyan fiatalok, akik éppen ezekben a központokban nőttek fel. Răzvan például akkor került ide, mikor elérte az iskoláskort, azóta is itt van, ma pedig úgynevezett családfő (központban dolgozó pedagógus), aki nyolc fiúra vigyáz nap mint nap.

A Pro TV-ben emellett elmondták, hogyan sikerült Böjte atyának egy egész tömbházat vásárolnia Déván, amelyben ma a „családjai” élnek, és hogyan sikerült pénzt szereznie egy elhagyott hotel megvásárlására Tusnádon, amely ma a kicsik nevetésétől hangos.

A műsor itt tekinthető meg.

Böjte Csaba civilként autóvillamossági szerelőnek tanult, majd miután feladta a szakmáját, egy évig élt és dolgozott bányászként Balánbányán. A ferences rendbe még a Ceaușescu-diktatúra alatt, 1982-ben jelentkezett, a legnagyobb titokban. Több helyen eltöltött papi szolgálata után 1992-ben Dévára helyezték, ahol oltalmába fogadott néhány utcagyereket, és a lakatot leverve az elhagyott és évtizedek óta üresen álló ferences kolostorba költözött velük.

Magyar Kurír