Megkerült a négy éve ellopott Krisztus Emmauszban

Kultúra – 2018. január 21., vasárnap | 14:39

Emil Nolde (1867–1956) német expresszionista festő „Krisztus Emmauszban” című képét négy évvel ezelőtt lopták el egy dániai templomból. Hosszas nyomozás után a festmény 2017. december 22-én visszakerülhetett jogos tulajdonosához.

A Christus zu Emmaus (Krisztus Emmauszban) című festmény, amelyet a dániai Olstrup templomából loptak el 2014 márciusában, becslések szerint 1,3 millió eurót (400 millió forint) ér, váltságdíjként ennek tizedét követelték.

A Kultúrbarát fedőnevű zsaroló két és fél évvel a lopás után fordult a németországi, seebülli Nolde Alapítványhoz, felajánlva, hogy 130 ezer euróért visszaszolgáltatja az északi expresszionizmus jeles alkotását.

Az alapítvány a rendőrséghez fordult, de a nyomozás sokáig nem hozott eredményt, mert a zsaroló kódolt üzenetekben kommunikált az alapítvánnyal. Csak egy tavaly novemberi házkutatás vezetett el egy börtönbüntetését töltő elítélthez, aki a rács mögül irányította a mindmáig ismeretlen elkövetőket.

A flensburgi rendőrség és ügyészség pénteki bejelentése szerint az értelmi szerzőt végül sikerült rábírni a festmény visszaadására, amely egy ügyvéd közvetítésével december 22-én meg is történt a flensburgi ügyészségen, a rendőrség és az alapítvány képviselőjének jelenlétében.

Az 1904-ben született kép Emil Nolde korai korszakának központi alkotása, amely egy dán nemesi család megrendelésére készült, és 1939 óta díszítette az olstrupi templom falát.

Forrás és kép: Fidelio.hu; MTI

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria